FONTOS


 

Szöuli recept szerint: Sári Nándor irányításával együtt készül a négyes
Saját hajó, és ez jó


Hogyha női kajak négyesünk esetében évekig sopánkodtunk, s hosszas, balsorsról tanúskodó történelmi időszak lezárásaként emlegettük azt, hogy tavaly hét év után sikerült felülkerekedni a németeken, akkor a férfiaknál már nemcsak jelzőket, szavakat is nehéz találni arra, mily nagyszerű tett volt, hogy tavaly - tizenegy év után végre valahára - világversenyen elsőséget szerzett K-4-esünk. Az 1999-es nekibuzdulást követően az első jelentős idei viadalon máris lehorgaszthattuk a fejünket, miután a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos és Horváth Gábor alkotta kvartettünk bizony leszerepelt a szegedi regattán. A szekunda begyűjtése szerencsére egyszeri alkalom volt, négyesünk azóta ismét négyes osztályzati átlagra tornázta fel minősítését: magabiztosan, a sydneyi kiküldetést rögvest megszerezve nyerte az első olimpiai válogatót, majd ezüstérmet hozott haza a poznani Európa-bajnokságról. Mindazonáltal e helyt kijelenthetjük, jeleseink makulátlan, kiváló teljesítménye szükségeltetik az olimpiai sikerhez. A bravúr garanciája lehet, hogy egy hónapja immár valóban csapatként, együtt készül a ráckevei Duna-ágon a győri, MTK-s, csepeli és honvédos klasszisokból összeállt kvartett. Az egyes versenyzőkről már sokszor publikáltunk, de az ifjú gárda munkáját irányító edzőről, Sári Nándorról keveset tudunk - az igaz hátteret azonban ő ismeri.

- Miként sikerült elérni, hogy a szöuli metódushoz hasonlatosan nagy sokára valóban közösen eddzen a négyes?

- Az idei első válogató után keresett meg először Storcz Botond, hogy Kammerer és Vereckei után Horváth Gáborral egyetemben ő is a tanítványaim közé akar tartozni - mondta Sári. - Először azt hittem, csupán a párosban elszenvedett viszonylagos kudarc okozta csalódottság miatt fordul hozzám, ám kitartó volt, és újra jelentkezett. A kajak négyes sikeressége érdekében igent mondtam. Nos, így kerültek ők is Csepelre...

- Netán a poznani Eb-n szerzett ezüstérem is már e munka eredménye?

- Mondhatjuk ezt is, de az olimpiáig még nem a helyezések a legfontosabbak, hanem az, hogy folyamatosan együtt dolgozzunk. A lengyelországi kontinensbajnokságon tényleg összerázódott a csapat. Korábban akadtak súrlódások, érdekellentéteket, amelyeket a jövőben tán végképp elfeledhetünk. Úgy érzem, a fiúk képesek arra, hogy egymásért hajtsanak.

- Mindenki letett már arról, hogy olyan számokban próbálja kiharcolni a sydneyi indulás jogát, amelyek összeegyeztethetetlenek a négyes s ily módon a válogatott érdekeivel?

- Storcz nem ambicionálja az egyesbéli próbálkozást, úgyhogy igennel felelhetek. Az igazán meglepő esetében az volt, hogy a tavalyi fizikai állapotához képest sokkal rosszabb formában került hozzám. Az elmúlt időszakban persze ő és Horváth is behozta a lemaradását, és ezt már a közös munka eredményének tekintem. Természetesen a csapat a legfontosabb, ugyanakkor az a célom, hogy az egyének teljesítményét is a lehető legmagasabb szintre hozzam.

- Úgy tudom, térítés nélkül, pusztán a remélt dicsőségért dolgozik az új fiúkkal...

- Ez tény, bár sietek hozzátenni, nem az anyagi gyarapodás vezérelt, amikor elvállaltam a feladatot. A pénz egyelőre nem érdekel. A héten például kizárólag az izgat, miként tudjuk megvalósítani a tervezett változtatásokat.

- Mire gondol, netán személycseréket tervez a négyesen belül?

- Ugyan... Ez a kvartett tavaly tökéletesen összeállt, csupán a finomításokkal kell törődni. Kammerer Zoltán ma Magyarországon a legjobb vezérevezős, Horváthnál pedig nincs jobb negyedik ember. A két "belső" kajakos egyaránt klasszis, az ő pillanatnyi állapotukon sok múlik. Egyértelmű, hogy Storcz és Vereckei helye is atombiztos: nem kerülhetnek ki hát a hajóból, csak a taktikának megfelelő formációkat is kipróbálunk a közeljövőben. Lényeges változást az új versenykajak megérkezése hozhat.

- Poznanban a tavalyi vb-n is használt amerikai hajóval álltak rajthoz, de arról értesültünk, tavasszal egy portugál és egy lengyel kajak tesztelésére is lehetőségük nyílt. Elárulja, melyik lesz a nyerő?

- Mindegyikben versenyképesek vagyunk, de azt hiszem, a hétfő este vagy kedd reggel a Hollandi útra szállítandó lengyel Plastex hajó kínálja majd a legjobb megoldást. Ezt a négyülésest gyakorlatilag nekünk tervezték. Lengyelországban még valóban nem ezzel indultunk, ám a Málta-tavon már kipróbáltuk az utolsó simítások előtt. A németek ezt is kiszúrták, s rohangáltak fűhöz-fához, a nemzetközi szövetség illetékeseihez, mégis csalódniuk kellett, mert bizony e kajakot is időben, a tavalyi világbajnokság idején hitelesítették. Lélektanilag is sokat számít, hogy egy kifejezetten a mi kívánalmaink alapján legyártott hajót kapunk, miközben arról sem feledkezhetünk meg, hogy gyakorlati előnyökre szintúgy szert tehetünk. Manapság, amikor egy másodpercen belül akár öt egység repeszt a célba, igenis óriási jelentősége van annak, hogy milyen tulajdonságokkal bírnak a laikus számára talán egyforma "ladiknak" tetsző hajócsodák. Hogyha csak ennyin múlik, hogy elsők leszünk vagy éppen csak pontszerzők, nem késlekedhetünk az ideális alternatívát választani. Optimista vagyok, mert tisztában vagyunk azzal, hogy mit kell tennünk a németek legyőzéséhez.

Ganczer Gábor

Az NS szakértője: Csipes Ferenc
A mieink képesek megnyerni az olimpiát

"Nagyon jól ismerem a négyes tagjait, és úgy vélem, képesek megnyerni akár az olimpiát is. Remélem, hogy együtt maradnak, és semilyen konfliktus nem hátráltatja majd közös munkájukat. Biztató, hogy egyénileg sokkal jobb kajakosok, mint fő riválisaik, a németek. Igaz, ellenfelük más szempontból van előnyös helyzetben: csapatuk ugyanis együtt készül, és kizárólag erre az egy számra koncentrál. Elképzelhető, hogy egyes hajót nem is látnak, és egész héten csakis négyülésesben lapátolnak. Ezzel együtt, amennyiben eleget tudnak közösen gyakorolni, a mieink felülmúlhatják őket. Jómagam három olimpián is rajthoz állhattam, négyesben 1000 méteren, mégsem tudom objektívan sorrendbe állítani a különböző egységeket, illetve a mai gárdát. Tulajdonképpen a szöuli bajnokcsapat lehetne mérvadó... Vereckeiék kvartettje is majd' olyan erős, mint a miénk volt, de azért egy olimpiai arany még hiányzik a teljes bizonyossághoz. Nekünk bizonyos szempontból egyszerűbb dolgunk volt, mert technikailag könnyebben összhangba kerültünk. Négy, hasonló stílusban evező versenyzőből állt össze a négyes, ráadásul mindannyian egy klubhoz tartoztunk. Persze most már a mieinkkel sem lehet gond, hiszen Csepelen közösen gyakorolnak."

Csipes Ferenc, a Honvéd-Westel 0660 szakosztály-igazgatója, Szöul K-4-es olimpiai bajnoka és K-2-es bronzérmese, Barcelona és Atlanta K-4-es ezüstérmese, nyolcszoros világbajnok

Akikkel jó lesz vigyázni...

Újabb német-magyar páros meccs

Miként a női kajaknégyeseknél, a csapathajók ütközetekor a féfiaknál is magyar-német különmeccsre számíthatunk az olimpián. A Torsten Gutsche, Marc Zabel, Björn Bach, Stefan Ulm összetételű rivális kvartett az 1996-os olimpia után ült egy hajóba. Közülük csak Zabel férkőzött be már az Atlantában (illetve egy évvel korábban a hazai vizeken, Duisburgban megrendezett világbajnokságon) győztes csapatba. Igaz, a mieink között is egyetlen hirmondó maradt a négy év előtti gárdából: Horváth Gábor. A bugyirózsaszín, korábban csodahajónak hitt, ám mára nem oly misztikus kajakban serénykedők erőssége a csapategység, minthogy a kvartett tagjai évek óta, nap mint nap együtt készülnek. Már-már verhetetlennek hitték magukat, amikor az 1999-es milánói világbajnokságon megszakadt a német négyes 1995 óta tartó veretlenségi sorozata - természetesen Kammerer, Storcz, Vereckei és Horváth jóvoltából.

Kijelenthetnénk, hogy a poznani Európa-bajnokságon visszavágtak, ám ne feledjük, a magyar gárda "menetből" teljesítette a kontinensbajnokságot, s kvartettünk csupán néhány hetet készült együtt a poznani viadal előtt. Kammererék csak jobbak lehetnek: a közös edzés és a héten érkező új Plastex hajó egyaránt kedvezően befolyásolja majd teljesítményüket. A németeknél mindeközben némi zavar tapasztalható: Torsten Gutsche helyén ugyanis az utóbbi időben Jan Schäferrel próbálkoznak - a stroke, azaz a vezérevezős posztján pedig sosem kifizetődő a kísérletezgetés.

Szólnunk kell a bolgár csapat megerősödéséről is: az Eb-n harmadikként zárt balkáni négyes vezéralakja Petar Merkov, aki K-1 500 méteren Vereckei Ákos trónjára pályázik (szerencsére kevés sikerrel). A lengyelek és az ausztrálok a fekete (vízi)lovak, bár - becsülendő igyekezetük ellenére - az utóbb említett három nemzet legjobbjai alighanem csak a dobogó harmadik fokára pályázhatnak.

Rutin és hév

A négy érintett sosem legyintett, ha a kvartett közös edzéseiről volt szó, ám a kézenfekvő megoldás, a közös felkészülés előnyei mellett csak a közelmúltban tették le voksukat. Az egység legrutinosabb tagja, Horváth Gábor, aki már az atlantai csapathajóban is ült, s K-4 1000 méteren olimpiai ezüstéremmel büszkélkedhet, így értékelt: "Az idény elején, Szegeden tényleg szétesően kajakoztunk, s a Világkupa fináléjában megtapasztalhattuk, milyen az, ha hátulról figyeljük vetélytársainkat. Több se kellett, összekaptuk magunkat, s az Eb-ig már sokat javultunk. Ha ilyen ütemben folytatjuk, akkor nem lehet baj. Én tulajdonképpen két korosztályt hidalok át a honi kajaknégyesek történetében, így tán elértem azt, hogy a jelenlegi csapattársaim adnak a véleményemre. Szerintem az egyik kulcsmomentum az, hogy legyen tűz, legyen lélek a hajóban. A megfelelő csapatszellem immár adott, tehát a siker sem maradhat el."

Kammerer Zoltán fura tézist vall, noha igazát senki nem vitatja. "Már többször elmondtam, hogy úgy gondolom, ez a négyes egy évben egyszer lapátol ellenállhatatlanul, s arra kell törekednünk, hogy ez az alkalom az olimpiai döntő idejére essen" - magyarázta. "Sokszor már nem hallgatjuk meg a német himnuszt - tette hozzá a másik, eredendően Csepelen készülő kajakos, Vereckei Ákos. - Számomra már az első válogatón eldőlt, hogy egyesben ötszáz méteren, illetve a négyes tagjaként indulok az olimpián. Mindkét szám egyformán fontos, s a többiek is tudják: kész vagyok arra, hogy a csapat előtt álló feladatokra is maximálisan koncentráljak." A korábban egyéni ambícióit hangoztató Storcz Botond is igazi csapatemberként nyilatkozott: "Meghatározó, hogy közösen készülünk, s egy célért küzdünk. A párosbéli indulásról még nem tettem le, de ez nem veszélyezteti majd négyesünk törekvéseit."

Barcelonától Sydneyig

1992, Barcelona, olimpia: 1. Németország (Mario von Appel, Oliver Kegel, Thomas Reineck, Andre Wohllebe) 2:54.18, 2. Magyarország (Csipes Ferenc, Gyulay Zsolt, Fidel László, Ábrahám Attila) 2:54.82, 3. Ausztrália 2:56.97

1993, Koppenhága, világbajnokság: 1. Németország (Thomas Reineck, Oliver Kegel, Andre Wohllebe, Mario von Appen) 3:04.80, 2. Magyarország (Gyulay Zsolt, Borhi Zsombor, Horváth Gábor, Ábrahám Attila) 3:05.11, 3. Oroszország 3:07.14

1994, Mexikóváros, világbajnokság: 1. Oroszország (Anatolij Tyiscsenko, Oleg Gorobij, Szergej Verlin, Viktor Gyenyiszov) 3:01.40, 2. Lengyelország 3:02.36, 3. Németország 3:02.68, 4. Magyarország (Gyulay Zsolt, Csipes Ferenc, Borhi Zsombor, Horváth Gábor) 3:02.87

1995, Duisburg, világbajnokság: 1. Németország (Detlef Hofmann, Rene Pflugmacher, Thomas Reineck, Mark Zabel) 2:59.99, 2. Magyarország (Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila, Bártfai Krisztián, Szabó II. Gábor), 3. Lengyelország 3:02.47

1996, Atlanta, olimpia: 1. Németország (Detlef Hofmann, Olaf Winter, Thomas Reineck, Mark Zabel) 2:51.52, 2. Magyarország (Adrovicz Attila, Csipes Ferenc, Horváth Gábor, Rajna András) 2:53.18, 3. Oroszország (Verlin, Gorobij, Tyisenko, Csibulnikov) 2:53.99

1997, Dartmouth, világbajnokság: 1. Németország (Torsten Gutsche, Mark Zabel, Bjorn Bach, Stefan Ulm) 2:62:56, 2. Magyarország (Storcz Botond, Antal Zoltán, Szabó II. Gábor, Bauer Márton) 2:52:96, 3. Ausztrália 2:54:95

1998, Szeged, világbajnokság: Németország (Torsten Gutsche, Marc Zabel, Björn Bach, Stefan Ulm) 3:06.55, 2. Magyarország (Storcz Botond, Bártfai Krisztián, Szádovszki Zsolt, Bauer Márton) 3:07.37, 3. Oroszország 3:09.77

1999, Milánó, világbajnokság: 1. Magyarország (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor) 2:53.06, 2. Németország 2:53.62, 3. Románia 2:56.06

GG, Nemzeti Sport 2000.07.24.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK

  férfi kajak négeyes
  Kammerer Zoltán
  Storcz Botond
  Vereckei Ákos
  Horváth Gábor