FONTOS


 

Balgovits előzetes letartóztatásban marad
Angyal egyelőre csak megfigyel

Egy versenyző előzetesben senyved, egy csapat pedig előzetesen kihasználta a táborozási keretét, így "csupán" nyolcvankét kajakos és kenus kvártéjozta be magát hétfőn a dunavarsányi vízibázison. A Ludasi Róbert és Sári Nándor edzette Csepel-Pentaszerviz szakosztályának tagjai a télen Mátraházán készültek és (hó)lapátoltak a szövetség költségviselése mellett. Balgovits Gábor, az egyik csepeli versenyző már e közös felkészülésre sem mehetett el, minthogy az egyik budapesti edzés után letartóztatták. A kábítószer-terjesztéssel gyanúsított sportoló jogi képviselője a napokban kérhette újra, hogy Balgovits szabadlábon védekezhessen, ám a BRFK szervezett bűnőzés elleni osztályáról azt az információt kaptuk, hogy továbbra is a Fővárosi Büntetésvégrehajtási Intézet vendégszeretetét kell élveznie a Markó utcában. A sportág ezzel együtt nem sötét ügyeiről híres -- a dunavarsányi találkozón az elmúlt hetekben lebarnult versenyzők gyülekeztek.

"Az ausztráliai, spanyolországi és dél-afrikai edzőtáborok után jó néhány csokoládészín ábrázaton világító szempár nézett rám az első megbeszélésen -- mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány. -- A szemrevételezésem nem elhanyagolható, hiszen idén most vizslathatom először a válogatottakat. Ezúttal afféle második vízi alapozás kezdődik, ám úgy hiszem, a mennyiségi helyett lassacskán a minőségi munka dominál majd."

A trénerek nyugodtan dolgozhatnak, Angyal csupán a nevéhez illő nyugalommal figyel: "A versenyzőket felkészítő edzők módszereibe természetesen nem szólok bele, ám ez a háromhetes táborozás remek alkalom lesz arra, hogy számomra is kiderüljön, ki hol tart. Keddtől ugyan időmérő edzéseken is figyelhetem a legjobb felnőtt és ifjúsági versenyzőket, az első igazi értékmérőre, a szegedi tájékoztató versenyre csak egy hónap múlva, május közepén kerül sor."

Egy önkéntes hiányzó még említendő: a visszatéréssel próbálkozó Csipes Ferenc egyelőre nincs ott a többiekkel Dunavarsányban. Szöul olimpiai bajnoka idén, saját költségén Sevillában már edzőtáborozott, és hazatérte után alighanem számos teendője akad, minthogy főállásban Csipes a Honvéd-Westel 0660 szakosztály-igazgatója.

GG, Nemzeti Sport 2000.04.11.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK