FONTOS


 

Kajak-kenu VB, Milánó 1999
Kolonics hitelesített, Horváth meggyógyult

KEZDJüK a legfontosabbal. Kolonics György kenuját szerdán sikerült hitelesíteni. Kedden este nem így történt. Az 1998-as szegedi vb-n használt hajója nem felelt meg. Ebben fontos szerepet játszott a hajóhitelesítésért felelős japán "szakember". (Ez olyan, mint amikor a brazil-francia focimeccset a Kajmán-szigetekről érkezett bíró vezeti.) Mint kiderült, nem tudta pontosan, hogyan kell mérni a méreteket. Aztán megmutatták neki.

Kolonics is jól járt.

Még kedden kapott egy lengyel kenut, amit ki is próbált. Tetszett neki. Csakhogy az új kenut meg kell szokni. Mindenkinek más-más ideig tart. Nála állítólag két nap kell ehhez. Ennek érdekében már szerdán reggel nyolckor a vízen volt. Akkor más még aludt, így nem fodrozódott a víz. Be lehetett lőni a hajót. Még nem tudja, melyikben indul a kettő közül. Elképzelhető, hogy az előfutamok során mindkettőt kipróbálja, aztán dönt.

STORCZ éS HORVáTH viszont döntött. A kenusoknál a lengyel hajó a menő, a kajakosoknál - legalábbis Botond és Gábor esetében - a portugál. A Manuel Ramos Fernandez által készített, Nelo néven futó (pontosabban sikló) hajó nem rossz, de az 500 m-es párosban érdekelt egység a régi kajak, a szintén Nelo típusú mellett döntött. Az új ugyan 70 dkg-mal könnyebb, de ez nem ellensúlyozza azt, hogy más helyen van a súlypontja. Ennek belövéséhez hetek kellenek. Hazaviszik, az olimpiára készülnek benne. Ha Milánóban a dobogón végeznek, akkor az újat ingyen kapják a portugáltól.

Már csak ezért is illene beférni az első háromba.

Horváth egyébként teljesen meggyógyult. Még pénteken egy pókcsípés következtében duplára duzzadt a bal felkarja, két napot kihagyott. Hétfő óta edz, a karján már csak a csípés nyoma látszik. A "sérülés" már a múlté.

KőBáN RITA csomagol. Nem arról van szó, hogy a kétszeres olimpiai, hétszeres világbajnok újpesti hazamenne. ő a hajóját bújtatta bele egy nagy zsákba. Mindig így szokta. Az az övé, más ne nyúljon hozzá, ne nézzen bele. Azt azért elárulta, azért ilyen következetes a csomagolással, mert nagyon egyszerű megcsinálni. Ha nehezebb lenne, bizony gondolkodóba esne.

Kőbán egyébként nem volt jókedvű. Nincs semmi baja, csak teszi a dolgát. Ugyanúgy, mint más, hiszen csütörtök reggeltől már élesben mennek a küzdelmek, az 1000 m-es előfutamokkal megkezdődik a 30., azaz jubileumi világbajnokság. Az olaszok is ünnepelnek: az örök éremtáblázaton 11 aranyéremmel a nyolcadik helyen álló taljánok most először rendezhetnek ilyen rangos eseményt.

FELTEHETőLEG aranyérm(ek)et várnak maguktól. Mint ahogy a magyarok is. ők mennyiségben gondolkoznak. A legutóbbi 26 vb egyikéről sem kellett a legfényesebb medália nélkül távozniuk (a 103 elsőség 3.96-os átlagot jelent), két eset kivételével egynél többet nyertek. Hét esetben ötnél több sikerült. Biztató a jelenre nézve, hogy a legutóbbi négy vb-n így történt. Hozzáértők szerint, ha nem jön ki a lépés, akkor a 26 számból akár nyolc is nyerhető, de ha nem megy, akkor is sikerülhet legalább három.

Kellemes gondok.

A C IV 500 MéTERES egység, Horváth Cs., Kolonics, Pulai, Novák összeállításban elképesztően erősnek tűnik. De a Pulai, Novák alkotta 500 és 1000 m-es páros sem rossz. Kolonics mindhárom egyes számban indul, neki is összejöhet az elsőség, bár nagyon erősek a vetélytársak. A férfi kajak négyesnek 1000 m-en, azaz olimpiai számban az utóbbi hét alkalommal nem sikerült legyőznie a németeket. Talán most. Kammerer, Vereckei, Storcz és Horváth képes lehet erre. A fele ilyen hosszú távon pedig ők a legnagyobb favoritok. A vb-n debütáló Storcz, Horváth kettős esetében nem nagyon lehet jósolni. A címvédő Vereckei viszont ismét megynyerheti az 500 m-es egyest. Ha Storcz megismétli az 1997-es formáját, akkor számolni kell vele 1000 m-en. Nem beszélve a 200 m-es (nem olimpiai távú) egységekről, azokban a villámember, Fehérvári szerencsés esetben akár triplázhat is. A hölgyeknél a 200 m-en címvédő, a tavalyival 75 százalékban megegyező, Kovács, Szabó, Viski, Kőbán kvartett igazi aranyesélyes. ők négyen 500-n a németekkel is kibabrálhatnak, akik az elmúlt hat alkalommal mindig nyertek. A többi számban inkább a dobogós helyezések elérése lehet a cél.

AZ OLIMPIA KVóTA megszerzése azonban legalább ennyire fontos feladat. Nemcsak a magyar, de a többi csapat sincs könnyű helyzetben. A kiírás értelmében a sydneyi repülőjegyet csak Milánóban lehet megszerezni a 12 versenyszámban. Azaz: nem lehet hibázni, mert nincs javítási lehetőség. Annyi biztos, hogy ehhez az adott számokban a döntőbe, azaz a legjobb kilenc közé kell jutni. Több esetben a vb-történet során először megrendezésre kerülő B-döntőből is lehet kvalifikálni - férfi K I. 1000 m-en például a 14. is kijut. De reméljük, nekünk nem kell a B-döntőkre figyelni.

* * *

Csapásszünet

Magyar edzők nem csak a magyar válogatottnál tevékenykednek Milánóban. Szép számban találhatók a vetélytárs országok csapataiban is. Buday Tamás és Giczy Csaba a kanadaiaknál, Svidró József a jugoszlávoknál, Kulcsár Gábor az íreknél, Almási Nándor a dél-afrikaiaknál, Horgos László pedig a szlovéneknél dolgozik. Utóbbi kettő egyébként a szövetségi kapitányi teendőket is ellátja.

*

A németek megint előálltak egy (hajó)trükkel. A szabályok értelmében a sydney olimpián csak olyan típusú és formájú hajókkal lehet majd hitelesítésre jelentkezni, amelyek itt, Milánóban megfeleltek a rostán. Vagyis Ausztráliában nem lehet majd új csodahajókkal előállni. Vagy mégis? A németeknek alighanem sikerül. ők ugyanis megjelentek több tucat, gondosan becsomagolt kajakkal, illetve kenuval, de (hogy más ne lássa) csak arra az öt percre csomagolták ki, amíg átmentek a hitelesítési vizsgán. Aztán újra összepakolták őket, és vitték vissza Németországba. Ezekkel a hajókkal idén nem versenyeznek a germánok. Majd legközelebb - Sydneyben. Ismerve őket, biztosan lesz majd nagy csodálkozás, amikor a kenguruk földjén megmutatják a világnak az addig rejtett sporteszközöket.

*

Csodálatos a helyszín, a Luna-park. A pálya egy 2.5 km hosszú bányatóban található, amely máskor strandként (és motorcsónakpályaként) szolgál. Az egészet park veszi körül, itt aztán lehet napozni, szórakozni, pihenni. Meg sportolni: úszni, teniszezni és futni. A biciklisek pedig a kerítésen kívül, a kiváló minőségű autóúton tekernek - eszeveszett iramban. Mivel külvárosról van szó, a levegő minőségére sem lehet panasz.

* * *

A program

Augusztus 26. - csütörtök
9.00-12.25: 1000 méteres előfutamok
15.00-17.35: 500 méteres előfutamok

Augusztus 27. - péntek
9.00-12.30: 1000 méteres középfutamok
15.00-18.00: 500 méteres középfutamok

Augusztus 28. - szombat
9.00-11.55: 1000 méteres döntők
14.00-17.48: 200 méteres előfutamok

Augusztus 29. - vasárnap
9.00-11.45: 500 méteres döntők
13.30-15.35: 200 méteres döntők

Nemzeti Sport 1999. augusztus 26.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK