FONTOS


 

60 éves a Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Ünnepségre készülnek a kajak-kenusok


Nagyszabású rendezvényre készül a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Hetek óta lázasan folyik a munka, a december 16-i összejövetel szervezőinek ugyanis nem kisebb feladat jutott, mint hogy létrehozzanak egy olyan találkozót, ahol együtt ünnepelhet mindenki, aki akár a jelenben, akár a múltban sokat tett ezért a nagyszerű és példátlanul sikeres sportágért.

Olimpiai és világbajnokok, edzők és sportvezetők, valamint a támogató cégek, a Magyar Olimpiai Bizottság és az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) képviselői: mind meghívást kaptak a Római-parti csónakházban tartandó ünnepségre. A meghívottak között van Vitéz Könnyű János is, aki egykor, 1941-ben alapító tagja volt a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek.

Lesz ok az ünneplésre, hiszen az elmúlt 60 év egyértelműen sikertörténet, ezt bizonyítják az olimpiai és világbajnoki aranyérmek. A vb-ken szerzett érmek tekintetében egyébiránt abszolút elsők vagyunk, megelőzünk minden más országot. E nagyszerű eredmények ismeretében nincs könnyű dolguk az ünnepség szervezőinek: a versenyzők és a szakemberek olyan teljesítményt nyújtottak az elmúlt hat évtizedben, hogy az egész estét díjak átadásával lehetne tölteni. Elismerésekben természetesen így sem lesz hiány, kitüntetést kapnak azon szakemberek, akik a legtöbbet tették a sportágért, életműdíjakat adnak át, és hagyományteremtés szándékával köszönetet mondanak egy a kajak-kenuval sokat foglalkozó újságírónak. Nyáron az ISM a kajak-kenu válogatottnak ítélte a legjobb közösségnek járó Minarik Ede Díjat, ennek apropóján külön köszönteni fogják mindazon versenyzőket, akik az idei világversenyeken érmet szereztek.

Minden bizonnyal szép este lesz, ahol vacsora és zeneszó mellett találkozhatnak a kajak-kenu egykori és mai sztárjai. A hangulatot talán még szebbé teszi majd az a tudat, hogy a jelenlegi sikerek azt mutatják, a jövőben is lesz ok az ünneplésre.

MKKSZ, 2001.12.05.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK