FONTOS


 

MKB-kupa, második síkvízi Eb- és vb-válogató, Szolnok
Zaláék is bejelentkeztek

Olimpiai bajnok kenu párosunknak, a Pulai Imre, Novák Ferenc duónak már a pénteki selejtezőnapon túlóráznia kellett. Ez ideig csak a szegedi Hüttner Csaba, Fürdök Gábor egység riogatta Sumákékat, és most - ezer méteren - egy újabb C-2-es is bejelentkezett a világbajnoki részvételre. A BSE-ESMA kétszeres olimpiai bronzérmese, Zala György és a paksi ifjú, Kozmann György térdelt össze, hogy megszorongassa a sydneyi győzőket, és a kenukirályok kezében a lapátot meghagyó, ám a jogart már kicsavaró Hüttneréket.

Az 1000 méteres előfutamok egyikében egymás mellé kerültek Pulaiék és Zaláék. Világversenyeken is megsüvegelendő csatát vívták, a Honvéd-Westel hajója azonban a hajrában lassulni látszott: a ziccert észlelte és nyomban ki is használta a legendás küzdő hírében álló Zala, s a nem kevésbé motivált Kozmann. Pulaiék reményfutamra kényszerültek, és nem várt tehertétel árán harcolták ki a fináléba jutást, ahová a másik előfutamot nyerő Hüttnerék magabiztos versenyzéssel, egyenes ágon kerültek.

"Zala és Kozmann párosáról sok jót hallottam már a felkészüli időszakban - mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány. - Örülök a felbukkanásuknak, következésképp a mezőny erősödésének, ám az értékeléssel várjuk meg az MKB-kupa végét, elvégre más az edzés és más a verseny, s persze az előfutam légköre sem hasonlítható össze a döntőével." Mindenesetre senki sem boldogtalan azért, mert szombaton immár három Eb-, illetve vb-éremszerzésre esélyes páros küzd egymással, sőt, sokan arra is kíváncsiak lennének, mit tudnának a maiak a tavaly különvált, Atlantában azonban még arany- és bronzmedált belapátolt Kolonics György, Horváth Csaba egység ellenében.

A férfi kajakpárosok vasárnapi ötszáz méteres futamában is ugyanaz a kérdés - vajon megszerzik-e az indulási jogot az olimpiai bajnokok? Kammerer Zoltán és Storcz Botond kettőse a tavaly még csak a hosszabb távon bizonyító Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián K-2-essel küzd - a verseny jósolhatatlan kimenetel?. A szólókajakosok táborában érdekesség, hogy a szinte genetikaliag az ötszázas regattára kódolt Vereckei Ákos ezren is elindul, és a már az Eb-kiküldetést kiharcolt Kökény Roland dolgát nehezíti. Vereckei mindkét távon tagja a négyesnek: ezren az olimpiai bajnok Kammerer, Storcz, valamint Horváth Gábor társaként már biztos résztvevője a kontinensbajnokságnak és a vb-nek, ám fél kilométeren, a vadonatúj összetételű kompániával még bizonyítania kell (Kadler Viktorral, Verébbel és Horváth-tal startol el K-4 500 méteren).

Kovács Katalin korántsem az indulási kontingens kiteljesítésén iparkodik, minthogy számára épp az okozhat fejtörést, hogy már az első válogatón "túlnyerte" magát. Angyal azonban a MTK-s klasszis öt győztes számából megnevezte azokat, amelyek ésszerűen vállalhatók: K-1 500 és 1000 méter, továbbá K-4 500 méter. A kiküldetés megszerzéséért izgulók azért bizton cserélnének Kováccsal.

Masters Vk Velencén

Majd 150 veterán versenyző száll vízre a hét végi első síkvízi Masters Kajak-kenu Világkupán (július 7-8.) Velencén. Az indulók között lesz Hesz Mihály, a mexikói olimpia bajnoka, Wichmann

Tamás, Petróczy János és Nagy Tibor világbajnok, továbbá számos neves versenyző érkezik külföldről is. A Vk-n 35 év az alsó korhatár, ám versenyen kívül nem csak egykori profik indulhatnak: családi túrakenu-viadal és nyakkendős futam is szerepel a programban, amelyet szombat este Arató-diszkó és tűzijáték tesz teljessé.

GG, Nemzeti Sport 2001.07.07.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK