FONTOS


 

Kajak-Kenu Európa-bajnokság, Milánó július 19-22.
Kiváló magyar kezdés a kajak-kenu Eb-n


Ma reggel megkezdődtek a milánói kajak-kenu Európa-bajnokság előfutamai. A magyar versenyzők kiválóan teljesítettek az 1000 méteres táv délelőtt rendezett selejtezőin. Többen már ezen eredmény alapján döntőbe jutottak, és így nem is kell a középfutamok miatt izgulniuk.

A délelőtt történéseinek összefoglalása nagyon egyszerű: a Hüttner Csaba, Fürdök Gábor kenupáros kivételével a magyar egység olyan eredményt értek el az 1000 méteres előfutamokon, hogy a középfutamokon nem kell vízre szállniuk, egyből a döntőbe kerültek. Fürdökék is nagyon jól teljesítettek, de nem volt szerencséjük, a legkiválóbb kenusokat felvonultató előfutamba kerültek, és így csak a negyedik helyet tudták megszerezni. Az összesítésben is negyedikek lettek, ami azt jelenti, hogy ha másik futamba kerülnek, akkor akár első helyen is végezhettek volna, így azonban még a középfutamon is meg kell méretniük magukat.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány még idehaza megjegyezte, a lányok nagyon jó formában vannak, több éremre is esélyesek. Kovács Katalintól nem is várhattunk cáfolatot, de a fiatal Fazekas Krisztina, Szabó Ágnes páros és a Dékány Kinga, Rasztótzky Eszter-Szabó Ágnes-Móni Katalin négyes is nagyszerűen mutatkoztak be, mindannyian az első helyen értek célba.

Kajakos sztárunk, Vereckei Ákos sokoldalú versenyző, egyéniben nem csupán 500, hanem 1000 méteren is bizonyítani kíván. Bár szokás szerint lassan rajtolt - 250 méternél még az utolsók között lapátolt - , a végére annyira belejött, hogy nemcsak saját futamában, hanem az összesítésben is megszerezte az első helyet. Kajakpárosunk, Bártfai Krisztián és Veréb Krisztián a tavalyi olimpián bronzérmet szerzett ezen a távon. Természetesen az Eb-n is éremesélyesek, és a legjobb úton haladnak afelé, hogy meg is szerezzék az egyik medált: nagyszerű versenyzéssel szerezték meg az előfutam és az összesítés első helyét. A Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos és Horváth Gábor alkotta olimpiai bajnok kajaknégyesünk a szlovákok mögött, a második helyen ért célba, de a döntőbe kerüléshez ez az eredmény is elegendő volt.

Kenupárosunkról már esett szó, egyéni indulónkról, a kiváló formában lévő Kolonics Györgyről azonban még nem. A kétszeres olimpiai bajnok Kolo most sem okozott csalódást: az előfutamban nemes egyszerűséggel a szám olimpiai bajnokát, a német Andreas Dittmert utasította maga mögé. Nyert négyes hajónk, a Zala György, Iván Gábor, Belicza Béla, Kozmann György alkotta kvartett is.

Az Európa Bajnokság csütörtök délután az 500 méteres előfutamokkal, a pénteki napon pedig a középfutamokkal folytatódik. A döntőket hétvégén rendezik.

MKKSZ 2001.07.19.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK