FONTOS


 

Kajak-kenu VB, Milánó 1999
Délután két bronzérmet szereztünk Milánóban

Vasárnap délelőtt zuhogó esőben, egyórás késéssel kezdődtek meg Milánóban a kajak-kenu-vb 500 m-es döntői. A magyarok az első három számban két aranyérmet és egy 4. helyet szereztek. Aztán a délután folyamán két nronzéremmel bővült a mieink termése.

NŐI K-4: Szépen kezdődött a nap, hiszen a magyar női négyes aranyérmet nyert. A Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Kőbán Rita kvartett rögtön a táv elején az élre állt és 350 m-ig folyamatosan növelte előnyét a 2. helyezett németekkel szemben.

A magyar lányok a döntő során semmi esélyt nem adtak ellenfeleiknek és a csapat második aranyérmét szerezték Milánóban. Magyar női négyes világbajnokságon utoljára 1986-ban Montrealban győzte le a németeket.

Kovács Katalin: - Menekülő taktikát választottunk, úgy terveztük, hogy az elején megpróbálunk elszakadni a mezőnytől és azután már csak arra figyelünk, nehogy utolérjenek minket - fedte fel a győzelem titkát az "aranynégyes" vezérevezőse.

C-1: Kolonics György ugyanúgy, mint szombaton 1000 m-en vasárnap 500-on is nagyon jól versenyzett, a hajrában azonban ezúttal is alulmaradt és megint 4. lett. A győzelmet a végig vezető orosz Opaljov szerezte meg, a cseh Doktor és a német Dittmer előtt.

FÉRFI K-1: Csodálatos versenyzéssel nyerte a számot Vereckei Ákos. A magyar kajakos az izraeli Kolganov kiugrása miatt megismételt rajt után a 9. helyen evezett, de 200 és 400 méter között több métert vert ellenfeleire. A végén már ki is engedhetett, így is egy hajóhossznyi előnnyel győzött az Európa-bajnok bolgár Merkov és a lengyel Kotowicz előtt. Vereckei ezzel megvédte a tavaly Szegeden kiharcolt világelsőségét.

Vereckei Ákos: - Szerintem jól sikerült a rajtom, 200 méternél láttam, hogy olyan helyen vagyok, ahonnan előre tudok lépni. Az ellenfelek ott szoktak "megrogyni", én pedig általában akkor gyorsulok fel. Négyszáz méternél éreztem, hogy már nem verhetnek meg. A verseny során bebizonyosodott, hogy ki a legjobb kajakos. Rossz volt az időjárás, késett a futam, megismételtük a rajtot és így is nyertem.

Az 500 m-es számok következő három döntőjében két ezüst- és egy bronzérem jutott a magyaroknak.

C-2: Az 1000 m-en szerzett 7. hely után Pulai Imre és Novák Ferenc szépen evezve második lett. A szoros versenyben az orosz Kovaljov, Kosztoglod kettős ezúttal nem tudott előnyt szerezni, a magyarok pedig fokozatosan kerültek egyre előrébb, féltávnál ők vezettek. A hajrát a Jedraszko, Baraszkiewicz lengyel páros bírta jobban, így ők győztek Pulaiék előtt. Az orosz duó 3. lett.

Novák Ferenc: - Felbosszantott minket a szombati gyenge szereplésünk, ezért most mindent megtettünk a sikeres szereplésért. Végig jól jöttünk, így elégedettek vagyunk a második hellyel.

FÉRFI K-2: Minimális különbséggel szorult a 2. helyre a Storcz Botond, Horváth Gábor páros. A magyarok a kilences pályán eveztek, ami a hullámzás miatt nem igazán kedvezett nekik. A döntő a lengyel Twardowski, Wysocki duó nyerte. A címvédő szlovák Riszdorfer, Baca kettős nem került dobogóra. A magyarok kissé bosszúsak voltak a célbaérkezés után. A táv során nem hibáztak, szerencsésebb pályabeosztással nyerhettek volna.

NŐI K-1: Kőbán Rita egy órán belül másodszor rajtolt, most a négyes győzelme után a 3. helyen végzett, ami megfelel a papírformának, mert a tavalyi és tavalyelőtti világbajnok kanadai Brunet, valamint az olasz Idem eleve esélyesebb volt. A magyar olimpiai bajnok (Atlanta, tehát három év óta most először indult világversenyen a sikerszámában) jól kapta el a rajtot, mintegy 250 m-ig az élen is lapátolt, a táv második felét viszont az ellenfelek bírták jobban.

Magyar szempontból nem sikerült igazán jól az 500 m-es számok utolsó három döntője, még akkor sem, ha két újabb bronz gazdagította az éremgyűjteményt.

NŐI K-2: Kovács Katalin és Szabó Szilvia bronzérmet szerzett. A magyar páros nem kapta jól el a rajtot, utána pedig hiába kapaszkodott felfelé, a már nem sikerült megszerezni a győzelmet. Az első helyen a lengyel Sokolowska, Pastuszka kettős végzett, megelőzve a Brunet, Furneaux kanadai párost. Az első három hajó 0.2 másodpercen belül ért célba.

Szabó Szilvia: - Sajnos elrontottuk a rajtot, nagyon beragadtunk és már csak azt vettük észre, hogy a többiek nagyon előttünk vannak. Megpróbáltunk feljönni, de a négyes után már nem volt elég erőnk ahhoz, hogy megszerezzük a győzelmet. Kicsit bosszúsak vagyunk amiatt, hogy ilyen kis különbséggel kaptunk ki.

FÉRFI K-4: A magyar kajak-kenusport 300. érmét szerezte a vb-k 1938 óta íródó történelmében a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor kvartett, miután a 3. helyen ért célba. A magyarok rosszul indultak el, hagyták, hogy az oroszok és a németek is tetemes előnyre tegyenek szert. Hiába hajráztak jól, sem a táv végén már fölényesen vezető németeket, sem a kissé visszaeső oroszokat nem tudták befogni. A magyar négyes tagjai nem voltak annyira összhangban, mint egy nappal korábban, amikor 1000 m-en aranyérmet nyerte.

C-4: Kellemetlen meglepetés volt, hogy a Horváth Csaba, Kolonics György, Pulai Imre, Novák Ferenc négyes csak a 9. helyet tudta megszerezni. A magyar hajót az orosz és a román egység közé sorsolták. A két gyors csapat hamar elhúzott, a nem igazán összeszokott magyar négyes pedig egyre hátrébb csúszott. A bronzérmet az oroszok és a románok mögött a franciák érdemelték ki.

A délelőtti döntők során a magyarok 2 arany- (női K-4, férfi K-1), 2 ezüst- (férfi K-2, C-2) és 3 bronzérmet (női K-1, női K-2, férfi K-4), valamint egy 4. (C-1) és egy 9. (C-4) szereztek.

[origo], 1999. augusztus 29.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK