FONTOS


 

Szabó Szilvit vízzel ébresztik
Kajakosok és a Húsvét


Közeledik a versenyszezon, úgyhogy kajakosaink leginkább a felkészüléssel vannak elfoglalva, a Húsvét azonban számukra is szabad. Persze igazán nagy pihenésre, esetleg szórakozásra most sem marad idő: kedden már várja is őket vissza az edzőtábor, ahol még jó néhány kilométert kell lapátolniuk.

A kétszeres olimpiai ezüstérmes Kovács Katalin már múlt hétvégén elköltötte a húsvéti reggelit, ugyanis testvére hazaérkezett külföldről, így akkor fogyasztották el az ilyenkor kötelező sonkát, tormát, főtt tojást. Kati egyébként kedveli az ünnepi menüt, problémája csak a Húsvét hétfőt kísérő illatfelhővel van, azt mondja, ha már dönteni lehet, akkor inkább a drasztikusabb megoldásnak számító szódavizet választja. Ami a locsolókat illeti, nem számít nagy rohamra, mint mondja, nem áll sor az ajtaja előtt, csak a család férfitagjai szoktak megjelenni. Kati nem tervez semmilyen különleges húsvéti programot, hiszen hamar elmegy az a két nap, az idő sem ígérkezik túl naposnak, ráadásul kedden már utazhat is vissza a dunavarsányi edzőtáborba.

A Sydney-ből szintén két ezüsttel hazatérő Szabó Szilvia számára nem éppen a legkellemesebben indulnak a Húsvét hétfők. Barátja ugyanis ilyenkor mindig egy jókora pohár hideg vízzel ébreszti kedvesét, de édesapja sem a legfinomabb illatú kölnikkel kényezteti kislányát: ő a szódásszifon híve. Ezek után nem csoda, hogy Szilvi nincs elragadtatva a húsvéti locsolkodástól, az ünnep többi velejáróját azonban már kedveli. Gyerekkorában falun, a nagymamájánál töltötte a Húsvétot, sokat segített neki a különböző konyhai munkákban, főleg a tojásfestésben, ma azonban az edzések mellett már sajnos nincs ideje részt venni az ünnepi előkészületekben. A végeredményt, a főtt sonkát, a tormát, a kalácsot és a tojást azonban természetesen ő is szereti.

Nincs ezzel másképp Kammerer Zoltán, kétszeres olimpiai bajnok kajakosunk sem, aki csak azt sajnálja, hogy az ünnep rövid lesz számára, ugyanis a hétfő pótlása miatt szombat délután szintén edzeni fognak, kedden pedig már folytatódnak is a felkészülés hétköznapjai. Ezért úgy döntött, nincs értelme belevágni egy komolyabb locsolkodó-körútba, inkább a barátnőjével tölti ezt a két napot. Kamera a húsvéti előkészületekben nem vesz részt, azt mondja, az ő feladata a locsolás, melynek során egyébként - úriemberhez illően - kizárólag kölnit használ. Ma már csak a család nőtagjait örvendezteti meg versikékkel és illatfelhővel, de gyerekként a nagypapájával körbe szokták járni az egész falut, és egy-egy ilyen túra után komoly mennyiségű csokoládéval, hímes tojással, és több hétre elegendő zsebpénzzel tért haza. Felnőttként persze már leginkább itallal kínálják a locsolókat, egy élsportolónak pedig vigyázni kell a vigadozással, főleg ha másnap kemény munka, edzés várja.

MKKSZ 2001.04.12.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK