FONTOS


 

Vivendi IV. Maraton Kajak-Kenu Eb - Világkupa, Zágráb
Kajak-kenu sikerek maraton Eb-n és világkupán


Borsodi Géza, a maraton válogatott vezetőedzője maximálisan elégedett, és erre meg is van az oka, hiszen felnőtt versenyzői három aranyérmet is nyertek a hétvégi Vivendi IV. Maraton Kajak-Kenu Eb-n. Váradi Márton, a junior válogatott vezetője is büszkén tért vissza a zágrábi világkupáról, az eredmények ugyanis azt mutatják, a magyar fiataloknak sikerült helytállniuk a komoly nemzetközi mezőnyben.

A hazai párosok egyértelmű diadalt arattak a hétvégi győri maraton EB-n: a hölgyeknél Csay Renáta és Szonda Kornélia, a kajakosoknál Salga István és Jámbor Attila, a kenusoknál pedig Györe Attila és Csabai Edvin iskolázták le a mezőnyt, és nyertek aranyérmet. Ez történt vasárnap, előző nap azonban ezüstérmekkel kellett beérnünk, bár ez a vezetőedző szerint a vízi csatáknak és nem a versenyzők teljesítményének volt köszönhető. A vetélytársak ugyanis két esélyes indulónkat, Salga Istvánt és Pétervári Pált is a vízbe borították. Borsodi szerint nem lehet mit kezdeni az ilyen esetekkel, és az is meggyőződése, hogy nem tervezett akciókról volt szó, hanem egyszerű kakaskodásról, amelynek a végén sajnos eljárt az ellenfél keze, illetve lapátja.

A sikeres Eb után a szeptemberi angliai világbajnokság és a hasonlóan jó szereplés újabb kihívást jelent. A vezetőedző akkor is magasra teszi majd a mércét, várakozásai szerint ugyanis a csapatnak ott is négy-öt érmet kellene szereznie, és természetesen az sem ártana, ha ezek között lenne néhány, amely aranyként csillogna. Borsodi nem feledkezik meg az ifistákról sem, ők négy aranyérmet nyertek a hétvégi kontinensviadalon, és a szakember szerint olyan kiválóak a hazai fiatalok, hogy keményebb csata folyt köztük az Eb-indulásért, mint magáért az Európa-bajnok címért.

Szintén a fiatalokat méltatja Váradi Márton, a junior kajak-kenu válogatott vezetője. Váradi a hétvégi zágrábi világkupára kísérte el csapatát, és a magyar versenyzők nem vallottak szégyent. A lányok 1000 méteren egyéniben és négyesben is győzedelmeskedtek, a kenusok 200 méteren mindhárom számot nyerték, a kenus Joób Márton az 500-as és az 1000-es távon is második lett. A férfi kajaknégyes szintén két ezüstöt szerzett: 200 és 500 méteren is ott voltak az élvonalban. Ezek az eredmények azért is jelentenek sokat, mert a világkupán huszonkét ország vett részt, és többen már azzal a csapattal álltak rajthoz, amely indulni fog az ezen a héten kezdődő milánói síkvízi Eb-n is. Váradi így nem csupán az eredményeknek, de a puszta részvételnek is örült, hiszen a fiatalok lehetőséget kaptak arra, hogy kipróbálják magukat a nemzetközi mezőnyben. A junioroknak pedig valóban szükségük van arra, hogy tesztelhessék magukat, hiszen könnyen előfordulhat, hogy néhányan közülük rajthoz állnak majd a 2004-es athéni olimpián is.

MKKSZ 2001.07.16.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK