FONTOS


 

A két ünnep között is...
"Egyelőre csak kedvtelésből mozgunk"


"A magyar kajak-kenu- sport van olyan erős, hogy ha egy élsportoló lazábban veszi a felkészülés első szakaszát, az edzéseket, lesznek olyanok, akik a helyébe akarnak, és képesek is lépni."

Ezek az Év edzőjének, Sári Nándornak a szavai. Ezt persze, a keze alatt dolgozó olimpiai bajnokok, válogatottak és a fiatalok is tudják. Ezért hiába húzódtak el a sydneyi sikerek utáni ünneplések, gálák, közönségtalálkozók és az ezzel járó országjárás is egészen az év végéig, a tréningek már december eleje óta tartanak. Eddig naponta kétszer találkoztak, de most az ünnepek miatt mérséklődik az adag. A munka úszásból, futásból és erőfejlesztésből áll. Ha ezeket ebben az időszakban is komolyan veszik a versenyzők, akkor 2001 első napjaiban könnyen elkezdhetik majd Kammererék a kemény alapozást az új évezred sikereiért.


Vereckei Ákos (képünkön) és társai jövőre kezdik el az igazi felkészülést

Ilyen csak minden szökőévben fordulhat elő, hogy ennyire későn vágnak bele a "szakmunkába". Az olimpia után nyilván kellett némi feltöltődési időt hagyni a fiúknak, akik ezt bőven megszolgálták. Nekik most elsősorban az esetlegesen felszedett kilók ledolgozása a fő feladat, mert a halászlé, a gesztenyés pulyka, a töltött káposzta és társaik nyilván megtették a hatásukat. Éppen ezért keményebb munkára számíthatnak, de talán már várja is a szervezetük.

"Egyelőre csak kedvtelésből mozgunk, az igazi munka, amit már élsportnak lehet nevezni, csak később kezdődik" - vallja Vereckei Ákos olimpiai bajnok.

A téli felkészüléshez a kajakosoknál már hozzátartozik a januári sítábor, csakhogy a túrának jövőre nemcsak a kikapcsolódás lesz a célja, hanem az is, hogy pótolják a korábbi lemaradást. Februárban Mátraházán folytatódik a munka, és azt követi majd a meleg égövi edzőtábor. Hogy ez pontosan hol lesz, az még nem dőlt el. Sevilla, Dél-Afrika és Argentína jöhet szóba. A tervek között szerepel, hogy részt vesznek a kajakos fiúk a versenyidényt nyitó brazil Világkupa-versenyen, amelyen magyarok még sohasem indultak.

gadácsi, A Színes Sport 2000.12.27.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK