FONTOS


 

Érdekességek a poznani kajak-kenu világbajnokságról

- A hétvégi poznani kajak-kenu világbajnokság, minden idők harmadik legeredményesebb szereplését hozta a magyar válogatott számára. A mostanival megegyező aranyéremtermésre 4 évvel ezelőtt került sor, ennél is többet - kilencet - pedig még 1995-ben lapátoltak össze a mieink. A júliusi milánói nyolc EB - arany után - ahol minden kimutatás szerint a magyar csapat volt a legeredményesebb - az 55 ország részvételével zajló világbajnokságon is az érem- és ponttáblázat élén végeztek a mieink, elnyerve a legjobb kenus és a legjobb női kajakos nemzet elismerő díját is, sőt a legeredményesebb versenyző is magyar volt.

- Idén hirdettek először mind a 27 versenyszámban világbajnokot, s a premieren a Dékány Kinga -Szabó Szilvia -Viski Erzsébet - Bóta Kinga kvartett magabiztosan nyerte az első női 1000 méteres kajak döntőt.

- Az Európa-bajnoksághoz hasonlóan a világversenyen is minden egységünk döntős volt, és majd minden számban érmes reményekkel álltak a rajtgéphez versenyzőink. Mindössze tizenegy alkalommal nem volt magyar a dobogón, de nyolcszor játszották - az elsőre nehezen meglelt - Himnuszt, és négy-négy alkalommal szólították a mieinket a díjátadó ceremóniára az ezüst, illetve a bronzérmek átvételére.

- Mindhárom távon a magyarok nyakába került az arany a női négyesek versengésében, a kenus kvartettünk mérlege pedig 2 arany és egy ezüst - ez utóbbi is sokáig aranynak látszott, ám a célfotó hosszas vizsgálgatása után az ezüst került a Kozmann György - Zala György - Belicza Béla - Iván Gábor négyes nyakába. Kiegészülve a K-4 1000 méteres ezüsttel és a K-4 200 méteres arannyal a négyesek versenyében is Magyarország szerepelt a legeredményesebben, hiszen a lebonyolított kilenc versenyszámból hatszor nyertek, kétszer pedig a második helyen végeztek a mieink, így mindössze csak a férfiak K-4 500 méteres számában nem termett babér.

- A kenus egységeink eredményességének titka a jó csapatszellemen kívül a fiatalos lendület és az "öreg rókák" rutinjának ötvözetében keresendő. A két hosszabb távon induló hajónkban a sokat tapasztalt Belicza Béla és Zala György mellett a VB újonc Kozmann György és Iván Gábor találta meg a siker receptjét. A kétszáz méteres távon tagcserékkel tovább bővült az új indulók száma, hisz Malomsoki Sándor és Vasali László is a jövő reménységei közé tartozik. Zala és Iván, velük kiegészülve nyerte második poznani aranyát, a már meglévő ezüst mellé.

- A nőknél is volt nagy visszatérő és sikeresen bemutatkozó újonc is. Dékány Kinga 1 év kihagyás után sikeresen kapaszkodott vissza a csapathajókra, hisz 2 arannyal és 1 bronzzal lett gazdagabb. A K- 4 200 méteres számban pedig a dobogó legfelső fokára állhatott az újonc Fazekas Krisztina is, Dékány, Kovács és Viski társaságában.

- Lányaink összességében 4 arany, és 3 bronzérmet szereztek, a VB legeredményesebb versenyzője pedig Viski Erzsébet és Szabó Szilvia lett holtversenyben, 3 arany és 1 bronzéremmel. Utóbbi nagy eséllyel szállhat versenybe az Év sportolója választáson 3-3 kontinens és világbajnoki aranyérmével és egy VB bronzával, míg a négyes Európa és világbajnoki címe is sokat érhet a voksok leadásánál.

- Férfi kajakosaink közül Vereckei Ákos, 24. születésnapján megvédte világbajnoki címét K-1 500 méteren. A célba érkezés után, hajóját a parton hátrahagyva futott a magyar szurkolótábor felé és mély hajlongásokkal köszönte meg a biztatást. Ákos a versenyt megelőzően a pálya végén lévő strandon tréningezett a fürdőzők által keltett hullámok tetején, így másnap már nem érhette meglepetésként a pályán is gyakorta végigvonuló hullámzás.

- A kajakos Fehérvári Vince szinte mindent megélt vasárnap délután. Először egyesben negyedik lett, majd Hegedűs Róberttel párban, vezető pozícióban a finis előtti métereken beborultak, s célba sem értek. A felgyülemlett feszültséget a négyesek elképesztő iramában vezette le, Beé Istvánnal, Horváth Gáborral, és párosbeli társával. Kísértett a múlt, hisz féltávnál megbillent a hajó és csak az óriási rutinnak köszönhető, hogy nem borultak ismét, s "megnyugtató" 1 centis előnnyel értek célba. A győztesek örömükben sorra a vízbe ugrálva ölelkeztek, míg a hajóban maradt Beé egyedül a partra kormányozta a legénységét vesztett kajakot.

- Üde színfoltja volt a világbajnokságnak a nemzeti színekben pompázó magyar szurkolótábor, melynek közel másfélszáz tagja időt és pénzt nem sajnálva végig buzdította a kedvenceket. A lengyelek szimpátiáját is kivívó szurkolótábor, idősebb Beé István vezetésével teli torokból énekelte a magyar Himnuszt kenu négyesünk tiszteletére, amikor a szervezők tévedésből más ország indulóját játszották le az eredményhirdetés előtt. Vereckei Ákost születésnapi kórussal, a női négyest pedig pezsgőesővel fogadták a díjátadó ceremónia előtt. A versenyzők hálából sorra tiszteletüket tették a "Beé-középben", hogy mindenkinek egyenként megköszönjék a hatalmas buzdítást, sőt amíg idejük engedte, bekapcsolódtak társaik biztatásába is.

MKKSZ 2001.08.29.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK