FONTOS


 

Bronzérmes lett a női kétpárevezős
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2003.05.19
--------------------------------------------------------------------------------

A nyitó napi három érem - két ezüst és egy bronz - után vasárnap kissé visszafogottabb teljesítményt nyújtott a magyar küldöttség. Igaz, a könnyűsúlyú egypárevezős Dénes Csaba esetében például nem derült ki, mire is lenne képes a fináléban, ugyanis hiába jutott futamából elsőként a legjobb hatba, le kellett mondania a döntőről, tudniillik indult a repülőgépe… A férfi négyesnek is gondja akadt, igaz, nem ilyen jellegű. A Kónya Gábor, Kokas Gergely, Bencsik Gábor, Vajas Balázs kvartett egyszerűen túlsúlyosnak bizonyult, így jóformán elsüllyedt az előfutam során. Ugyan becsületből beevezett a célba, ám menet közben nem győzte a vizet merni a hajóból.
A férfiaknál egyedül a Varga Tamás, Hirling Zsolt kettős szerepelt az A-döntőben, amely végül negyedikként zárt.
A nőknél ugyanakkor az újonnan összeülő Verőci Lídia, Székely Viktória párosnak jól sikerült a bemutatkozás, hiszen mindjárt bronzérmet eredményezett, míg az egy nappal korábban dobogós könnyűsúlyú Remsei Mónika, Stift Edit duó ezúttal ötödikként végzett.

Nemzetközi regatta, Essen

Férfiak. Könnyűsúlyú kétpárevezôs: 1. Németország (Ingo Euler, Manuel Brehmer) 7:20.53, 2. Spanyolország (Dominguez, Zunzunegui) 7:25.07, 3. Oroszország (Sevel, Mojszev) 7:27.50, 4. Magyarország (Varga Tamás, Hirling Zsolt) 7:35.33

Nők. Könnyűsúlyú kétpárevezôs: 1. Kína (Hsziu Csüan-szung, Tung Hsziang-hszü) 8:25.52, 2. Írország (Foley, Boyle) 8:29.42, 3. Franciaország (Bergeret, Maddaloni) 8:29.47, …5. Magyarország (Remsei Mónika, Stift Edit) 8:41.24. Kétpárevezôs: 1. Fehéroroszország (Jekatyerina Karszten, Jelena Bresznjova) 7:34.56, 2. Hollandia (Dekker, Wegman) 7:36.78, 3. Magyarország (Verôci Lídia, Székely Viktória) 7:42.83

A csepeliek első számú nyolcasa vihette haza a hízott libákat
Három magyar érem Essenből

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2003.05.18
--------------------------------------------------------------------------------

A Világkupa-sorozat előtt kétségtelenül az esseni regatta a legrangosabb nemzetközi viadal, amelyre az idén huszonnégy ország versenyzői neveztek, és a házigazdáknak válogatót jelent.

Magyar részről öt egység indult a nyitó napon, s ebből háromnak sikerült érmet szereznie. Második lett a Remsei Mónika, Stift Edit könnyűsúlyú kétpárevezős kettős, valamint a válogatottban újoncnak számító Dénes Csaba, míg az újonnan összeülő Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú páros a döntőben harmadikként ért célba. Ugyanakkor a férfi négyes és az egyesben próbálkozó Székely Viktória hatodikként zárt. Utóbbi egyébként vasárnap Verőci Lídiával kétpárevezősben áll rajthoz.
Az ezzel párhuzamosan, Csepelen zajló Jásdi Sándor-emlékverseny fő kérdése az volt, vajon az idén ki viszi haza a hízott libákat. Nos, a győztes nyolcas a csepeliek első számú egysége lett, amely a szárnyasok mellé a Pannónia-kupát is megszerezte.

Nemzetközi regatta, Essen
Férfiak. Könnyűsúlyú egypárevezős: 1. Peter Ording (német) 7:49.00, 2. Dénes Csaba (magyar) 7:54.85, 3. Delis (holland) 7:59.85. Könnyűsúlyú kétpárevezős: 1. Németország (Ingo Euler, Manuel Brehmer) 6:46.02, 2. Dánia (Rasmussen, Hansen) 6:47.04, 3. Magyarország (Varga Tamás, Hirling Zsolt) 6:48.33.Négypárevezős: 1. Lengyelország (Adam Bronikowski, Marek Kolbowicz, Michal Jelinski, Adam Korol) 6:13.76, 2. Németország (Willms, Volkert, Geisler, Sans) 6:15.20, 3. Hollandia (Bartmann, Cirkel, Simon, Eggenkamp) 6:18.67, …6. Magyarország (Kónya Gábor, Kokas Gergely, Bencsik Gábor, Vajas Balázs) 6:38.37
Nők. Egypárevezős: 1. Kathrin Rutschow-Stomporowski (német) 8:20.93, 2. Dominguez (spanyol) 8:28.54, 3. Karszten (fehérorosz) 8:31.67, …6. Székely Viktória (magyar) 8:52.69. Könnyűsúlyú kétpárevezős: 1. Franciaország (Emmanuelle Bergeret, Adeline Maddaloni) 7:30.10, 2. Magyarország (Remsei Mónika, Stift Edit) 7:32.44, 3. Kína (Hsziu Csüan-szung, Tung Hsziang-hszü) 7:34.54

Jásdi Sándor-emlékverseny, Csepel
2000 m-es döntők
Férfiak. Könnyűsúlyú egypárevezős. 1. futam: 1. Neisz Gábor (Danubius NHE) 7:24.00. 2. futam: 1. Tevesz László (MEC) 7:46.30. 3. futam: 1. Blum Krisztián (Csongrád VSE) 7:45.60. Egypárevezős. 1. futam: 1. Zöld András (Csepel EK) 7:21.80. 2. futam: 1. Petrity Rudolf (Csongrád VSE) 7:36.00. Kormányos nélküli kettes. 1. futam: 1. Csepel EK A (Szabari Péter, Ladvenszky Zsolt) 7:08.10. 2. futam: 1. Csepel EK E (Dalos Péter, Ékes Márton) 7:07.60
Nők. Könnyűsúlyú egypárevezős: 1. Alliquander Anna (Danubius NHE) 8:13.00, 2. Hakkel (MTK) 8:26.00, 3. Orosz A. (MTK) 8:29.00. Egypárevezős: 1. Barz Gitta (Csepel EK) 8:02.30, 2. Czikó (Csepel EK) 8:14.90, 3. Zarándy (Danubius NHE) 8:32.70
500 m-es döntők
Férfiak. Négypárevezeős: 1. Csepel EK (Beck Miklós, Boros Péter, Lengyel Ákos, Zöld András) 1:36.20, 2. Danubius NHE 1:38.40, 3. Csongrád VSE 1:42.50. Kormányos nélküli négyes: 1. Csepel EK C (Bartal Roland, Regényi Tamás, Schneider Henrik, Végh Zoltán) 1:31.30, 2. Csepel EK D 1:34.30, 3. Csepel EK A 1:36.10. Nyolcas: 1. Csepel EK A (Dalos Péter, Ékes Márton, Schneider Henrik, Regényi Tamás, Bartal Roland, Ladvenszky Zsolt, Szabari Péter, Végh Zoltán, k: Zöld Viktor) 1:26.60, 2. Csepel EK B 1:27.20, 3. Danubius NHE 1:36.20
Nők. Négypárevezős: 1. Danubius NHE (Zarándy Beáta, Máté Krisztina, Budai Anna, Alliquander Anna) 1:43.00, 2. Ifjúsági válogatott 1:43.90, 3. Csepel EK A 1:50.00

EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK