FONTOS


 

A kapitány válogat az olimpiára

A Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai bizottsága a korábbi évektől eltérően nem fogadott el konkrét válogatási elveket, ehelyett Angyal Zoltán szövetségi kapitány hatáskörébe utalta az olimpiai csapat kialakítását.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy - a két szolnoki válogatón elért eredmények és egyéb szempontok figyelembevételével - a kapitány egyszemélyben dönt: ki utazik Sydneybe. Arról is Angyal Zoltán határoz majd, hogy lesz-e úgynevezett "szétlövés" azokban a számokban, amelyekben a két válogatónak két győztese lesz.

A szakmai bizottság az olimpiai programban szereplő 12 számból hatot - női K4 500 m, férfi K4 1000 m, férfi K1 500 m, C2 500 m, K2 500 m és női K2 500 m - kiemelt, s ezek a sportág várt ötkarikás sikerei szempontjából elsőbbséget élveznek a válogatásnál is. Ha viszont bármelyik versenyző sérülése miatt egy esélyes egység meggyengül, másik szám is előtérbe kerülhet. A kiemelés hátterében évekre visszamenően érvényes eredményességi statisztika áll.

Nagy gondot jelent, hogy nem lehet tartalékot nevezni a játékokra. Éppen ezért - a biztonság érdekében - Angyal Zoltán azt javasolta a szakbizottságnak, hogy minimum 5-5 kajakosnő és kenus, s 7 férfi kajakos utazzon az olimpiára. Alapelvként a szakemberek elfogadták, hogy Sydneyben naponta mindenki csak 1-1 számban álljon rajthoz.

A válogatottak a milánói világbajnokságon mind a 12 olimpiai számban kvalifikációt szereztek Magyarországnak.

[origo], 1999. november 17.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK