FONTOS


 

A Haller, Pető kettőstől fényes érmet vár a kapitány
Tízen utaznak Bécsbe

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2001.06.26
--------------------------------------------------------------------------------

Nem sok pihenőjük van mostanában az evezősöknek, ahogy elkezdődött a nyár, egyik verseny a másikat éri. Alig csengett például le a sikeres sevillai Világkupa - ahol a Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős egység révén a sorozat történetében először született magyar aranyérem - máris következik a bécsi megmérettetés, ahová már nagyobb csapatot nevezett Melis Zoltán szövetségi kapitány.

- A sevillai csapat, vagyis a Haller, Pető kettős és a könnyűsúlyú egypárevezős Varga Tamás mellett még három kettős, valamint az időközben meggyógyult Remsei Mónika is lehetőséget kap - mondta a kapitány.

-Milyen célt tűzött az utazók elé?

-Halleréktől már egyértelműen érmet várok, lehetőleg minél fényesebbet. Varga Spanyolországban csak hajszálnyival maradt le az A-fináléról, remélhetőleg ezúttal sikerül majd a legjobb hat közé kerülnie. A többieknél a vb-kvalifikáció feltétele, hogy Vk-pontot szerezzenek, amire Bécs mellett még július közepén, Münchenben nyílik alkalmuk.

- Az utóbb említett párosok igencsak átalakultak az elmúlt szezonhoz képest.

- Igen, az olimpiai női könnyűsúlyú kétpárból Remsei kivált, újra egyedül próbálkozik, így Alliquander Anna mellé Stift Edit került. A hazai regattákon biztatóan lapátoltak, meglátjuk, mire lesznek képesek a nemzetközi mezőnyben. Az évekig megbonthatatlannak tűnő normálsúlyú kétpár, vagyis Kulifai és Székely kettőse ugyancsak átalakult, Kulifai Krisztina ezúttal Barz Gittával ült össze. A férfiaknál is van egy új kettes, Szabari Péter és Ladvenszky Zsolt ilyen összetételben még szintén nem szerepelt a válogatottban korábban.

-Székely Viktóriával mi történt?

- Eleve egypárban akart evezni az idén, ám miután feladta a második válogatót, kiesett a keretből.

A bécsi Világkupa-versenyre utazó magyar csapat. Férfiak: Varga Tamás (könnyűsúlyú egypárevezős), Haller Ákos, Pető Tibor (kétpárevezős), Szabari Péter, Ladvenszky Zsolt (könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes). Nők: Remsei Mónika (könnyűsúlyú egypárevezős), Alliquander Anna, Stift Edit (könnyűsúlyú kétpárevezős), Kulifai Krisztina, Barz Gitta (kétpárevezős)

Csak Remsei Mónika nem járt sikerrel
Újabb négy egység a Vk-döntőben

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2001.07.01
--------------------------------------------------------------------------------

A Haller Ákos, Pető Tibor alkotta kétpárevezős egységhez - amely az előfutamból egyenesen jutott a bécsi Világkupa vasárnapi fináléjába - újabb négy magyar hajó csatlakozott a reményfutamok után. Igaz, a Szabari Péter, Ladvenszky Zsolt összeállítású könny?súlyú kormányos nélküli kettesnek, valamint a kétpárevezős Kulifai Krisztinának és Barz Gittának teljesen mindegy volt, hogyan is lapátol, hiszen a futamuk indulóinak a száma nem haladta meg a hatot, így valamennyi nevezett bekerült a döntőbe, csupán arról "szólt" a szombati megmérettetés, hogy ki melyik pályáról rajtoljon egy nappal később.

A fiatal Varga Tamás Sevillában egy hajszállal maradt le az A-fináléról, ezúttal azonban reményfutam-győzelmével bejuttatta magát a legjobbak közé, akárcsak az Alliquander Anna, Stift Edit páros, amely ugyan negyedik lett, ám most az is elég volt az üdvösséghez.

Remsei Mónikának ellenben nem sikerült továbblépnie, a sérüléséből éppen hogy csak fölépülő versenyzőnő harmadik helyével búcsúra kényszerült.

Világkupa, Bécs

Reményfutamok. Férfiak. Könny?súlyú egypárevezős: 1. Varga Tamás (magyar) 7:52.39, 2. Engl (osztrák) 7:57.03, 3. Balazovjech (szlovák) 8:00.55. Kormányos nélküli kettes: 1. Ausztria (Praschnig, Sommeregger) 7:35.28, 2. Magyarország (Szabari, Ladvenszky) 7:43.92, 3. Chile B (Jans, Morgenstern) 7:51.03

Nők. Könny?súlyú egypárevezős: 1. Jennings (ír) 8:28.16, 2. Garisoain (argentin) 8:39.69, 3. Remsei Mónika (magyar) 8:48.56. Könny?súlyú kétpárevezős: 1. Egyesült Államok (Humblet, Obidinski) 7:35.32, 2. Nagy-Britannia (Hall, Casey) 7:37.45, 3. Ausztria A (Miessgang, Pirker) 7:37.82, 4. Magyarország (Alliquander Anna, Stift Edit) 7:41.43. Kétpárevezős: 1. Nagy-Britannia (Houghton, Flood) 7:25.14, 2. Litvánia (Paplavszkaja, Sakickiene) 7:28.23, 3. Lengyelország (Motylewska, Grabowska) 7:32.05, 4. Magyarország (Kulifai Krisztina, Barz Gitta) 7:34.11

Varga Tamás és a Szabari, Ladvenszky kettős is harmadik Bécsben
Újra Vk-győztes a Haller, Pető páros

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2001.07.02
--------------------------------------------------------------------------------

Magyar részről minden idők legeredményesebb Világkupáját zárta vasárnap Bécsben evezős küldöttségünk. A mindössze hat egységgel rajthoz álló keret ugyanis egy arany- és két bronzéremmel térhet haza.

Az elsőség természetesen a legutóbbi, sevillai versenyen is remeklő Haller Ákos és Pető Tibor alkotta kétpárevezős nevéhez fűződik, amely ezúttal sem talált legyőzőre. Igaz, az ötszáz méteres időmérésnél még csupán a negyedik helyen lapátoltak a mieink, a kétezer méteres táv háromnegyedénél már ők haladtak az élen, és megszerzett előnyüket nem is engedték ki a kezükből. A svájci és kubai párosnak tehát ezúttal sem sikerült borsot törnie a magyar versenyzők orra alá. Ez pedig több, mint biztató az augusztusi luzerni világbajnokság előtt...

A könny?súlyú egypárevezősben lapátoló Varga Tamásnak már Spanyolországban sem sok hiányzott ahhoz, hogy meglepje a mezőnyt, csupán hajszálnyival maradt le az A-fináléról. Bécsben viszont nemcsak bekerült a legjobb hatba, hanem remek tempót diktálva, végül a harmadik helyen ért célba. A fiatal kora ellenére igen éretten versenyző evezős ezzel végleg bebizonyította, hogy helye van a felnőttek között. Ugyancsak harmadik lett a Vk-n a könny?súlyú kormányos nélküli kettesben induló Szabari Péter, Ladvenszky Zsolt páros, igaz, esetükben azért meg kell jegyezni, hogy ebben a kategóriában mindössze négyen neveztek.

A nőknél mindkét párosunk idén ült össze először, és ugyan mindkettő az A-döntőig jutott - Kulifai és Barz ötödik, Alliquander és Stift hatodik lett -, a történeti h?ség itt is megköveteli, hogy szóljunk arról, mindkét esetben elég foghíjasra sikeredett a mezőny.

Egyedüli B-döntősük, Remsei Mónika, aki sérülés után tért vissza a vízre, végül második lett, ami összesítésben a 8. helyet jelenti.

Világkupa, Bécs

A-döntők (1-6. hely)

Férfiak. Könny?súlyú egypárevezős: 1. Vabrousek (cseh) 9:24.59, 2. Podstupka (szlovák) 9:27.47, 3. Varga Tamás (magyar) 9:29.97, 4. Guevarra (guatemalai) 9:53.95, 5. Engl (osztrák) 9:54.47, 6. Van der Fraen (belga) 10:30.15. Kétpárevezős: 1. Magyarország (Haller Ákos, Pető Tibor) 7:30.92, 2. Svájc (Vonarburg, Stofer) 7:32.42, 3. Kuba (Martinez, Hernandez) 7:33.66, 4. Nagy-Britannia 7:35.15, 5. Lengyelország 7:39.50, 6. Ausztria 7:42.90. Könny?súlyú kormányos nélküli kettes: 1. Chile A (Cerda, Yantani) 8:39.30, 2. Chile B (Jans, Morgenstern) 8:55.25, 3. Magyarország (Szabari Péter, Ladvenszky Zsolt) 9:02.88, 4. Ausztria 9:05.47

Nők. Könny?súlyú kétpárevezős: 1. Románia (Stan, Scurtu) 8:51.54, 2. Kuba (Tasset, Mesa) 8:54.22, 3. Nagy-Britannia (Hall, Casey) 8:55.72, 4. Ausztria 9:00.38, 5. Egyesült Államok 9:05.00, 6. Magyarország (Alliquander Anna, Stift Edit) 9:09.53. Kétpárevezős: 1. Nagy-Britannia (Houghton, Flood) 8:34.43, 2. Litvánia (Paplavskaja, Sakickiene) 8:40.05, 3. Dánia (Lauritzen, Rindom) 8:46.68, 4. Lengyelország 8:54.40, 5. Magyarország (Kulifai Krisztina, Barz Gitta) 9:01.34

B-döntők (7-12. hely)

Nők. Könny?súlyú egypárevezős: 1. Dimitrova (bolgár) 9:16.41, 2. Remsei Mónika (magyar) 9:21.82, 3. Sperrer (osztrák) 9:24.66

EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK