FONTOS


 

Tíz magyar hajó indul az idei utolsó Vk-versenyen, amelyen két egység az összetett dobogós helyért is küzd
Haller még sántikál, de evez

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2003.07.09
--------------------------------------------------------------------------------

A hét végi evezős Világkupa-sorozat utolsó állomásán, Luzernben 43 ország 359 hajója veszi fel a versenyt a Vk-pontokért. Az augusztusi milánói olimpiai kvalifikáló világbajnokság előtti utolsó nagy nemzetközi erőpróbán tíz magyar egységet indít a honi szövetség, amelyek közül kettő - a korábbi két-két ezüstérmének köszönhetően - vezeti a jelenlegi ranglistát: a Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpárevezős páros és a könnyűsúlyú egypárevezős Dénes Csaba.


A Petô, Haller kettôs ugyan ott lesz Luzernben, ám Haller sérülése miatt ezúttal szerényebbek a célok (Fotó: Meggyesi Bálint)
Rajtuk kívül ugyancsak előkelő - konkrétan a második - helyen áll összetettben a Verőci Lídia, Székely Viktória kétpárevezős duó, amelynek ugyancsak az a célja, hogy ne csak a részverseny után állhasson dobogóra.
A többiek elsősorban az A-döntőbe jutásért küzdenek, így Alliquander Anna (könnyűsúlyú egypárevezős), Barz Gitta (egypárevezős), Stift Edit, Remsei Mónika (könnyűsúlyú kétpárevezős), Pető Tímea, Pető Mercédesz (könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes), Kitka Gergely, Szabari Péter (könynyűsúlyú kormányos nélküli kettes), Vajas Balázs, Kokas Gergely, Kónya Gábor, Bencsik Gábor (négypárevezős), valamint Haller Ákos és Pető Tibor (kétpárevezős). Az utóbbi, a kétszeres világbajnok kettős szerény célkitűzése nem véletlen, hiszen Haller Ákos még mindig nem épült fel teljesen a milánói viadal után itthon elszenvedett bokatöréséből.
"Kicsit még sántikálok, de ez az evezésben nem zavar” - mondta Haller Ákos, aki azt is elárulta, mindössze három hete tudnak közösen készülni társával. "Elvégre ha a világbajnokságon kvalifikálni akarunk az olimpiára, márpedig nekünk ez a célunk, akkor ezt az utolsó Világkupa-versenyt már egyszerűen nem szabad kihagyni. Vagyis kifogáskeresés helyett inkább evezünk, hiszen egy ilyen nemzetközi megméretésen százszor jobban le tudjuk mérni, hol is tartunk, mint egy sima edzésen. Természetesen most nem mi leszünk a szám favoritjai, ezzel együtt úgy érzem, jobbak leszünk, mint Milánóban. Ott ugyanis Tibi, a betegsége miatti sok kihagyás után, elég harmatos volt, míg én, bokatörés ide vagy oda, fizikailag most nem épültem le különösebben. Persze futni vagy focizni még nem tudok, de ha végre képes leszek rendesen evezni, nekem az már a százszázalékos gyógyulást jelenti majd.”
A páros rangidőse azt is hozzátette, hogy továbbra is járnia kell gyógytornára, sőt, egyelőre a hajón lévő lábtartóban nem a megszokott cipőjébe, hanem egy bumfordi darabba kénytelen dugni a lábát, ám ez sem tartja vissza attól, hogy minél gyakrabban evezőt ragadjon, s hogy a hét végén társával együtt megpályázza a legjobb hatba kerülést.

EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK