FONTOS


 

Amíg lehet, táboroznak
Még a hó sem rettentett minket vissza a fürdőzéstől

A 2001-es esztendőben a kajakosok voltak már egyszer külföldi túrán. Válogatottjaink Ausztriába látogattak, ahol a tél örömeit is élvezhették. A február 12-én kezdődő mátraházi edzőtáborban viszont aligha lesz az alpesihez fogható szórakozásuk, mert hazánk legnagyobb hegységében a fizikai felkészülésen lesz a hangsúly.

"Egy hétre megyünk fel az edzőtáborba - mondta Sári Nándor, a Csepel és a válogatott férfi kajakosainak mestere -, és a futáson lesz a hangsúly. Mellette szerepel egy kis erősítés is a programban, de azért lesz lehetőség lazításra is, mert meg fogunk mártózni az egerszalóki gyógyfürdő vizében."

Ha valaki nem tudná, ez szabadtéri strand, a medencék mellett lehet vetkőzni, öltözni. De ha már az ember bent van a februárban még gőzölgő forró vízben, minden külső körülményt elfeledhet, és átadhatja magát a fürdő gyógyító hatásának.

"Nem lesz ott nekünk semmi gondunk, hiszen enyhe az idő. De tavaly, amikor még hó borította a környéket, akkor sem rettentünk vissza a fürdőzéstől.

A "jegesmedvéskedésre" a következőknek lesz lehetőségük: Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos (képünkön), Storcz Botond, Horváth Gábor, Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián, Kökény Roland, Babella Balázs, Katyina Miklós, Siebel Lajos, Bauer Márton és Kadler Viktor.

Az edzőtábor hétfőn kezdődik, s szombaton délben fejeződik be. Utána egy hétig még szárazföldi edzések lesznek Csepelen, majd március első napjaiban szállnak először vízre a fiúk. Utána ismét vehetik az útlevelüket, s március 13-án ugyanez a csapat Sevillába utazik háromhetes meleg vízi felkészülésre.

(gadácsi), Színes Sport 2001.02.10.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK