FONTOS


 

A Haller, Pető duó is rajthoz áll az első Világkupa-futamon
Premier, sérülés után

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2003.05.28
--------------------------------------------------------------------------------

A nevezések alapján szinte egy kisebb vb-mezőny indulása várható a csütörtöktől szombatig zajló Világkupa-sorozat első, milánói állomásán. A legnagyobb létszámú csapattal természetesen a házigazda olaszok jelentkeznek - 102 tagú a küldöttségük -, akiknek egyben vb-válogatónak számít majd a verseny. Ám a rajtuk kívül regisztrált 44 országból is ott lesznek a legjobbak a rajtnál.


A kétszeres világbajnok Haller Ákos (balra), Petô Tibor páros a milánói Vk-n debütál (Fotó: Meggyesi Bálint)
Magyar részről például öt egység utazott el Olaszországba, zömében azok az evezősök, akik az évadnyitó esseni regattán is részt vettek. Azért csak zömében, mert Essenbe még nem nevezett a kétszeres világbajnok Haller Ákos és Pető Tibor alkotta kétpárevezős. Időközben azonban a sokáig deréksérüléssel bajlódó vezérevezős Petőnek sikerült szinte teljesen visszanyernie a kondícióját, így már nincs akadálya a szereplésnek. Igaz, a páros egyelőre óvatosan fogalmaz…
"A derekam szerencsére már rendben van, viszont hogy mennyire sínyli meg a teljesítményünk az öthetes kényszerpihenőt, az csak a pályán derül ki - mondta a duó fiatalabb tagja, aki azt is elárulta, valójában mi is történt vele. - Igazság szerint a medencém volt elcsavarodva, na nem kell itt jelentős elváltozásra gondolni, csupán a féloldalas terhelés okozott egy kis gondot. Remélem, nem fog visszatérni a fájdalom, ennek érdekében rendszeresen járok masszőrhöz, és szorgalmasan nyújtok.”
Hogy az evezőspályán mi történik a magyar kettőssel, azt nehéz lenne megjósolni - annál is inkább, mert az előrejelzések alapján 18 indulója lesz a számnak -, az azonban biztos, az olimpiai felkészülésükhöz szükséges háttér már biztosított. Kedden ugyanis a Démász Rt. az Industria nemzetközi szakkiállítás keretében bejelentette, hogy 2005 végéig támogatni kívánja a kétszeres világbajnok egységet. Noha a szerződés már életbe lépett, a Vk miatt az ünnepélyes aláírásra - ahová az evezősszövetség vezetőségét is meghívják - egy későbbi időpontban kerítenek sort.
A már említett esseni küldöttséghez képest a másik változást a Remsei Mónika, Stift Edit könnyűsúlyú kétpárevezős egység hiánya jelenti majd, amely az utolsó pillanatban volt kénytelen lemondani az utazást. Remseit ugyanis a hét végén ledöntötte a lábáról egy vírus.
"Szombat estére belázasodtam. Mint kiderült, egy vírusfertőzést sikerült összeszednem. Nagyon erős gyógyszereket kaptam, amitől ugyan már jobban érzem magam, ám a sportkórházi vizsgálaton olyan rossz lett a vérképem, hogy nem lett volna értelme útra kelni. Viszont azzal biztatnak, hogy jövő héten már teljes értékű munkát végezhetek. Persze mindez nem változtat a tényen, hogy Milánót, ahol fantasztikus lesz a mezőny, kihagyjuk” - kesergett Remsei, ám azzal nyugtatgatta magát, hogy Münchent már semmi szín alatt nem fogják "elszalasztani” a társával.
Így aztán a Melis Zoltán szövetségi kapitány vezette csapat a már említett Haller, Pető kettősön kívül a következőképpen alakult: Kokas Gergely, Vajas Balázs, Bencsik Gábor, Kónya Gábor (négypárevezős), Varga Tamás, Hirling Zsolt (könnyűsúlyú kétpárevezős), Dénes Csaba (könnyűsúlyú egypárevezős), valamint Székely Viktória és Verőci Lídia (kétpárevezős).

EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK