FONTOS


 

Hála az égnek már nem égnek
A hajóvásárlás nem csak "egyeseknek" jó

Egy új flottával már igazán flottul folyhat a felkészülés. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szinte teljesen új hajóparkkal segíti válogatottunkat az olimpia évében. A pótolhatatan "emberanyag" -- olimpai és világbajnok sportolóink sora -- természetesen változatlan, ám a Magyar Olimpiai Bizottság és egyéb támogatók jóvoltából jelentékeny anyagi segítséget kaptak, így igencsak pótlásra szoruló hajóállományunk korszerűbbé válhatott. Ráadásul nem lassú víz, partot mos alapon, hanem pontosan mérhető csapásszámmal -- alkalmasint egycsapásra.

Európa különböző hajóépítő műhelyeiben vásároltak be, illetve állapodtak meg kedvező kölcsönzési feltételekben a szövetség megbízottai. Néhány hete érkezett meg Portugáliából egy új női kajak egyes, a közelmúltban szállítottak le Lengyelországból egy kenu egyest, valamint egy-egy férfi kajak egyest és párost. A napokban utazott el Angyal Zoltán szövetségi kapitány Párizsba Horváth Csaba és Kolonics György kenu ketteséért, és immár Ausztriában várja a "behajózást" a női kajak négyes Nelo márkájú portugál hajója.

"Ha azon nyomban kifizettük volna a versenyhajók árát, most nyolcmillió forinttal lennénk szegényebbek -- mondja Angyal Zoltán. -- Szerencsére nem kellett ilyen mélyen a zsebünkbe nyúlnunk, igaz, a hajóépítők is szerencséseknek mondhatják magukat, minthogy nem egy esetben a világ legjobbjai tesztelik portékáikat. Ez a konstrukció számunkra is kedvező, hisz a próba során bebizonyosodhat, hogy valaki az előző hajójával képes jobb teljesítményre. Legutóbb talán az atlantai olimpia előtt volt lehetőségünk hasonló "bevásárlásra", ám valóban fontos volt körülnéznünk a piacon; egyébként az elmúlt két-három évben nálunk is szinte forma egyes tempóra gyorsult fel a konstruktőrök versengése."

Mindazonáltal az új vízszelő alkalmatosságok korántsem ismeretlenek számunkra: a vb-győztes női kajak négyes már egy hasonló, ám súlyosabb, férfiaknak készített Nelo-hajóval nyert aranyérmet tavaly nyár végén Milánóban. (Egyébiránt a sydneyi hajók hitelesítése már ezen a világversnyen lezárult: "Most már a hatalmas mérnöki háttérrel dolgozó németek sem hozhatnak ki új hajókat a csónakházak sötétjéből, vagyis a mieink is megnyugodhatnak, a riválisok lélektani előnye most odaveszett.") Kolonics György a világbajnokság kezdete előtt egy nappal -- már a helyszínen -- kapott kölcsön egy, a közelmúltban érkezett típussal egyező hajót és egyesben, rövid ismerkedés után is csupán egy tizedmásodperccel maradt le a dobogós helyről.

"A kenu kettes sem zsákbamacska, tavaly a duisburgi Világkupán ültünk benne, s épp ezért lehet most a miénk, tudniillik azokban a napokban égett le a francia műhely, s porrá lett a cég összes többi hajója -- mondja Kolonics György, aki rekvizítumként őrzi társával együtt a becses versenyhajót: -- Természetesen e hajó alapján akarják majd újjáépíteni a készletet, ezért csak úgy kaphattuk meg tesztelésre, hogy minden esetleges kárért minket terhel a felelősség. Köszönettel tartozunk a szövetség vezetőinek, hogy kijárták nekünk ezt a lehetőséget, ám most már rajtunk a sor. Miután tavaly kettesben alulmaradtunk a válogatókon, az idén, olimpiai címvédőkként. különös elszántsággal készülünk ebben a számban is. Általában csak áprilisban kezdjük el a páros összecsiszolását, most viszont nem várunk, március nyolcadikán a dél-afrikai edzőtáborba már magunkkal visszük a hajót. Poggyászként adom fel Ferihegyen, arra van biztosításom, utazás közben pedig fohászkodni fogok az égiekhez és bizakodom a -- remélem -- gondos földi személyzetben..."

GG, Nemzeti Sport 2000. március 7.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK