FONTOS


 

Hallerék start-cél győzelemmel jutottak tovább
Dávid Imre szerint meglesz az érem

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Színes Sport 2000.09.18
--------------------------------------------------------------------------------

A Sydneytől mintegy 50 kilométerre fekvő Penrith-tavon remek időben került sor az evezős versenyek első napi küzdelmeire.

A kétpárevezősök első előfutamában Pető Tibor és Haller Ákos révén a magyarok is érdekeltek voltak. Petőék már tudták, hogy a két legnagyobb riválist, a szlovén és a norvég egységet sikerült elkerülniük az előfutamokban, de így is akadt rangos ellenfél: a francia és a lengyel egység. A magyar páros remekül rajtolt, és a táv első negyedében hatalmas iramot diktált. Ötszáz méternél már több mint egy hajó volt az előnyük, majd ezer méternél közel hat másodperccel vezettek a második helyezett előtt. A táv hátralévő részében kissé kiengedve, csak a pozíció megtartására törekedtek, ami különösebb nehézség nélkül sikerült is nekik. Ígéretes versenyzéssel, futamgyőztesként, közvetlenül a csütörtöki középdöntőbe jutottak. A második, illetve a harmadik előfutamban is az esélyesek, a szlovénok és a norvégok végeztek az élen.

- Annak alapján, amit most láttunk, biztosnak látszik a döntőbe kerülés - mondta Dávid Imre, a hazai szövetség elnöke, aki a müncheni olimpián a hetedik helyezett nyolcas tagja volt.

- Az is valószínű, hogy az érmeken a három futamgyőztes osztozik. A fiaink nagyon gyorsak a táv első felében, ilyen jók még sohasem voltak. Most kiengedtek a második ezer méteren, a kérdés, mire lesznek képesek, ha erősebb ellenfelekkel versenyeznek - értékelte a futamok eredményeít Dávid Imre.

Előfutamok. Férfiak. Egypár. 1. futam: 1. Porter (kanadai) 7:02.24; 2. futam: 1. Waddel (új-zélandi) 6:54.20; 3. futam: 1. Hacker (német) 6:58.31; 4. futam: Müller (svájci) 6:57.38. Kormányos nélküli kettes. 1. futam: 1. Andrieaux, Rolland (francia) 6:44.80, 2. Sorrentino, Panzarino (olasz) 6:48.26, 3. Martinov, Saraga (horvát) 6:52.74. 2. futam: 1. Viszacski, Sztojics (jugoszláv) 6:42.62, 2. Di Clemente, Cech (dél-afrikai) 6:43.23, 3. Murphy, Bea (amerikai) 6:44.86. 3. futam: Searle, Coode (brit) 6:42.45, 2. Long, Tomkins (ausztrál) 6:46.99, 3. Graham, Hering (kanadai) 6:48.42. Kétpár: 1. futam: 1. Haller Ákos, Pető Tibor (magyar) 6:28.33. 2. futam: 1. Szpik, Csop (szlovén) 6:24.92. 3. futam: 1. Tufte, Bekken (norvég) 6:25.63. Kormányos nélküli négyes: 1. futam: 1. Nagy-Britannia 6:01.58, 2. Ausztrália 6:05.03, 3. Szlovénia 6:07.90. 2. futam: 1. Olaszország 6:04.59, 2. Egyesült Államok 6:07.36, 3. Norvégia 6:13.14. 3. futam: 1. Franciaország 6:08.57, 2. Németország 6:13.60, 3. Új-Zéland 6:13.62.

Nők. Egypár. 1. futam: 1.Waddell (új-zélandi) 7:40.18. 2. futam: Neykova (bolgár) 7:36.10. 3. futam: Karszten (fehérorosz) 7:47.73. 4. futam: 1. Rutschow-Stomporowski (német) 7:32.80. Kormányos nélküli kettes. 1. futam: 1. Damian, Ignat (román) 7:16.22. 2. futam: 1. Fleming, Orsmond (dél-afrikai) 7:17.83. Kétpár: 1. Thieme, Boron (német) 7:04.74. 2. futam: 1. Lipa, Cochela (román) 7:08.70

(A megnevezett versenyzők közvetlenül a középdöntőbe kerültek, a reményfutamokat kedden és szerdán rendezik.

EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK