FONTOS


 

2006-ban felnőtt vb Szegeden

A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) varsói kongresszusán döntés született arról, hogy 2006-ban Szegeden kerül sor a felnőtt világbajnokságra. Ugyanott egy évvel korábban ifjúsági vb-t rendezhet a magyar szövetség.

Az már korábban eldőlt, hogy 2001-ben Győrben maratoni, 2002-ben Szegeden síkvízi Európa-bajnokság lesz, s az is, hogy az azt követő két évben Világ Kupa-versenyekre kerül sor. Így biztos, hogy 2006-ig minden évben jelentős nemzetközi viadal házigazdája lesz Magyarország.

A kongresszuson elfogadták azokat a magyar javaslatokat, melyek szerint a jövőben B-döntőket is rendeznek és a nők 1000 méteres négyes száma a programba kerül. Döntöttek arról is, hogy a hajók szélességi korlátozását eltörlik, csak a súly- és hosszúsági szabályozás marad érvényben.

Az ülésen részleges tisztújításra is sor került. A szövetség első alelnöki posztjára - amelyre pályázott Baráth Etele, az MKKSZ elnöke is - egy francia szakembert választottak meg.

Füleki András, a hazai szövetség igazgatója szerint sokan úgy gondolták, hogy érdekeiket jobban érvényesítheti egy olyan ország jelöltje, amelyben nem annyira sikeresek a versenyzők, mint Magyarországon.

Sporthírek, 2000.11.25.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK