FONTOS


 

Távlatok: egyelőre Csepel és Szolnok között
Hárman párban


Elhárult minden akadály: Kolonics György és Hoffmann Ervin vízre szállhatott. A végső válóoknak tekinthető balsikerű, szolnoki válogató után korábbi párospartnerével, Horváth Csabával közös megegyezéssel szakító Kolonics nehéz napokon van túl. Előbb dűlőre jutott Horváthtal (aki amúgy azóta sem talált új partnert), utóbb szponzoraival egyeztetett, majd edzőjével, Ludasi Róberttel és Hoffmann-nal beszélte meg a részleteket. Az eseményeket már-már újra gyakorlati síkra -- kenuját pedig a Soroksári-Duna-ág sík vizére -- terelte, amikor egy vírus leterítette. Hoffmann-nal közös első edzését az elmúlt hét végére halasztotta hát.

Jóllehet az első találkozón még csak a parton gyürkőztek a kenuval: az apró Horváth után a termetes MTK-s befogadása érdekében itt-ott át kellett alakítani a hajót. A várva várt vízre szállás óta két edzésen vannak túl, és egyelőre képtelenség megállapítani, a C-2 500 méteres számban újra olimpiai győzelemre képes, vagy a magyar mezőnyben is sekélyes vízszelésre érdemes duó próbálkozik a sikert ez ideig garantáló Ludasi irányításával.

"Kissé eltérő a stílusuk, ám már egy-két nap után is észrevehető, hogy csiszolódnak a közös munka során -- magyarázta Ludasi. -- Persze van még bőven tennivalónk, és az is egyértelmű, hogy csak kompromisszumok árán érhetnek el eredményeket. A fiúk időre még nem lapátoltak, erre először kedden kerülhet sor. Reggel Csepelen tréningeznek, délután Szolnokon, a női kajakválogatottal gyakorolnak, hisz a másik szakágból a hölgyek -- a hajók hasonló sebessége miatt -- jó edzőpartnerek. Néhány héten belül, azaz legkésőbb a poznani Európa-bajnokságon ki kell derülnie, hogy érdemes-e Kolóéknak a párost erőltetniük, vagy maradjanak csak a szólózásnál, hisz az 500-as távon egyesben mindketten bizonyítottak már."

GG, Nemzeti Sport 2000.06.27

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK