FONTOS


 

Csapó bekeményít a pusztán

Még nyugszik a víz a bodorszéki mesterséges tavon az alföldi puszta közepén, ahova az ötvenéves egykori kajakkirály, Csapó Géza, hétszeres világbajnok, a müncheni és montreali olimpia bronz-, illetve ezüstérmese kajaksulit álmodott. Csapó szerint az itt nevelkedő fiatalok olyan fizikai képességekkel rendelkeznek, ami nagyon kedvező az evezőssporthoz, ezért 25-30 tanyasi, falusi srácot tanít az alapokra itt, majd a Maty-éri evezőspályán folytatja velük a tréninget. Ebben a témában írt három

et egykori edzőjével, Kemecsey Imrével. Az utánpótlás neveléséről, az élversenyzők edzési módszeréről és a kajakosok pszichológiai gondjairól. De senki sem próféta a saját hazájában, a külföldön bibliaként forgatott irodalmat nem használja a hazai szakma. Ô többszöri hívásra sem ment ki Kanadába, és az angliai szövetség által felajánlott szakvezetői tisztjét is visszautasította. Temperamentumát ismerve, sokáig terjedt a hír, hogy visszavonulása előtt megverte Péhl József szövetségi kapitányt. Tény, hogy összevesztek, de a tettlegességet most cáfolja. Azt viszont sérelmezi, hogy elméleti munkáit lenyúlták, konfliktusait azonban nem óhajtja kiteregetni, hisz mindezek ellenére a mai napig a kajak megszállottja.

Az itthoni sportág vezető köreitől régóta elszigetelődött őstehetségű remete több bizniszben érdekelt, de nem lett hűtlen a vízisporthoz. Vállalkozásáról kevesen tudnak, de a romantikus környezetben megfordult szakemberek megcsodálták az új szerepkörben bizonyító háromdiplomás Csapó

iskoláját. Meggyőződése, hogy a mai kajakossiker az erőn alapszik, és fanatikusan menedzseli azt a réteget, amely birtokolja azt, s hamarosan hallat magáról.

Szegedi Ircsi, Színes Sport 2001.03.21.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK