FONTOS


 

Kőbán mesterhármasa

A kilenc 200 m-es döntővel vasárnap délután véget ért Poznanban a kajak-kenu Európa-bajnokság. A magyarok közül újra Kőbán Rita volt Rita volt a sztár: nagy csatában megnyerte az egyest, miután 45 perccel korábban Kovács Katalinnal, Szabó Szilviával és Viski Erzsébettel simán győzött négyesben is. A férfi kajakosok elmaradtak a korábbi világversenyeken megszokottól, s a kenusok is csak a négyesben nyert ezüsttel tudtak vigasztalódni.

Poznanban a kajak-kenu Eb befejező napjának délelőtti kilenc 500-as döntője közül nyolcban voltak érdekeltek a magyarok, és hat érmet nyertek. Európa-bajnok lett k-1-ben Kőbán Rita és Vereckei Ákos, második helyet szerzett a női páros (Kovács Katalin, Bóta Kinga) és négyes (Kovács, Szabó, Viski, Kőbán), harmadik lett a kenu-négyes (Malomsoki, Iván, Fürdök, Hüttner) és a Fehérvári, Beé kajak-kettes.

Kőbán Rita (képünkön) volt a vasárnap délelőtti program "hősnője". A négyesben ugyan a németek visszavágtak a tavalyi vb-n elszenvedett vereségért, de egy órával később az olimpiai bajnoki cím védője "egyedül" már nem talált legyőzőre. Az olasz Idem sokáig vezetett, a vége azonban egyértelműen a 35 éves Kőbáné volt, aki majdnem negyedszázados pályafutása első Eb-aranyát nyerte.

Vereckei szokásához híven "megbújt" a mezőnyben, 400-nál ritmust váltott, és úgy nyert, ahogy a legutóbbi két világbajnokságon tette.

Olimpiai szempontból is sokat ígérő a két kajak-páros második (Kovács, Bóta), illetve harmadik (Fehérvári, Beé) helyezése.

Csak célfotóval maradt le az ezüstéremről a kenu-négyes. A "kísérleti" Hoffmann, Kolonics kenu-páros még nem az igazi.

- Minden nagyon jó - értékelt Angyal Zoltán szövetségi kapitány, majd bővebben is megmagyarázta elégedettségének okát: - A két olimpiai számban elért győzelem önmagáért beszél, Kőbán fantasztikusan ment, Vereckei pedig úgy nyert, ahogy azt már tőle megszoktuk. Azokban a számokban is szereztünk bíztató tapasztalatokat, amelyekben nem nyertünk, tudniillik a táv első harmadával volt általában gond. A gyorsaságon pedig sokkal könnyebb javítani, mint az állóképességen, ami már most kifogástalan.


Kőbán Rita nyilatkozata

- Fogalmam sem volt, hogy mi történik körülöttem, néztem a hajóm orrát és csak mentem, mentem - idézte fel Kőbán Rita élete első Európa-bajnoki győzelmének történetét. - Utólag mesélték el, hogy körülbelül 300-nál értem utol Idemet, s onnan fokozatosan elhúztam.

A 35 esztendős világklasszis 1984 óta állandó résztvevője a világversenyeknek, nyert már 2 olimpiai és 9 vb-aranyat, a kontinenselsőség azonban még hiányzott a gyűjteményéből.

- Olyan hajóban sikerült nyernem, amiben harmadszor ültem. Amit kihoztunk, az valahogy nem "ízlett", ezért próbáltam szerezni egy másikat a portugál hajógyártótól. Nem akadt azonban a méretemre, de szerencsém volt: egy belga srác vett olyat a bátyjának, amilyen nekem kellett és amikor megtudta, hogy milyen gondban vagyok, három napra kölcsönadta. Pénteken négy kilométert, szombaton egy kétszázat eveztem benne... Szép sárga... A portugál hajógyártónak jól jöhetett a reklám, mert felajánlotta: kapok tőle egy ugyanilyet ajándékba.

Kőbán a siker feletti örömében szívesen nyilatkozott mindenről, de azt még most sem tudta megmondani, hogy milyen számban indul az olimpián.

- A négyes biztos, de hogy másnap az egyesben, vagy a párosban indulok, azt még én sem tudom.

A k-1 atlantai aranyérmese megnyerte a júniusi, első olimpiai válogatót, s a mostani Eb-győzelem is azt ígéri: sikeres kísérletet tehet Sydneyben a címvédésre.

Kőbán vasárnap délután ugyanazt a programot bonyolítja le, mint délelőtt, azzal a különbséggel, hogy a 16 órakor kezdődő 200-as döntők során a négyes és az egyes között mindössze 45 perce lesz pihenésre.


Vereckei Ákos nyilatkozata

- Kicsit nyomasztó úgy odaállni egy verseny rajtjához, hogy esélyes vagy és mindenki téged akar megverni. Ráadásul most egy kicsit nehezebben sikerült győznöm, mint máskor - értékelte saját helyzetét és produkcióját az érdeklődésére Vereckei Ákos, a poznani kajak-kenu Eb k-1 500 m-es számának aranyérmese.

A Csepel hat hét híján 23 esztendős kitünősége tavaly Zágrábban 1000 m-en nyert Eb-t, de az erőssége a rövidebb táv: 500-on 1998-ban Szegeden és 1999-ben Milánóban is világbajnok volt.

- Négyszáz után kétszer kellett robbantanom, másodikra sikerült 480-nál megelőznöm a többieket. Még szerencse, hogy 500 méter a táv.

Vereckei Poznanban is a szokásos taktikát alkalmazta: "utazott" a mezőnnyel, s a hajrában erősített. Állítja: annyit képes a finisben kiadni magából, amennyire szükség van.

Már biztos: élete első olimpiáján az 1000 m-es négyesben, s k-1 500-on indul, mindkettőben - mint világbajnoki címvédő - kiharcolta az ötkarikás indulás jogát, függetlenül az augusztus első hétvégéjén sorra kerülő második válogató eredményétől. Azaz: nyugodtan készülhet Sydneyre.

Még három döntős 200 m-en

A szombati előcsatározások során a 9-ből 5 számban "menetrendszerűen" biztosították a helyüket a vasárnap délutáni (16 óra) döntőben a magyarok, 4-ben viszont - a rajtgép hibája miatt - vasárnap délre maradt a finálé előtti utolsó összecsapás.

A magyar válogatott hű maradt poznani Eb-hagyományaihoz: 1 szám kivételével (k-1, Ádám Attila) minden döntőben lesz magyar induló (a kenus Hoffmann Ervin, a Fehérvári, Hegedüs kajakpáros, s a Kajner, Fehérvári, Beé, Hegedüs kajaknégyes középfutamát megnyerve jutott tovább).

Eredmények, 200 m-es döntők:

Nők:

k1, Európa-bajnok:
Kőbán Rita (Magyarország) 42.62 mp 2. Josefa Idem (Olaszország) 42.67 3. Elzbieta Urbanczyk (Lengyelország) 42.82

k-2, Európa-bajnok:
Aneta Paszuska, Beata Sokolowska (Lengyelország) 39.30 mp 2. Birgit Fischer, Katrin Kieseler (Németország) 40.85 3. Beatriz Manchon, Belen Sanchez (Spanyolország) 42.21

k-4, Európa-bajnok:
Magyarország (Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Kőbán Rita) 35.76 mp 2. Németország (Fischer, Schuck, Mucke, Wagner) 36.58 3. Spanyolország (Sanchez, Manchon, Balchada, Aramburu) 36.81

Férfiak:

k-1, Európa-bajnok:
Alvydas Duonela (Litvánia) 36.96 mp 2. Alekszej Szlivinszkij (Ukrajna) 36.991 3. Jaime Acuna (Spanyolország) 36.999

k-2, Európa-bajnok:
Nyikolaj Szajcsenkov, Mihail Lucsnyik (Ukrajna) 33.72 mp 2. Ronald Rauhe, Tim Wieskötter (Németország) 33.89 3. Ratislav Kuzel, Martin Chorvath (Szlovákia) 33.94

k-4, Európa-bajnok:
Szlovákia (Kuzel, Kadnar, Wiebauer, Chorvath) 31.81 mp 2. Ukrajna (Szajcsenkov, Lucsnyik, Borsukov, Szlivinszkij) 31.97 3. Magyarország (Kajner Gyula, Beé István, Fehérvári Vince,
Hegedűs Róbert) 32.10

c-1, Európa-bajnok:
Dmitrij Szablin (Ukrajna) 41.59 mp 2. Andreas Dittmer (Németország) 41.72 3. Martin Doktor (Csehország) 41.74 ...8. Hoffmann Ervin (Magyarország)

c-2, Európa-bajnok:
Daniel Jedrasko, Pawel Baraszkiewicz (Lengyelország) 38.53 mp 2. Petr Prochazka, Jan Brecka (Csehország) 38.73 3. Konsztantin Fomicsev, Alekszandr Artemida (Oroszország) 38.98 4. Buzál Miklós, Végh Attila (Magyarország)

c-4, Európa-bajnok:
Csehország (Prochazka, Brecka, Kozisek, Fuksa) 36.51 mp 2. Magyarország (Buzál Miklós, Végh Attila, Hoffmann Ervin,
Kolonics György) 35.72 3. Ukrajna (Szlivinszkij, Szablin, Klimnyuk, Mosztovenko) 35.95

(MTI), Sporthírek 2000.07.10.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK