FONTOS


 

Boti facsemetéje

A Tisza-parti Démász Szeged Vízisport Egyesület négy hazai kiválóságot is magáénak tud. Hüttner Csaba kenus, Fehérvári Vince és Hegedűs Róbert kajakpáros két-éves szerződéssel, míg Storcz Botond kajakos négy évre kötelezte el magát a szegedi klubhoz. Hegedűs a szegedi egyetemen tanul, itt él nagymamája és nagybácsija is, akik komoly erőt képviselnek a szponzorok között. A támogatók a négyek támogatásának felét állják, míg a városi önkormányzat fizeti a másikat. A város a kiváló utánpótlás-nevelő egyesülettel nagyvonalúan bánik, a befolyó pénz egyharmada tőlük jön. Petrovics Kálmán, a kajakszakosztály igazgatója elmondta, a siker titka az edzők megszállottsága, mely átragad a versenyzőkre is. Nem túlzás, a klubok közül a szegedi a legerősebb. Alapja a város tagozatos általános iskolai képzése, később itt dolgozik az értelmiség, az egyetemiváros-jelleg meghatározó. Szabó Gábor rektorhelyettes támogatja ezeket a törekvéseket. A Mol-kupán a junior szegedi egység húszéves csikói, Váradi Márton tanítványai, Szélpál, Molnár, Biczók, Pusztai ugyanazon futamidőt teljesítették, mint az olimpiai bajnok bajnok Kammerer, Horváth, Vereczkei, Storcz négyes.


Storcz (elöl) és Horváth Gabi ketteshajóban gyakorol

Storcz Botond elmondta: - Az MTK-ban jól megvoltam, de bizonytalanná vált a helyzet. Szegeden a szponzorok megadják a nyugodt olimpiai fölkészülés biztosítékát. Ez motivál az idén is pluszteljesítményre. Jelenleg Csepelen edzek ugyan, remek edzőt találtam Sári Nándor személyében, de a kötődés már kialakult Szegeddel. Költözni nem fogok, de télre esetleg hosz- szabb időre is lemegyek. A közeli Magyarok Világparkjában is szeretném elültetni a magam facsemetéjét az olimpikonok ligetében.

Szegedi Ircsi, Színes Sport 2001.06.11.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK