FONTOS


 

Bajnokok lapátolnak Szegedre
Storcz, Fehérvári és Hegedűs délen találja meg számítását

Storcz Botond Sydneyben az MTK huszadik olimpiai aranyérmét nyerte. Húszra már biztosan nem kér lapot, vagyis - hiába vehet részt ereje teljében három, illetve hét év múlva is a játékokon - valószínűleg nem ő szerzi majd a 21. elsőséget. Fehérvári Vince, a Bp. Honvéd hatszoros világbajnoka tavaly párosban csak pótválogatón esett el az ausztráliai részvételtől - épp a későbbi bajnok, Storcz, Kammerer duó ellenében -, ám jövendő sikereit aligha honvédosként éri majd el. Storcz, Fehérvári, továbbá szintúgy féltucat vb-aranyat szerzett partnere, Hegedűs Róbert elhagyja a fővárost, és információink szerint Szegeden folytatja pályafutását. Három válogatottunk jövőre, a Maty-éri Európa-bajnokságon ily módon duplán is élvezheti a hazai pálya előnyeit.

Világszínvonalú pálya mellett világszínvonalú kajakosok Szegeden

Ma 14:00 órakor ünnepélyes keretek között két évre szóló szerződést írt alá a szegedi városházán Storcz Botond kétszeres olimpia- és négyszeres világbajnok, Hegedűs Róbert hatszoros világbajnok és Fehérvári Vince szintén hatszoros világbajnok kajakos. A megállapodás értelmében az anyagi fedezetet - évente 10 - 10 millió Ft-ot - Szeged városa és egy vállalkozókból álló konzorcium biztosítja. Dr. Bartha László, Szeged polgármestere, Vass György, a Szegedi Vízisport Egyesület elnöke és a sportolók nevében Storcz Botond örömüket fejezték ki a megállapodás létrejöttéért, mely nyugodt hátteret biztosít a kajakosok számára, míg a várható kiemelkedő eredményekből Szeged is profitálni fog. A jelentősen megerősödött Szegedi Vízisport Egyesület újdonsült versenyzői nagyon örültek a Tisza - partiak hívó szavának és remélik, eredményeikkel rászolgálnak a város bizalmára. Az idei év világversenyei mellett a jövő évi Európa - bajnokságon is szeretnének bizonyítani, melynek Szeged ad majd otthont.

MKKSZ, 2001.04.20.

"A szerződést még nem írtuk alá, ám már nem a Honvédnál edzünk... - válaszolta kérdésünkre Fehérvári, majd indokolt: - Már minden érdekelt tud a klubcseréről, ezért megkértek, hogy hagyjuk el eddigi bázisunkat: béreltünk hát egy szobát Ráckevén, a szomszédos vízitelepen. A budapesti edzéseinket továbbra is honvédos trénerünk, Séra Miklós irányítja, de Szegeden sem csak a versenyek idején bukkanunk fel. A csongrádi klub, az önkormányzat, továbbá támogatóink segítségével végre egyedülálló lehetőséghez jutunk, azaz valóban csak a kajakozásra koncentrálhatunk."

Fehérvári a világ számos országában biztos tagja lenne az olimpiai csapatnak, alighanem érmeket nyerhetne választott hazájának - egyelőre azonban Magyarországon marad: "Két évre írunk alá Szegeden, és remélem, ez idő alatt itthon is bizonyíthatok a válogatottban. Már több ajánlatot kaptam külföldről, mégis nemet mondtam. Az angolórákat azért lelkesen látogatom..." Hegedűs római jog-előadásokra jár - épp a Szegedi Tudományegyetemen: "Nekem már csak ebből a szempontból is kapóra jött a szegediek ajánlata. Az elmúlt hetekben többször előfordult, hogy napokig a városban időztem: délelőtt óráim voltak, délután pedig edzettem." Persze nem csak praktikus okok szorgalmazták a váltást: a Honvéd kajak-kenu-szakosztályában jelenleg három olimpiai bajnok készül (Horváth Gábor, Novák Ferenc és Pulai Imre), így a meglévő forrásokból elsősorban a sydneyi győzők megtartására koncentráltak.

Az MTK távozója, Storcz Botond kétszeres olimpiai bajnok, budapesti "behajózása" bizonyára mégsem került volna dupla annyiba. A kék-fehérek jelen helyzetében azonban sajnos pusztán erkölcsi elismerésre futotta. Storcz e szempontból nem is panaszkodhatott, 2000. októberében a klub örökös bajnoka címet adományozták neki - korántsem érdemtelenül: 24 év után nyert olimpiai aranyat, aranyakat egyesületének. A jövőben Szegednek szerez dicsőséget... A kajakos exodus hátterében egyébiránt a csongrádi megyeszékhely és a helyi vízisport-egyesület együttműködése áll. A helyhatóság kifejezetten ösztönzi a térségben érdekelt vállalkozókat a testkultúra támogatására, a klubot pedig arra, hogy az anyagi segedelemmel nyerjen meg élsportolókat a város illő képvieletére.

"Nem lesznek külön reprezentációs kötelezettségeim, elég, ha mindig nyerek - mondta Storcz, amikor szerződése részleteiről kérdeztük. - Végleges megállapodásról amúgy még nem szólhatok, remélem, a héten aláírunk minden papírt. Nyugodt szívvel szerződöm át: 1993 óta szerepeltem az MTK-ban, ahol eddigi pályafutásaim legjobb éveit töltöttem. A klubbal kötött kontraktusom decemberben lejárt, s bár az elmúlt három hónapban a szakosztály vezetése próbált szponzort keresni, végül mégsem tudott jobb feltételeket garantálni. Megértették, hogy a szegediek ajánlata kedvezőbb. Összegekről nem beszélek, de elárulom, a kajaksportban remek kondíciójú szerződésemnél sokkal előnyösebbet köthetnek a csapatjátékokat űző profi sportolók."

Storcz elmondta, ez évben három világbajnoki éremmel akarja jelezni: megéri a pénzét. "A két szám, amelyben olimpiai bajnoki címet szereztem, számomra etalon. A K-4 1000 méter és a K-2 500 méter mellett ezer egyesben szeretnék kijutni a világbajnokságra és az Eb-re. E három indulás maximálisan összeegyeztethető, olyannyira, hogy három ezüstérmmel egyik világversenyen sem lennék elégedett."

GG, Nemzeti Sport 2001.04.18.

Világklasszis kajakosok szegedi szerződéskötése
Storcz, Fehérvári és Horváth vidéken folytatja

Nincs semmi túlzás a kijelentésben: hazánk egyik legerősebb kajak-kenu klubja a Szegedi Vízisport Egyesület. Az SZVE válogatott sportolóinak - Kajner Gyula, Fürdök Gábor, Hüttner Csaba - névsora pénteken három világklasszis kajakoséval bővült. A helyi polgármesteri hivatal különtermében megtartott sajtótájékoztatón Bartha László, Szeged polgármestere köszöntötte a kétszeres olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok Storcz Botondot, továbbá az egyaránt hat világbajnoki arannyal büszkélkedő Fehérvári Vincét és Heged?s Róbertet. Vass György, a Szegedi VE elnöke elmondta, hogy köszönhetően az önkormányzat, továbbá Czellár Lajos helyi vállalkozó húsz-húszmillió forintot kitevő támogatásának, Storczék 2002. december 31-ig szóló szerződést írtak alá. Értesülésünk szerint a kivételes eredményekre képes Fehérvári, Heged?s és Storcz szolgálatait havonta néhány százezer forinttal honorálja új klubjuk.

A hét hónappal korábban, a sydneyi olimpián négy aranyérmet nyerő sportág fővárosi klubjainak gyengülése sajátságos tendencia, ugyanakkor örömteli, hogy vidéken akadnak önzetlen önkormányzatok, egyesületek és támogatók.

Thékes István, Nemzeti Sport 2001.04.21.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK