FONTOS


 

Vargának sokba került a fertőzött madártej
Több mint kétmilliós kiesés

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2002.10.02
--------------------------------------------------------------------------------

Sokszor szóba került már az evezősválogatott dunavarsányi ételmérgezése, hiszen a versenyzők többsége éppen emiatt nem tudott részt venni a sportág idei legrangosabb eseményén, a sevillai világbajnokságon. Azt is megírtuk már, hogy a szövetségnek és a kluboknak mekkora anyagi vesztesége származott a meg nem térített repülő- és vonatjegyek (a Madrid-Sevilla és Sevilla-Madrid útvonalról van szó), illetve szállásköltségek miatt. Arról azonban nem szóltunk, maguknak az evezősöknek - akik hajó helyett kórházi ágyba kerültek - milyen kiesést jelentett a kényszerű itthon maradás.


Húzós ügy. Varga Tamás nemcsak a vb-éremtôl, pénztôl is elesett a madártej miatt
A könnyűsúlyú egypárevezős Varga Tamás kétségtelenül éremeséllyel indulhatott volna Sevillában, amit egyrészt a tavalyi vb-5. helye, másrészt a Világkupa-sorozat során mutatott remek formája is igazolni látszott. Nem véletlen, hogy a fiatal sportembert több egyéni támogató is segíteni akarta a jövőben, s ezt a szándékot előszerződéssel és szóbeli megállapodással erősítette meg. Mindezek persze akkor léptek volna életbe, ha Varga dobogóra áll a világbajnokságon, ami a szalmonellafertőzött madártej miatt sajnos elmaradt.
"Közel két-, két és fél millió forinttól estem el a megbetegedés miatt. Legalábbis ez az az összeg, amire reálisan számíthattam az egyéni támogatókkal kötött előszerződések és a szóbeli ígéretek alapján. Ehhez még jöttek volna az alapítványi pénzek, mint például a Gerevich Alapítványé, amely nyilván magasabb összeget állapít meg egy világbajnoki érmesnek, valamint a helyi önkormányzatnál megpályázható összeg. Mondom, ezek azok, amelyek kiszámíthatóak. Azt ugyanis, hogy mondjuk egy bronzérem esetén még hányan gondolták volna, hogy mellém állnak, nem lehet megjósolni. És akkor még nem beszéltem arról, hogy a Műszaki egyetemen is jól jött volna, ha fel tudok mutatni valami eredményt, hiszen épp az edzések és versenyek miatt szoktam vizsgaidőpont-módosítást kérni, vagy például pont a vébéfelkészülés miatt kezdtem el korábban, már tavasszal a nyári gyakorlatot. Ha most dicsekedhetnék az érmemmel, akkor mindenki elégedetten bólintana, így viszont maximum sajnálkoznak, amiért elutazni sem tudtam" - összegzett Varga Tamás, aki természetesen abban bízik, jövőre, az immár kvalifikáló vb-n sokkal, de sokkal szerencsésebb lesz.
EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK