FONTOS


 

Világbajnoki pótválogató
Kolonics győzött 500 m-en, mindhárom egyesben ő indul
Storcz--Vereckei 4:3

STORCZ a pótválogató öt száma közül a legérdekesebb rangadót vívta Vereckeivel. A táv nagy részén Storcz haladt elől, hol egy, hol két hajóhosszal vezetett. Tetemes előny. Hétszáz méternél Vereckei begyújtotta a rakétákat, ledolgozta hátrányát. A végén Storcz nyert.

Nyolc századmásodperccel.

-- Elég az -- kommentált Storcz.

Ezt a különbséget a kívülállók alig érzékelhetik. A versenyők viszont pontosan érzik. Az ellenfelek két pályányi különbséggel haladtak, a célban az utolsó erőtartalékaikat mozgósították, Vereckei mégis tudta: kikapott. Először oda sem akart menni a hajómérlegeléshez. Ez a legbiztosabb jele annak, hogy alulmaradt.

így is három számban indul a világbajnokságon.

A győzelemmel Storcz neve mellett négyes szám szerepel.

Azaz, 1997 királya, a tavaly a saját szintjéhez képest gyengén teljesítő (értsd: nem nyert vb-aranyat) Storcz feltámadt, talpraállt, és "visszatért". A világbajnoktól, a szám Európa-bajnokától, Vereckeitől visszaszerezte az 1000 m-es egyes indulási jogát. Megnyerte a presztízscsatát, ami lelkileg rengeteg pluszt adhat neki.

Szakemberek szerint Storcz legalább annyira jó, mint két éve volt. Akkor három világbajnoki címet szerzett, többek között az 1000 m-es egyesben.

KOLONICS ismét bizonyította, hogy univerzáslis képességű kenus. Az 500 m-es egyest is megnyerte, mindhárom egyéni szám az övé a vébén (augusztus 26--29.) -- idehaza verhetetlen. A szembeszél nem kedvezett a vesztes Hoffmmann-nak, aki 200 m-en rendkívül gyors, a szél miatt viszont időben "hosszabb" lett a pálya, nem volt esélye. A végén fel is adta a kilátástalan küzdelmet.

Hatalmas bravúr a három egyes győzelem, csak azért nem írhatjuk, hogy ritkaság, mert 1997-ben Belicza hasonlóan teljesített. A külföldiek közül csak a csehek olimpiai és világbajnoka Martin Doktor volt képes erre, vagyis a triplázás a klasszisok sajátja.

Hoffmann egyáltalán nem keseredett el, sőt örült, hogy legalább ennyit sikerült kihoznia a szezonból (a 200 m-es kenu négyesben csapattag). Tavaly ugyanis kéztörés miatt fél évet kihagyott, 115 kg-os testúllyal térdelt vissza a kenuba. Most 98, erősnek érzi magát, de a formája még nem az igazi. Annak a tökéletesítését jövőre tervezi.

PULAI éS NOVáK Zala és Ipacs elleni 1000 m-es kenus rangadója volt az egyetlen olyan futam, amely más világbajnoki szám összeállítását is befolyásolta. Eredetileg úgy volt, ha Zaláék nyernek, akkor Horváth Cs., Belicza, Gajárszki, Kozmann térdel a négyesben, ha veszítenek (ez történt), akkor ők indulnak csapatban Horváth és Belicza helyett. Angyal Zoltán kapitány azonban úgy döntött, ebben a számban a jövő héten a rendelkezésére álló emberekből összeállítja a legerősebb négyest.

A tavalyi vb-bronzérmes tehát elvesztette a számot, az idén extrát teljesítő Pulai és Novák simán győzött.

-- Elképesztően jól mentetek -- gratulált Zala.

Ebben minden benne volt.

BUZáL éS VéGH, a vb-második számított esélyesebbnek a 200-as párosban, számukra csak a győzelem volt az elfogadható a teljesen amatőrként lapátoló Fehér és Viktor ellen. Utóbbiak viszont év közben legyőzték a világbajnokot, a siker után kő esett le Buzálék szívéről.

De nem tudtak felhőtlenül örülni.

Az 500 m-es négyes válogatóját Pulai, Novák, Buzál és Végh nyerte, de utóbbiak helyébe Kolonicsot és Horváthot tették. Buzál egyre idegesebb, mert -- szerinte -- elvettek tőlük egy számot. Végh szerint ez a négyes világbajnok lesz, de legalább dobogón végez, azt mondja, furcsa lesz kívülről nézni az eredményhirdetést -- ők is ott lehetnének. Beszéltek Angyal Zoltánnal, de a kapitány nem változtatott. Buzál nem hagyja annyiban a dolgot, de az összeállítás feltehetően marad a régiben.

ALMáSI éS BAUER is megváltotta a milánói repülőjegyet. Almási szerepelt már olimpián (1996), Európa-bajnokságon (1997), a világbajnoki csapatba pénteken került be először. Bauer oldalán megnyerte az 1000 m-es kajakpárost, ahol a szokásostól eltérően három kettős küzdött egymással. A majdnem minden számban rendkívül erős magyar válogatottban évek óta "lyukas" ez a szám a vb-n. A hozzáértők szerint ez Milánóban sem lesz másként.

Síkvízi világbajnoki pótválogató, Szolnok

Férfiak. Kajak. 1000 m. K I: 1. Storcz (MTK-Kenwood), 2. Vereckei (Csepel-Pentaszerviz). K II: 1. Almási, Bauer (Honvéd-Westel 0660, MTK-Kenwood) 2. ádám, Veréb (BSE-ESMA, Csepel-Pentaszerviz), 3. Szádovszky, Bártfai (MTK-Kenwood)

Kenu. 200 m. C II: 1. Buzál, Végh (Honvéd-Westel 0660, BSE-ESMA), 2. Fehér, Viktor (Atomerőmű SE). 500 m. C I: 1. Kolonics (Csepel-Pentaszerviz), 2. Hoffmann (MTK-Kenwood). 1000 m. C II: 1. Pulai, Novák (Honvéd-Westel 0660), 2. Ipacs, Zala (UTE, BSE-ESMA)

(Időeredményt nem mértek, a győztesek kivívták az adott számban az indulás jogát a milánói világbajnokságon.)

***

Amatőrbravúr

Abszolút amatőrök.

A paksiak két kenusáról, Viktor Endréről és Fehér Imréről van szó. Előbbi a helyi erőműben három műszakban dolgozik, három hete fizetésnélküli szabadságon van a pótválogató miatt. Utóbbi nappali egyetemen tanul, az államvizsgáját halasztotta el néhány héttel ezelőtt, a duisburgi nemzetközi regatta miatt. Ott a 200 m-es párosban legyőzték a szám világbajnokát.

Volt, aki legyintett és nem ment Duisburgba, mert az csak egy nemzetközi verseny. Viktornak és Fehérnek viszont fontos állomás volt a pályafutása során, életük első nemzetközi erőpróbáján vettek részt.

Az amatőrök itthon nagy bravúrral kiharcolták, hogy pótválogatón szerepeljenek legerősebb számukban, a 200 m-es párosban, de a csapatba kerülés már nem sikerült.

Ebben a sportágban, ahol nehéz végigmenni úgy a parton, hogy ne találkozzunk egy-két világbajnokkal, a pótválogatós második hely általában említésre sem érdemes.

általában, de nem most. Fehér és Viktor esetében kiemelt szerepet kap. Bravúr. Megérdemelték volna, hogy eljussanak Milánóba. Amit elértek nagyon sokat ér.

Meglehet, annyit, mint másnak a világbajnoki aranyérem.

Nemzeti Sport 1999. július 31 .

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK