FONTOS


 

Világbajnokság, Milánó
Az érme(ke)t ezúttal a könnyűsúlyúaktól várhatjuk
Három kvóta a vágyálom

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2003.08.24
--------------------------------------------------------------------------------

Habár augusztus utolsó hétvégéjén kezdődik a 2003/04-es olasz labdarúgó-bajnokság - s ráadásul a két hazai együttes közül az Inter otthon kezdi az idényt -, a milánóiak az egy héttel korábban rajtoló evezős-világbajnokságra is nagyon készülnek.


Dénes Csaba a Vk-gyôzelem után Milánóban is könnyen érmet szerezhet (Fotó: Árvai Károly)
Annál is inkább, mert a vb-k történetében először lehetnek házigazdái a sportág egyik legrangosabb eseményének - legutóbb 1950-ben nyílt Európa-bajnokságot rendeztek -, amely ráadásul olimpiai kvalifikáló lesz, vagyis a szorosan vett nemzetközi evezőselit száll majd vízre az Idroscalo szabadidőparkban. Az elnevezésből kikövetkeztethető, hogy a mesterséges tó a húszas évek végén hidroplán-leszállópályának készült, ám időközben ez a funkciója elvesztette jelentőségét, s az evezősök és a kajakosok vették át rajta az "uralmat”. Az aszály, amely ezen a nyáron Olaszországban is elképesztő méreteket öltött, kis híján romba döntötte ugyan a vb-rendezést - az ideális négyméteres vízmélység most épp hogy csak meghaladja a kettőt -, a rendezők állítják, mindez nem befolyásolja majd a versenyt.
A nevezések alapján összesen 65 ország 1078 versenyzőjét várják a divat fővárosába, s ezúttal a magyar csapat is népesebb a megszokottnál, tíz egységünk - azaz 19 versenyzőnk - indul. Ráadásul nem is akármilyen célkitûzéssel, Melis Zoltán szövetségi kapitány ugyanis három-négy olimpiai kvótát remél, és azt sem titkolta, hogy éremszerzésre is esélyesnek tartja a válogatottat. Elvégre a könnyûsúlyú egypárevezős Dénes Csaba Világkupa-győztes lett a sorozat végén, míg az olimpiai számban induló Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyûsúlyú kétpárevezőse Vk-ezüstérmet szerzett. S akkor még nem esett szó a kétszeres világbajnok Haller Ákosról és Pető Tiborról, igaz, tőlük most kevésbé várható a dobogóra állás, lévén az előbbi bokatörése és az utóbbi derékproblémái miatt közel nyolc hét kihagyást kellett rekordidő alatt behozniuk.

Na persze bármilyen furcsán hangzik is, az éremszerzés most másodlagos, sokkal fontosabb ennél a 2004-es athéni nyári játékokra történő kvalifikálás. Erre pedig többen is ácsingóznak a mieink közül. Egyrészt a már említett Varga, Hirling és Haller, Pető kettős - mindkét számban a legjobb tizenegy egység kap repülőjegyet a görög fővárosba -, s az ugyancsak A-döntőre (1-6. hely) esélyes Székely Viktória, Verőci Lídia duó (náluk nyolc egység dédelgethet ötkarikás álmokat). Másrészt az egypárban próbálkozó Barz Gitta, a könnyûsúlyú kétpárevezős Remsei Mónika, Stift Edit és a Vajas Balázs, Kokas Gergely, Bencsik Gábor, Kónya Gábor alkotta négypárevezős kvótaszerzése sem elképzelhetetlen - igaz, kifejezetten bravúrnak számítana -, a lányoknál a kilenc, a fiúknál ugyancsak a tizenegy a "bûvös” szám.
A nem olimpiai számok résztvevői közül Dénesről már esett szó, mellette a Pető Tímea, Pető Mercédesz alkotta könynyûsúlyú kormányos nélküli kettes A-fináléja borítékolható, mivel ebben a számban mindössze hatan neveztek. Az ugyancsak könnnyûsúlyú Kónya Alíz és a Kitka Gergely, Szabari Péter kettős esetében viszont inkább a B-döntő (7-12. hely) a reális.
Ezzel együtt ha minden a kapitány elképzelése szerint alakul, nem kell majd szégyenkeznie a magyar csapatnak a szeptember elsejei hazautazáskor.

PROGRAM
Augusztus 24., vasárnap:
A-csoport elôfutamai. Férfiak: könnyûsúlyú egypárevezôs (Dénes Csaba), egypárevezôs, kétpárevezôs (Haller Ákos, Petô Tibor), kormányos nélküli kettes, kormányos kettes, kormányos nélküli négyes, könnyûsúlyú nyolcas. Nôk: könnyûsúlyú egypárevezôs, egypárevezôs (Barz Gitta), kétpárevezôs (Székely Viktória, Verôci Lídia), kományos nélküli kettes, kormányos nélküli négyes.

Augusztus 25., hétfô:
B-csoport elôfutamai. Férfiak: könnyûsúlyú kétpárevezôs (Varga Tamás, Hirling Zsolt), könnyûsúlyú kormányos nélküli kettes (Kitka Gergely, Szabari Péter), könnyûsúlyú négypárevezôs, könnyûsúlyú kormányos nélküli négyes, négypárevezôs (Vajas Balázs, Kokas Gergely, Kónya Gábor, Bencsik Gábor), kormányos négyes, nyolcas. Nôk: könnyûsúlyú kétpárevezôs (Remsei Mónika, Stift Edit), könnyûsúlyú kormányos nélküli kettes (Petô Tímea, Petô Mercédesz), könnyûsúlyú négypárevezôs, könnyûsúlyú kormányos nélküli négyes, négypárevezôs, nyolcas.

Augusztus 26., kedd:
A- és B-csoport reményfutamai.

Augusztus 27., szerda:
A- és B-csoport reményfutamai.

Augusztus 28., csütörtök:
A-és B-csoport középdöntôi.

Augusztus 29., péntek:
A- és B-csoport B-döntôi (7-12. hely).

Augusztus 30., szombat:
A-csoport A-döntôi (1-6. hely).

Augusztus 31., vasárnap:
B-csoport A-döntôi (1-6. hely).
EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK