FONTOS


 

Hoffmann: irány az Eb
Kerethirdetés, vitákkal


Hiába tiltakozott Szabó Attila, az olimpiai és Eb-válogatót nyert, ám a kontinensbajnokságot lemondó Pulai Imre, Novák Ferenc páros edzője - július elején, a poznani versenyen újonnan összeállt riválisuk, a Kolonics György, Hoffmann Ervin duó indulhat el a kenu kettesek ötszáz méteres távján. A Magyar Kajak-kenu-szövetség szakmai bizottsága szerdai ülésén elfogadta Angyal Zoltán szövetségi kapitány érveit, a szavazáson két ellenszavazat és egy tartózkodás mellett tizenegy igent kapott a csapat ilyetén összeállítása. Az olimpiai címvédő Horváth Csaba, Kolonics páros különválása után alakuló duónak azért adnak lehetőséget, mert a válogatott érdeke, hogy még a második szolnoki olimpiai válogató előtt kiderüljön, az egyesben kiválóan teljesítő versenyzőknek érdemes-e a kettes miatt kockáztatniuk a sydneyi szólókenuzás lehetőségét.

Vitára nem, csupán örömre okot adó fejlemény volt, hogy kiderült, Kőbán Rita az Európa-bajnokságon élni kíván az egyesben megszerzett indulási joggal, cserébe csupán azt kéri, hogy - noha e számban is kiharcolta a rajthoz állás lehetőségét - 200 párosban ne kelljen versenyeznie (erre párja, Kovács is rábólintott: helyettük a klubtárs Szabó, Viski kettős lapátol). Hasonló kérést tolmácsolt Fehérvári Vince, aki a 200 egyestől tekint el (helyettesítője: Ádám Attila), minthogy Beé Istvánnal egyetemben elsősorban a párosok 500 méteres - tehát olimpiai - számára akar koncentrálni.

A "maradék" távokról és versenyzői gárdáról ezúttal nem kellett számot adni: a fenti kivételektől eltekintve a Szolnokon győztes egységek szerepelnek majd július 7. és 9. között a poznani Európa-bajnokságon.

GG, Nemzeti Sport 2000.06.22

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK