FONTOS


 

Ismeretlen világsztárok
Nápoly meghódítására már nem maradt erő

Kajakosaink és kenusaink észrevétlenül megszállták a Mediterrániumot. Már második hete készülnek válogatott versenyzőink Spanyolországban és Olaszországban: amíg a csapat zöme -harminchat versenyző - Sári Nándor, Szabó Attila és Séra Miklós vezetésével Sevillában táborozik, addig Ludasi Róbert útmutatása alapján tíz kenus Sabaudiában vert tanyát. Olimpiai bajnokaink nyugodtan edzhetnek, jelenlétük azonban más-más okból nem kelt feltűnést. A Róma melletti kisvárosban egy zárt katonai bázison szállásolták el Kolonicsékat (ahol legfeljebb a gyakori tisztelgés alapján sejthetik, hogy figyelmesebbek velük), Vereckeiék spanyolországi szálláshelye pedig egy olyan európai hírű edzőtábor, ahol rajtuk kívül még számos kajakos és evezős nagyság tréningezik mostanság.

Nem csak a lapátot ragadókat, a hajókat is érdemes szemügyre venni. Az elmúlt év első számú magyar edzője, Sári meglepve tapasztalta, hogy több rivális gárda lecserélte hajóparkját. A magyarok a tárolók környékén afféle ipari kémkedést folytatnak, igaz, félnivalójuk nincs, hisz a Csepeli Kajak-kenu Egyesület lengyel beszállítója, a Plastex világszínvonalú hajókat ad legjobbjainknak. Cserébe általában elég az eredményeket szállítani - márpedig a felkészülés alapján úgy fest, a sajátos barterre idén sem lehet majd panasza a cégtulajdonos Robert Serugának. Egyelőre a hosszabb távú pályaevezések szerepelnek a programban, ám az időmérések alapján Sári máris különösen elégedett Vereckei Ákos, Storcz Botond és Kökény Roland teljesítményével.

A kajakosok produktuma mellett - hála az égnek - az időjárás is kiegyensúlyozott: napközben tartósan húsz fok fölött van a hőmérséklet. A meleg, párás levegő jót tesz az olimpiai bajnok kenusnak, Pulai Imrének is, akit itthon - legkisebb megfázása esetén - kedélyes párostársa, Novák Ferenc gyakorta ugrat azzal, hogy "Sumák" csak azért térdelhet elöl a hajóban, mert ki nem állná, ha folyvást a hátára köhécselne... A másik kenus sztár, Kolonics György sem hűlhet meg, jóllehet, egy csónakházzal arrébb, Olaszországban valamivel hűvösebb van. "Nálunk jó esetben mérnek húsz-huszonkét fok fölötti hőmérsékletet, mégsincs okunk panaszra - mondta Ludasi Róbert, a kenuválogatott edzője. - Gond nélkül készülhetünk, napi három edzést tartunk: kétszer szállunk vízre, este pedig futunk vagy erősítünk. Az elmúlt vasárnap Rómában jártunk, megnéztük a Szent Péter katedrálist, ám a Colosseum az orrunk előtt zárt be. A versenyzők héfőn még azt tervezték, hogy e hét végén Nápolyba utaznak, ám úgy látom, elment a kedvük a kirándulástól, mert esténként már jártányi erejük sincs."

Ludasi szerint a felkészülés legkeményebb szakaszában ez természetes, miként az is, hogy egyelőre kérdéses, mely számokban lapátolnak majd kenusaink. Kolonics sydneyi regatta-számában, C-1 500 méteren biztosan versenyez, ám továbbra sem tett le arról, hogy C-2-ben ismét sikeres legyen. Új partnert nehezen talál: a koprodukciós atlantai aranyszerzésben segédkező Horváth Csaba hivatalosan még nem jelentette be visszavonulását, csakhogy a közelmúltban pizzériát nyitott Budapesten, s szabadidejében legfeljebb futással tartja karban izomzatát. Mindeközben nehezíti a helyzetet, hogy akad egy másik jó párosa Ludasinak, a Kása Ferenccel közösen felkészített Hüttner Csaba, Fürdök Gábor duó, amely tavaly tartalékként hiába várt bevetésre az olimpián.

A külföldön készülők mellett Fábiánné Rozsnyói Katalin és Schmitt Gábor utánpótlás-szakágvezető vezérletével Dunavarsányban táborozik a női és a junior válogatott. A "déliek" hazatérése után labdarúgó-válogatottunknak már esélye sem lesz arra, hogy - az e heti közösködéshez hasonlóan - a vízparti létesítményben kvártélyozza be magát. A fiúk természetesen nem a spanyol, illetve az olaszos foci tökéletes elsajátítása miatt szorítják ki Illéséket, pusztán a szobaigénylésükkel: a jövő hét végén hazatérők java ugyanis Varsányban folytatja majd a munkát a májusban kezdődő versenyévadig.

GG, Nemzeti Sport 2001.03.24.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK