FONTOS


 

Hallerék címvédésre készülnek Münchenben
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Mádi József, Délmagyarország 2002.07.17
--------------------------------------------------------------------------------

Két rajt, két győzelem. Ez a mérlege az idei világkupafutamok után a világbajnok Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős duónak. A Démász-Szegedi VE kiválóságát, Hallert már Magyarországon értük utol.

- A páros kapcsán azt szoktuk meg, hogy magabiztosan, a selejtezőfutamokat megnyerve jut el a végső sikerig. Miért nem így történt Luzernben?

- Valóban nehezen indult a svájci verseny, hiszen reményfutamra kényszerültünk, és sem ott, sem a következő lépcsőben, a középfutamban nem nyertünk. Ezen a szinten már nagyon kicsik a különbségek, korábban többször is szerencsénk volt. Nem akarom semmire sem fogni a startunkat, ám a kéthetes versenyzés, a három különböző hajó, valamint a lapátcsere egyaránt közrejátszott abban, hogy nem mindig mentünk jól.

- Érződött a duón a franciáktól Henleyben elszenvedett vereség?

- Nem hiszem, hogy ez a tény szerepet játszott a gyengélkedésünkben. Sőt: a világkupa előtt talán jól is jött ez a kudarc. Számunkra új, idegen körülmények vártak a Temzén, hiszen nem tavon rendezték a regattát, ráadásul folyamatosan motorcsónakok zavarták, kavarták a vizet. A franciák azon a napon jobbak voltak.

- Gyorsan jött a visszavágás lehetősége.

- Már a reményfutamban legyőztük őket, így nem is jutottak az A döntőbe. Az idén a csehek sokkal jobban szerepeltek, a két fiatal srác alkotta kettős mindkétszer második lett mögöttünk. A mezőny borzasztó erős volt, kemény ellenfelekkel küzdöttünk, értékes tehát a sikerünk. A tavalyi, luzerni finálé résztvevőiből négy egység csak a kisdöntőbe jutott. Örülök, hogy ezt a futamot nyertük meg és nem a Henley-regattát, bár azért Angliában is győzni akartunk.

- A világkupa-címvédés küszöbén áll a duó, mi lesz a következő feladat?

- Alig három hét múlva Münchenben tartják a harmadik futamot. Négy pont az előnyünk a csehekkel szemben, jó lenne 2001 után ismételni. A világbajnokság szeptember közepén, Sevillában lesz, elsősorban erre készülünk a hártalévő hónapokban. Persze, azért nem hagyom ki a kajak-kenu Európa-bajnokságot, a helyszínen, a Maty-éren szurkolok majd a csapattársaknak és a válogatottnak.
EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK