FONTOS


 

Rába Trans maratoni ob - bajnokavatás óvás után
Mindhárom egyesben a címvédő győzött

A maratoni szakág honi fellegvára Győr, ahol idilli környezetben kialakított céltoronnyal, indítópontonnal ellátott nagyszerű pálya, szakértelmét, a sportág iránti szeretetét több ízben is bizonyító szakember- és rendezőgárda áll rendelkezésre. Nem csoda, hogy a kedvező feltételekre nemcsak a sportág hazai, hanem a nemzetközi vezetőtestületek tagjai is felfigyeltek, s ennek kapcsán egymást érik a rangos nemzetközi események. Két éve világbajnokságot, az idén pedig július 12. és 15. között kontinensbajnokságot rendeznek a kisalföldi megyeszékhelyen. Utóbbi felvezetéseként szombaton a szakág országos bajnoksága kezdődött meg a Vízisport SE vízitelepén.

"A két nap során az eddigi legnépesebb mezőny, negyvennyolc egyesület csaknem ezernégyszáz versenyzője áll rajthoz hatvanöt versenyszámban. Felkészültünk a zökkenőmentes lebonyolításra. A látványosság érdekében kissé összetoltuk, kilenc kilométerre szűkítettük a versenypályát, amelyen a felnőttek négy kört teljesítenek" - mondta Kadler Gusztáv, a szövetség alelnöke.

"A mostani bajnokság egyben a második válogató a júliusban Győrött sorra kerülő Európa-bajnokságra, továbbá a szeptemberi angliai világbajnokságra. Több számban már tisztult a kép, így Salga István, Csay Renáta és Szonda Kornélia már kvalifikálta magát a világversenyekre. A legzavarosabb a kép a férfi K-2-es mezőnyben, de remélem, vasárnap már ebben a számban is tisztábban fogunk látni" - vélekedett Borsodi Géza szakágvezető.

Szombaton elsőként a férfiak kajak egyes mezőnye rajtolt el, és az első futószakaszhoz érve már érződött, hogy az aranyéremért két versenyző, Salga és Jámbor külön csatát fog vívni. A két kitűnőség váltott vezetés mellett haladt, de a célegyenesben a Portugáliából kapott új Scorpion hajóval versenyző Salga erősíteni tudott és nyert.

Női egyesben közel sem volt ennyire szoros a verseny. Szonda Kornélia csakhamar tetemes előnyre tett szert, és - kis túlzással - már az ebédét fogyasztotta, amikor a többiek célba értek.

A kenu egyesek csatája a várakozásnak megfelelően a "három nagy" küzdelmét hozta. Pétervári, Jakus és Kolozsvári szinte végig együtt haladt, de a célba Pétervári érkezett jelentősnek számító, 36 másodperces előnnyel.

"Óvunk, mivel Pétervári Pál idegen segítséget vett igénybe. Szakzsargonnal szólva beült a kajakosok közé. Engem legutóbb Kanadában hasonló eset miatt zártak ki" - dohogott Jakus Béla.

"Pali jó barátom, tisztelem eredményeit, de ma a szokottnál gyengébb volt és segítség nélkül nem tudott volna nyerni" - csatlakozott Jakus szavaihoz Kolozsvári Gábor.

A Csepel be is nyújtotta óvását. A versenybíróság döntését hosszas tanácskozás után Tarcsafalvi József elnök ismertette: "A Csepel idegen segítség igénybevétele miatt óvott. A jelenleg érvényben lévő magyar szabályok csak azonos egyesületbeliek segítségét tiltják, s mivel ez nem állt fenn, az óvást elutasítottuk."

Így mindhárom számban az elmúlt évi bajnokok ismételtek, vagyis megvédték címüket.

Vasárnap a férfi és női K-2-es és C-2-es versenyszámokkal folytatódik a bajnokság.

Rába Trans maratoni ob, egyben második válogatóverseny, Győr

Férfiak. K-1 (35 induló): Bajnok: Salga István (Győri Vízisport SE, edző: Borsodi Géza) 2:36.57, 2. Jámbor (Tolna Text) 2:36.58, 3. Csathó (Multi SE) 2:40.14

C-1 (18). B: Pétervári Pál (BKV-Előre, e: Tatai Tibor) 3:00.09, 2. Jakus (Csepel) 3:00.45.36, 3. Kolozsvári (Győri Vízisport SE) 3:00.45.70

Nők. K-1 (10). B: Szonda Kornélia (Tiszaújvárosi Vízisport SE, e: Jancsár László) 2:48.14, 2. Harkai (Multi SE) 2:59.28, 3. Bencze (Csongrádi KKSE) 2:59.29

Havasréti Béla, Nemzeti Sport 2001.06.03.

Új bajnokok a K--2-ben
Az egyiknek sikerült, a másiknak nem

A Győrött rendezett ob második napját már nem fogadta kegyeibe az időjárás. Nemcsak a versenyzők lapátjai, hanem a hűvös, egyre erősödő szél is tördelte, fodrozta a Mosoni-Dunán kijelölt versenypálya víztükrét. Ezúttal a párosok szálltak hajóra, és közülük csak a Györe Attila, Csabai Edvin kettősnek sikerült megvédenie bajnoki címét. A csepeli páros nagy fölénnyel, több mint egyperces előnnyel győzött.

Az viszont már a nevezéskor eldőlt, hogy a K--2-esek mezőnyében úgy a férfiaknál, mint a nőknél új bajnokot fognak avatni. A férfiaknál az elmúlt évi bajnok kettős, a három héttel korábban Tolnán rendezett egyes számú válogatón is győztesSzakály, Jámbor kétszeres világbajnok páros a válogató után szétvált. Hogy miért...?

"Úgy érzem, hogy a továbblépés érdekében váltanunk kellett" -- indokolt lakonikus rövidséggel Jámbor Attila, aki ezúttal már a győri "király" Salga István társaságában ült hajóba. Az új páros bemutatkozását nem koronázta siker, 40 másodperces hátránnyal szorultak a trónkövetelő Szigeti, Faludi kaposvári páros mögé.

"A táv jelentős részében jól mentünk, de az új hajónk fokozatosan megtelt vízzel, méghozzá olyan helyen, ahonnan menet közben nem tudtuk azt eltávolítani. Célba érkezésünk után az utánmérlegelés során huszonkét kilogrammot nyomott a hajónk, és ez okozta lemaradásunkat. Egyébként úgy érzem, Attilával egymásra találtunk, és még sok sikerben lesz majd részünk, de ebbe a hajóba többet nem ülünk, ezt ki kell cserélni" -- mondta Salga István.

A nőknél a Hollandiába távozott Pitz Andrea után "árván" maradt győri Csay Renátának a tiszaújvárosiak üdvöskéje, Szonda Kornélia sietett segítségére. Az új összetételű páros nagy fölénnyel, több mint hétperces előnnyel ért célba.

"Kornéliával nagyon jól megértjük egymást, azonos a stílusunk, és egyaránt nagy küzdők vagyunk. Reméljük, hogy ezt az Eb-n is bizonyítani tudjuk" -- lelkendezett célba érkezésük után Csay Renáta.

Borsodi Géza szakágvezető a közelgő világversenyek miatt érthetően árgus szemekkel figyelte kiszemeltjei teljesítményét.

"A júliusi győri Eb, majd a szeptemberi angliai vb előtt sok minden tisztázódott, de azért maradtak nyitott kérdések. Az biztosnak látszik, hogy a június 23--24-re tervezett hármas számú válogatóra nem kerül sor, illetve nem mindenki számára lesz szükség. Legfeljebb -- amennyiben a szakmai bizottság is úgy látja --, néhány versenyző küzd majd meg a kvalifikációért. Én egyébként nem a helyezések, hanem bizonyos pontszám alapján készítem el javaslatomat. Ez alapján azt fogom előterjeszteni a szakmai bizottságnak, hogy az Eb-n a férfiaknál K--1-ben Salga István (GYVSE) és Jámbor Attila (Tolnatext) képviselje hazánkat. A K--2-ben Szigeti Krisztián és Faludi András (Kaposvár) helye biztos. Salga és Jámbor néhány nap múlva ad választ arra, hogy kettesben is vállalják-e az indulást. Szakály Viktor (Tolnatext) és Bauer Gyula (BKV Előre) áll készenlétben. C--2-ben Pétervári Pálé (BKV Előre) az első hely, míg a másodikért Jakus Béla (Csepel) és Kolozsvári Gábor (Győri VSE) valószínűleg újra megmérkőzik egymással. Ami pedig a nőket illeti, a Csay, Szonda kettőstől függ, hogy K--1-ben is vállalják-e a versenyzést. Itt Harkai Orsolya (Multi SE) és Bencze Beáta (Csongrád) jöhet számításba. K--2-ben Csay Renáta (Győri VSE) és Szonda Kornélia (Tiszaújváros) első helye vitathatatlan, mellettük Hudy Bernadett (Csepel), Harkai Orsolya (Multi SE) páros kerül a csapatba. Egyébként a kontinensviadal előtt tíznapos edzőtáborozást terveztem, de erre anyagi fedezet hiányában nem kerül sor. Így az Eb előtt, július 9-én hétfőn találkozunk Győrött, és készülünk annak a hétnek a végén, 14-én kezdődő jelentős eseményre."

Rába-Trans maratoni ob, egyben második válogatóverseny, Győr. Táv: 36.6 km

Férfiak. K--2 (12 induló). Bajnok: Szigeti Krisztián, Faludi András (Délviép Kaposvár, edző: Angyal Ákos) 2:27.56, 2. Salga, Jámbor (Győri VSE, Tolnatext) 2:28.36, 3. Szakály, Bauer (Tolnatext, BKV Előre) 2:29.31. C--2 (5). B: Györe Attila, Csabai Edvin (Csepel, e: Ludasi Róbert) 2:43.22, 2. Gajárszky, Koncz (Csepel) 2:44.32, 3. Lovászi, Tokár (Győri VSE) 3:01.55

Nők. K--2 (8). B: Csay Renáta, Szonda Kornélia (Győri VSE, Tiszaújváros, e: Ludasi Róbert, Jancsár László) 2:36.19, 2. Hudy, Harka (Csepel, Multi SE) 2:43.33, 3. Szilágyi, Bogdány (KSI) 2:51.25

Nemzeti Sport 2001.06.05.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK