FONTOS


 

Kajak-kenu VB, Milánó 1999
Hagyományos szereplés a vb-n, egy évvel az olimpia előtt
Nyugtatóan 6 az arany
Vizes vb: tizenhat érem, hat arany Milánóban

Huszonhat versenyszámból összesen tizenhat érmet, köztük hat aranyat nyertek a magyar versenyzők Olaszországban a kajak-kenu-világbajnokságon: 1000 méteren a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor összeállítású kajaknégyes, 500 méteren Vereckei, a Fehérvári Vince, Hegedűs Róbert kajakkettes, valamint a hölgynégyes győzött. Az utóbbi kvartett 200-on megismételte sikerét. A rövid távon első helyezést ért el a Kajner Gyula, Fehérvári, Beé István és Hegedűs alkotta csapat is.

Tizenkét óra alatt egy évszaknyit változott az időjárás Milánóban: a szombati párás, nyári kánikulát az irtózatos éjszakai vihar borongós ősszé változtatta; a kora délutánig megállás nélkül zuhogó eső már csak hab volt a tortán. Ráadásul makacsul villámlott is, ezért a rendezőség - első a biztonság alapon - egy órával későbbre halasztotta a vasárnap reggeli kezdést.

Szerencsére a magyarok eredményességében nem történt hasonlóan drámai változás, hiszen ahogyan aranyéremmel zárták a szombatot, ugyanúgy arannyal kezdték a vasárnapot. A szombati 1000 méteres döntőkben egy első és három harmadik helyezés volt a magyar mérleg; nem voltunk éppen boldogtalanok, hogy olimpiai számban győzött a Vereckei, Storcz, Kammerer, Horváth kajaknégyes. A három bronzot Kovács Katalin (K-1), Bóta és Barócsi (K-2) és a kenunégyes (Belicza, Gajárszky, Kozmann, Horváth) szállította. Nyolc döntőben négy érem, nem is rossz, főleg, hogy tudtuk: a szakvezetés a szombati döntőkre nem ígért fiesztát.

A vasárnapot illetően már bizakodóbb volt Angyal Zoltán kapitány, s az eredmények őt igazolták. A nyitó számban, a női kajaknégyesek 500 méteres vetélkedőjében a Kőbán, Viski, Szabó, Kovács egység történelmi győzelmet aratott: tizenhárom évvel a montreali siker után ismét a magyar hajó lett a világbajnok. Érdekesség, hogy az akkor aranyérmes kvartettnek is tagja volt Kőbán Rita, aki 19, 21 és 23 éves társait a győzelemig "tolta". Talán nem véletlenül állt a dobogó szélén Kőbán: mellette, de egy szinttel lejjebb hallgatta a magyar himnuszt az a Birgit Fischer, aki 27 vb-aranyérméből 12-t kajaknégyesben szerzett, előbb kelet-, majd össznémetként. Annyiszor gratulált már fölfelé Rita, hogy járt már neki ilyen "lenézős" parolázás is.

Kenuegyesben a megannyi páros siker után most szólóban próbálkozó Kolonics György ugyanúgy negyedik lett 500 méteren, mint egy nappal korábban ezren. Az orosz Opaljov is lemásolta saját teljesítményé azzal a különbséggel, hogy ő mindkét számban az élen végzett, mi több, délután kétszázon triplázott is. Aztán ismét a mintegy 300 fős, piros-fehér-zöld zászlókat lobogtató tábor tombolhatott: a tradicionális magyar számot, a férfi kajakegyest Vereckei Ákos nyerte. Még szép, mondhatnánk, hiszen tavaly, Szegeden ugyancsak aranyérmes volt, ahogyan egy évvel korábban Storcz Botond és ’94-ben Borhi Zsombor. Izgalmasan kezdődött a futam, hiszen szabálytalan rajt miatt a tavalyi vb ezüstérmesét, az izraeli Kolganovot kizárták. Másodszorra Vereckei biztonsági startot vett, 250 méterig utazott, aztán robbantott, és címvédőhöz méltóan, biztosan nyert. Storcz és Horváth (K-2), továbbá Pulai és Novák (C-2) ezüsttel gyarapította az éremgyűjteményt. Az utóbbi is igen szép eredmény, csak az az apró gond vele, hogy ebben a számban a milánóit megelőző három világbajnokságon magyar győzelem született. Tudják, Horváth és Kolonics... Az meg végképp elszomorító, hogy kenunégyesben, amelyben Koppenhága (1993) óta csak magyar győzelem született, ezúttal a Horváth, Kolonics, Pulai, Novák szuperkvartett csupán kilencedikként csúszott a célba.Kovács és Szabó, Kőbán és a férfi kajaknégyes három bronzzal járult a bőségszaruhoz. A két délelőtt termése tehát három magyar aranyérem - valamennyi olimpiai számban -, s még hátra volt a vasárnap délután a 200 méteres döntőkkel.

Nyitásként egy újabb magyar győzelem, ezúttal női kajaknégyesben - a szereposztást lásd fent. (Fischer ezúttal csak negyedik volt az övéivel.) Az ötödik magyar aranyérmet a címvédő Fehérvári Vince, Hegedűs Róbert kajakkettes produkálta, miután valósággal végigsprintelte a 200 métert. Ugyanúgy száguldott az orosz hajó is, amely 75 ezredmásodperccel szorult a második helyre. Kőbán egyesben begyűjtött még egy bronzot, Dónusz és Laky további egyet; Buzál és Végh ötödik lett kenukettesben - a tavalyi ezüstnek azért jobban örültünk. Boldogabbak azonban aligha lehettünk volna a nap végén, hiszen a Kajner, Fehérvári, Beé, Hegedűs összeállítású kajaknégyes megszerezte a magyar csapat hatodik milánói aranyérmét. A további két ezüst- és nyolc bronzéremmel együtt a csapat szereplése dicséretes, mi több, kiváló, hadd ne mondjam, szenzációs: egy évvel az olimpia előtt mindenképpen szívderítő. Ennyi jelzőből pedig bárki kiválaszthatja a neki leginkább tetszőt.

Segrate, augusztus 29.

1000 M-ES DÖNTŐK

Férfiak. K-1: 1. Lutz Liwowski (német), 2. Holmann (norvég), 3. Tranum (dán), ... 9. Storcz Botond.

K-2: 1. Michal Riszdorfer, Juraj Baca (szlovák), 2. Twardowski, Wysocki (lengyel), 3. Schäfer, Winter (német), ... 6. Almási Péter, Bauer Márton.

K-4: 1. Magyarország (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor), 2. Németország, 3. Románia.

C-1: 1. Makszim Opaljov (orosz), 2. Dittmer (német), 3. Doktor (cseh), 4. Kolonics György.

C-2: 1. Kovaljev, Kosztoglod (orosz), 2. Rojas, Pereira (kubai), 3. Schultze, John (német), ... 7. Pulai Imre, Novák Ferenc.

C-4: 1. Oroszország (Kovaljev, Fomicsev, Volkonszkij, Kabanov), 2. Románia, 3. Magyarország (Horváth Csaba, Belicza Béla, Gajárszki Áron, Kozmann György).

Nők. K-1: 1. Caroline Brunet (kanadai), 2. Idem (olasz), 3. Kovács Katalin.

K-2: 1. Wood, Borchert (ausztrál), 2. Mucke, Wagner (német), 3. Bóta Kinga, Barócsi Andrea.

500 M-ES DÖNTŐK

Férfiak. K-1: 1. Vereckei Ákos, 2. Merkov (bolgár), 3. Kotowicz (lengyel).K-2: 1. Marek Twardowski, Adam Wysocki (lengyel), 2. Storcz Botond, Horváth Gábor, 3. Collins, Trim (ausztrál).

K-4: 1. Németország (Gutsche, Zabel, Bach, Ulm), 2. Oroszország, 3. Magyarország (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor).

C-1: 1. Makszim Opaljov (orosz), 2. Doktor (cseh), 3. Dittmer (német), 4. Kolonics György.

C-2: 1. Daniel Jedraszko, Pawel Baraszkiewicz (lengyel), 2. Pulai Imre, Novák Ferenc, 3. Kovaljev, Kosztoglod (orosz).

C-4: 1. Oroszország (Krugljakov, Ladosa, Fomicsev, Kabanov), 2. Románia, 3. Franciaország, ... 9. Magyarország (Horváth, Kolonics, Pulai, Novák).

Nők. K-1: 1. Caroline Brunet (kanadai), 2. Idem (olasz), 3. Kőbán Rita.

K-2: 1. Beata Sokolowska, Aneta Pastuszka (lengyel), 2. Brunet, Furneaux (kanadai), 3. Kovács Katalin, Szabó Szilvia.

K-4: 1. Magyarország (Kovács Katalin, Viski Erzsébet, Szabó Szilvia, Kőbán Rita), 2. Németország, 3. Lengyelország.

200 M-ES DÖNTŐK

Férfiak. K-1: 1. Michael Kolganov (izraeli), 2. Szlivinszkij (ukrán), 3. Rauhe (német).K-2: 1. Fehérvári Vince, Hegedűs Róbert, 2. Zarubin, Ivanyik (orosz), 3. Twardowski, Wysocki (lengyel).

K-4: 1. Magyarország (Kajner Gyula, Fehérvári Vince, Beé István, Hegedűs Róbert), 2. Lengyelország, 3. Oroszország.

C-1: 1. Makszim Opaljov (orosz), 2. Doktor (cseh), 3. Knazovicky (szlovák), ...5. Kolonics György.

C-2: 1. Konsztantyin Fomicsev, Alekszandr Artemida (orosz), 2. Jedraszko, Baraszkiewicz (lengyel), 3. Zereske, Gille (német), ...5. Buzál Miklós, Végh Attila.

C-4: 1. Oroszország (Krugljakov, Ladoha, Fomicsev, Kabanov), 2. Csehország, 3. Románia, ...5. Magyarország (Iván, Malomsoki, Fürdök, Hoffmann).

Nők. K-1: 1. Caroline Brunet (kanadai), 2. Idem (olasz), 3. Kőbán Rita.

K-2: 1. Izaskum Aramburu, Beatriz Manchon (spanyol), 2. Sokolowska, Pastuszka (lengyel), 3. Dónusz Éva, Laky Éva.

K-4: 1. Magyarország (Kovács Katalin, Viski Erzsébet, Szabó Szilvia, Kőbán Rita), 2. Oroszország, 3. Lengyelország.

Az éremtáblázaton: 1. Oroszország (8 arany, 3 ezüst, 2 bronz), 2. Magyarország (6, 2, 8), 3. Lengyelország (3, 4, 4).

Jakab József Népszabadság, 1999. augusztus 30.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK