FONTOS


 

Madridba költözik a főtitkári iroda
Bonn Ottó az év végén leköszön a tisztségéről


Bonn Ottó a magyar küldöttség csúcstartója, vasárnap a tizenharmadik olimpiájára utazott el. Az idős sportdiplomata tizenkét éve a Nemzetközi Kajak-kenu-szövetség főtitkára, irodája Budapesten a sportszövetségek székháza első emeletén található, ahol az elutazása előtt a magyar sikersportág olimpiai helyzetéről és szerepéről beszélgettünk.

- Hol helyezkedik el a számunkra kedves kajak-kenu sport az olimpiai családban?

- Az 1936-os berlini játékok óta minden olimpián szerepelt a sportágunk. Kezdetben ezer és tízezer méteres versenyeket rendeztek, majd az utóbbit felváltotta a nézőknek jobban követhetőbb ötszáz méteres táv. A második világháború óta a nők is bekapcsolódhattak a sportág olimpiai küzdelmeibe. Münchenben belépett egy új szakág, a szlalom. Bár bemutatkozása után húsz évet kellett várni, hogy ismét láthassunk szlalomversenyeket az olimpián. A sportág fejlődését jelzi, hogy a nemzetközi szövetségnek 1948-ban tizehét tagországa volt, ez 1988-ra ötvenháromra emelkedett. Az ezredfordulóra már száznyolc országot tudhatunk a tagjaink között, és mind az öt földrészen űzik ezt a sportot. Az olimpián a két szakágban összesen tizenhat bajnokot avatnak. Tehát nem kell félnünk, hogy sportágunk elsorvad.

- A közönséget a víz elválasztja a versenyzőtől. A nézők számára mennyire élvezhető a kajak kenu?

- Ez attól függ, hogy hol rendezik a versenyeket. Vannak olyan országok, melyekben hagyományai vannak ennek a sportnak, ezek közé tartozik Svédország, Németország, Lengyelország, Románia, Kanada, az Egyesült Államok, Olaszország és természetesen Magyarország. A szegedi síkvízi és a győri maratoni világbajnokság sikerei kedveznek a sportág megítélésének. Naponta hatalmas tömeg látogatott ki a versenyekre, és igazi ünneppé varázsolták az eseményeket. Ahogy fejlődik a technika, úgy tudunk mind többet és többet nyújtani a nézők számára. Mexikó óta hatalmas kivetítőkön lehet figyelemmel kísérni a versenyek alakulását. A kajak-kenu nem a leglátványosabb sportág, de igazi küzdelem, harc, és ez érdekli a nézőket.

- A nemzetközi szövetség mit tesz azért, hogy a sportág továbbfejlődjön?

- A nemzetközi szövetség önellátó, egyetlen világcég sem támogatja. A jövő feladata, és ezt tűzte ki célul az új elnökünk is, a beható marketingmunka. A másik gond, hogy a versenyekre való eljutás, a hajók szállítása, a versenyzők felszerelése nagyon drága. Azon gondolkodunk, hogy típushajókat kellene bevezetni, és ha a mindenkori rendező ország adná a versenyekre a hajót, még több nemzet versenyzői indulhatnának egy-egy világversenyen. Ez az ötletünk az üzleti érdekeltségek miatt jelenleg ellenállásba ütközik. Nem véletlen a kétszáz méteres versenyek bevezetése, ezeket a nézők teljes egészében követhetik a lelátóról.

- Hogy van megelégedve az olimpiai előkészületekkel, az ausztrálok szakértelmével?

- Kezdetben sok gondunk volt. A rendezők nem akarták megrendezni a szlalomversenyeket, emiatt a NOB csökkentette a kajak kenu versenyek résztvevői a létszámát. Mire sikerült meggyőzni a rendezőket, hogy építsenek mesterséges szlalompályát, addigra a versenyzői létszámot már elosztották, így Sydneybe a síkvízi versenyzők kárára vehetnek részt szlalomversenyzők a játékokon. Mindkét pálya felszereltsége, kialakítása kifogástalan. Az elmúlt négy évben a nemzetközi élmezőny szélesebb lett, ezért új országok versenyzői is nyerhetnek érmet.

- Ön az év végén leköszön a főtitkári tisztségéről. Nyugodt szívvel adja át a helyét az utódjának?

- December végén jár le a megbízatásom, a főtitkári iroda átköltözik Madridba. Még nem tudom, hogy utána miként számítanak rám. Az biztos, hogy szeretném feldolgozni a sportág történetét, ebből kiderül majd, hogy a kajak-kenu megerősödve léphet át az új évezredben. Ezt a kedvező folyamatot tovább erősítheti a sikeres olimpia.

Épségben megérkeztek a hajók

A Martin Air speciális szállítógépével hétfőn megérkeztek a magyar kajak-kenu válogatott hajói Sydneybe.

- Az első csatát megnyertük, ez győzelemmel ér fel - értékelte a hajószállítás és az átvételi procedúra sikerét Füleky András, a szövetség ügyvezető igazgatója.

A sydneyi repülőtéren mindenki rendkívül segítőkész volt, de így is fél napig tartott, amíg sikerült meggyőzni a szigorú vámosokat és egészségügyi ellenőröket. Végül a Honvéd egykori szakosztály-igazgatójával, a már évek óta itt élő Hotorán Györggyel, valamint Vaszary Zoltán technikai igazgatóval felrakhatták az épségben megérkezett hajókat a speciális trélerre, s irány az 54 kilométerre lévő Penrith, a kajak-kenu versenyek színhelye.

- Most pakoljuk be a hajókat az egyik helyi evezősklub biztonságos, zárható garázsába, ahonnan, szinte ugyanúgy, mint Dunavarsányban, körülbelül 50 méteres sétával lehet elérni majd az edzések idején a vízre szállási helyet - újságolta Füleky András.

Az ügyvezető igazgató megemlítette: a hajószállítás rendkívül gondos lebonyolítása már Európában megkezdődött. A szövetség több munkatársa vitte Amszterdamba a sokmilliós értékű szállítmányt, ahol - mielőtt a repülőgép rakterébe kerültek volna a hajók - hozzáértő szakemberek gondoskodtak arról, hogy a sportszerek sérülés nélkül ússzák meg a 17 ezer kilométeres utat.

A kajak-kenusok szerdán délután a Malév különgépével érkeznek, s 26-án kezdik meg hatnapos versenyüket.

(balássy), A Színes Sport 2000.09.12.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK