FONTOS


 

Újabb csillagok a halhatatlanok falán
" Az már nem emberi"


Szerencsés nemzet a magyar! Néhány országban nagyítóval kell keresni az olyan sportembereket, akik eredményeik alapján nem csak szülőföldjükön, hanem az egész világon elismerést váltanak ki a szurkolók körében. Nálunk viszont hemzsegnek a nagyobbnál nagyobb csillagok.

Ezt a tényt többféleképpen lehet lemérni. Az egyiket a Hemingway Alapítvány kínálja. A társulás jóvoltából elegendő ellátogatni a Király utcai vagy az Alkotás utcai Pizza Hut étterembe, ahol egykori és jelenlegi világklasszis sportolók kézlenyomatai láthatók a falakon.

Pénteken hat újabb személlyel gyarapodott a Sportcsillagok fala. A sydneyi olimpián 1000 méteren aranyérmet szerzett férfi kajak négyes tagjai (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor), valamint az 500 méteren szintén elsőséget szerzett kenu kettes (Pulai Imre, Novák Ferenc) tagjai nyomták bele a tenyerüket a képlékeny agyagba.


A négy kajakos, Horváth Gábor, Vereckei Ákos, Storcz Botond, Kammerer Zoltán és a két kenus, Pulai Imre, Novák Ferenc (balról jobbra) "munka közben"

A kisebbfajta ünnepségen elsőként Dénes Ferenc, az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára tartott köszöntőt:

Valahányszor a kajak-kenusokhoz kapok meghívót, az az érzésem, hogy egy családhoz megyek látogatóba. Mindig van egy-két jó szavuk az emberhez - mondta. - Más valamiért is nagyszerű dolog elmenni hozzájuk. Az ember sohasem tudhatja, mikor toppan be egy olimpiai bajnok, vagy mikor egy világbajnokot. Az olimpián számomra a kajak négyes győzelme volt a legkedvesebb, mert tudom, hogy milyen előzmények után sikerült nyernie. Ugyanakkor a legnagyobb igazságtétel az volt, hogy a Pulai, Novák páros olimpiai bajnok lett."

Füleky András, a Magyar Kajak-kenu Szövetség ügyvezető igazgatója sem fukarkodott az elismeréssel: ăBüszkék vagyunk rátok, tényleg nagy csillagok vagytok!"

Ezután következhetett a tenyerelés. A járókelők nem értették, hogy miért támadt tolongás, és miért nem mehetnek be. Mialatt ők szelíden hadakoztak az ajtónállókkal, addig George F. Hemingway tulajdonos az ünnepeltek körül szorgoskodott, hogy a kézlenyomatok a lehető legjobban sikerüljenek.

"Boldogok vagyunk, hogy tenyerünk nyoma felkerülhetett a falra. A hat kézlenyomat közül csak Pulaié nem tetszik. Az ő tenyere akkora, hogy az már nem emberi" - mondta viccelődve Horváth Gábor, a négyes kormányosa.

tatár, A Színes Sport 2000.11.17.

Lenyomat a férfibajnokokról, portré Kőbánról
Maradandó nyomok

Hattálcányi dupla adag gipsz rendel! - adták ki a jelszót egy budapesti étteremben péntek délelőtt, midőn bepréselte magát az ajtón hat markos kajakos és kenus. A Hemingway Alapítvány invitálta tenyerelésre Sydney azon aranyérmeseit, akik még nem hagyták ott kézjegyüket (lenyomatukat) a Sportcsillagok falán. A többiek - miként arra a kajakosokkal szemben bevallottan elfogult Dénes Ferenc helyettes államtitkár emlékeztetett - az 1998-as szegedi világbajnokság után hasonlóképp maradandó jelet hagytak az utókorra. Ezúttal a férfi kajak négyes tagjai, Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos és Horváth Gábor mellett két kenus kenyeres pajtás, Novák Ferenc és Pulai Imre is beletenyerelt a képlékeny masszába - jóllehet utóbbi, különleges méretei miatt, szinte csak összezárt ujjakkal fért gipszvályújához.

Pulai amúgy is kissé összehúzta magát. Görnyedt háttal, ferde nyakkal járt-kelt a Pizza Hutban... Mint kiderült, "Sumák" a minap edzésbe állt, s a kihagyással mit sem gondolva, szokott súlyzóival látott hozzá az előalapozáshoz. A gyakorlatokat becsülettel végigcsinálta, másnap azonban már törődötten mozgott, s azóta is húzódás gyötri. A jövő áprilisban kezdődő versenyidőszakig természetesen lesz ideje kikúrálnia magát.

Egyelőre a többiek is az újrakezdés nehézségeivel küzdenek. "Én a múlt héten a Börzsönyben próbálkoztam meg a futással, nyolc kilométert trappoltam végig - mondta Kammerer. - Az első száz méter nagyon jólesett, ám a hibádzó hétezer-kilencszáz kínszenvedést jelentett..., azóta izomlázam van." Kammerer a december 4-én kezdődő hivatalos munkakezdésig ülőfoglalkozást választ: egy építész ismerősével konzultál majd' mindennap, hisz most tervezteti meg gödi fészkét. Horváth Gábor nyomdaipari cége javára hasznosítja sydneyi kapcsolatait: a vízilabda-válogatott megrendelésére nagy tételben gyártat le jövő évi falinaptárakat. Vereckei Ákos nevéhez fűződik a legfrisebb országos csúcs. Az ő idejét ugyan egyelőre élménybeszámolók töltik ki, ám múlt heti országjárása során új rekordot autózott a Pécs-Budapest útvonalon. Időeredménye ezúttal nem publikálható, mert hivatalos felvételt nem készítettek róla.

Kőbán Ritáról azonban igen - a Magyar Rádióban. Szombat este fél nyolctól hallható a Petőfi adón az a portréműsor, amelyben a hat olimpiai érmet s kilenc világbajnoki címet szerzett bajnoknő pályafutását minden eddiginél részletesebben mutatja be a szerkesztő, Siklós Erik. A Kőbán-korszak, avagy Rita remeklései és rigolyái címet viselő összeállításban a sikeredző, Fábiánné Rozsnyói Katalin kivételével minden érdekelt megszólal. Kőbán édesapja bevallja, ha tudta volna, hogy az élsport miatt lánya harmincöt évesen még nem alapít családot, talán nem is pártolta volna a kajakozást. Rita korábbi riválisai szintúgy hallatják hangjukat (Gyulay Katalin például mindmáig kritkusan szól róla), s egy volt szerelme is mikrofon elé áll - Kőbán pedig érzelmei palástolása nélkül kommentál.

Meglepetésként Birgit Fischer sem kerüli a véleményformálást: "Kőbán Rita nagyon hasonlít rám, ő sem szeret veszíteni" - mondja a hétszeres olimpiai bajnok nagyasszony, így utóbb talán az ősi rivális szavai is (kései) magyarázatot adnak a szerencsétlen sydneyi nyilatkozatra.

GG, Nemzeti Sport 2000.11.18.

Kajakosok és kenusok tenyereltek

Újabb olimpiai bajnokok kézlenyomata került fel a Magyar Sportcsillagok Falára: pénteken a Sydneyben aranyérmes kajak-kenusok - Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor, valamint Pulai Imre és Novák Ferenc - "tenyereltek".

A Hemingway Alapítvány ünnepségén a Déli-pályaudvarnál lévő Pizza Hut-ban Dénes Ferenc, az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára és Füleky András, a Magyar Kajak-kenu Szövetség ügyvezető igazgatója köszöntötte az ünnepelteket.

- Számomra a kajak négyes győzelme volt a legkedvesebb, mert tudom, hogy milyen előzmények után sikerült nyernie. Ugyanakkor a szakértők szerint a legnagyobb igazságtétel az volt, hogy a Pulai, Novák páros olimpiai bajnok lett - mondta Dénes Ferenc.

- Egy sportoló pályafutásában az olimpiai győzelem a legnagyobb pillanat. De nagy pillanat ez a mai is, hiszen most megörökíthetik kézlenyomatukat azért, amit tettek - fogalmazott Füleky András.

A köszöntők után a bajnokok "tenyereltek", majd megkapták az elismeréssel járó szobrocskát és emlékplakettet.

Sydneyben aranyérmet nyert a Kammerer, Storcz kajak páros (500 m), a Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth összeállítású négyes (1000 m), továbbá a Pulai, Novák kenu kettes (500 m). A szintén győztes Kolonics György kézlenyomata már a négy évvel ezelőtti, atlantai sikerének köszönhetően ott van a falon.

Sporthírek, 2000.11.17.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK