FONTOS


 

MKB-kupa, második síkvízi Eb- és vb-válogató, Szolnok
Kovács, Kolonics, Vereckei: egységesen egyesmenők


Az olimpiai bajnok kettős ismét vereséget szenvedett
Vannak dolgok, amiket az ember egymaga szeret elintézni. Kolonics György és Vereckei Ákos csapattagként is kiemelkedően teljesít, ám karrierjüknek és önbecsülésüknek az kedvez, illetve szurkolóik, támogatóik annak örülnek, ha egyedül is megmutatják, hogy sportáguk istenadta tehetségei. Csakhogy az aranyéremnek is van másik oldala. A magyarországi trónkövetelők már megannyi érmet hoztak volna haza a világversenyekről, ám többségüknek a lehetőség sem adatik meg, minthogy az egyetlen Eb- és vb-kiküldetésért a földkeregség talán legjobb szólókenusát és kajakosát kellene legyőzniük. Az MKB-kupa, az idei utolsó válogatóverseny szombati döntőin klasszisaink szinte kőbe és eszünkbe - továbbá úgyszólván vízbe - vésték a tétel igazságát.

Kiegészítésül elöljáróban annyit, hogy Kovács Katalin - noha egyesben nemzetközi tapasztalatokat csak módjával szerzett - itthon már a női szakág derékhadában tudatosította: futamában csupán az ezüst- és bronzéremben reménykedjenek.

A kenus Hüttner Csaba, Fürdök Gábor páros viszont a feltörekvőknek mutatott utat a Pulai Imre, Novák Ferenc duó immár többrendbeli felülmúlásával.

Hüttnerék természetesen véres verítékkel harcolták ki C-2 1000 méteren a milánói és poznani szerepvállalást. Nemcsak Pulaiék ziháltak a fülükbe, Zala György és Kozmann György is szinte a tarkójukra lehelt: hiába, a szoros befutó során ők préselték ki magukból a legtöbb levegőt, s ordítottak egy akkorát, hogy attól olvadás idején átszakadt volna a szolnoki gát. A parton mindeközben érthetően majd elolvadt a gyönyörtől edzőjük, Ludasi Róbert, aki rövid vallomással is szolgált: "Utoljára az olimpián izgultam ennyire - mondta a tréner. - Most hallom, hogy a végén fél hajóval jobbak voltunk, ám én lassabban jöttem a parton, mint ők a vízen, s hátulról még szorosabbnak láttam a finist. A fiúk keményen megdolgoztak a válogatottságért. Most úgy tetszik, egy számban indulnak a világversenyeken, ám így egyetlen célra legalább maximálisan összpontosíthatnak."

Úgy bizony, valószín?leg egy startjog jut nekik, tudniillik a Démász-Szeged ez évben majd minden regattát - közte az első válogatót - nyerő párosa az 500 méteres elő- és reményfutamban nagyot hibázott, s nem került be a vasárnapi fél kilométeres fináléba.

Bizonyára ők lesznek Zaláék legnagyobb drukkerei: amennyiben ők nyernek, Hüttnerék velük pótválogatóznak, ha Pulaiék, nincs miről beszélni: olimpiai aranyuk oltalmával a bajnokok egy győzelemmel is világbajnoki indulók.

Szétlövést szorgalmazna Vereckei és Kökény Roland esete, ám közös edzőjük, Sári Nándor Angyal Zoltán szövetségi kapitánnyal és olimpiai bajnok menőjével konzultálva "fegyverszünetet" hirdetett, s e számban megosztotta az Eb-és vb-szereplést az egy-egy válogatót megnyerő egyes kajakosok között. Vereckei a milánói kontinensviadalon a K-1 500 és K-4 1000 mellett szólóban egy kilométeren is indul, a poznani világbajnokságon pedig K-4 500-ra vált, következésképp egyesben Kökényre száll az indulási jog. Az ok prózai: az év fő versenyén Vereckei túlterhelésével senki sem akarja rontani az olimpiai bajnok férfi négyes esélyeit. Jóllehet nagy kérdés, hogy mit tesznek (azon túl, hogy örülnek...), ha Ákos Olaszországban mindkét számban aranyat nyer, s kijelenti, amit elképesztő vérkeringése rendre igazol - őt nem fárasztja ki két pokoli erőpróba sem.

"Szeretnék az 500-as viadal mellett 1000-en is a legjobbak között lenni - magyarázta Vereckei. - Jobban izgat ez, mint a K-4 500, hisz voltam már e számban világbajnok, de ez a családomon kívül keveseket érdekelt."

Bajnokunk azt szerényen eltitkolta, hogy 1000 egyesben 1999-ben már belapátolt egy Eb-aranyat. Ugyanakkor a klasszikus távú, ezres négyes is kiemelt versengés: "Magyarországon nemzeti ügy, hogy a kvartett megverje a németeket" - mutatott rá a lényegre Sári, aki a világbajnoki diadal reményében választott egyelőre okos, kompromisszumos megoldást.

A többi számban az első válogatót hozók vitték a prímet most is. Kolonics C-1-ben győzött, (nála, ha megbocsát, spóroljunk a kiosztandó jelzőkkel a világversenyekre), miként a nap legnagyobb különbség? győzelmével K-2-ben teljesítette a kötelezőt Bártfai Krisztián és Veréb Krisztián (ők a ráadásért vasárnap hajtanak az olimpiai bajnok Kammerer Zoltán Storcz Botond duót riogatva).

A női párosoknál tán a mezőny legfiatalabb kettőse indul majd az Eb-n - az MTK-s Fazekas Krisztina és Szabó Ágnes, míg klubtársuk, Kovács Katalin a négyeseknél egészíthette ki a tiszaújvárosi hölgykoszorút (Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga), de Milánóban nem ebben az összetételben lapátolnak. "A két egyes mellett az 500-as, tehát az olimpiai távú négyes jut nekem - mondta Kovács. - Bírnék több számot is, ám az egyeztetés az edzőm, Fábiánné Rozsnyói Katalin és a kapitány dolga. Természetesen most a szólókarrierem került előtérbe: Idem, Borchert és több, a pályafutása abbahagyását emlegető, aztán minden évben új erőre kapó klasszis között mindenképp dobogós helyet szeretnék elérni."

Kovács, Kolonics és Vereckei - bárminő él nélkül esetükben két hét múlva be szívesen mondogatnánk: "Egyeseknek milyen jól megy!"

MKB-kupa, síkvízi Eb- és vb-válogató, Szolnok

Döntők. 1000 m

Férfiak. K-1: 1. Vereckei Ákos (Honvéd-Westel) 3:31.28, 2. Kökény (Csepel) 3:32.59, 3. Bethlenfalvi (Mezőgép) 3:35.41. K-2: 1. Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián (MTK, Honvéd-Westel) 3:15.16, 2. Siebel, Bauer (Csepel) 3:18.16, 3. Fekete, Jármy (Építők) 3:19.11. K-4: 1. Molnár Péter, Szélpál Csaba, Biczók Attila, Pusztai István (Démász Szeged) 3:02.22, 2. Mangel, Gyökös, Ring, Gyimesi (Honvéd-Westel, Atomerőm?) 3:03.49, 3. Nagy, Paumann, Szakállas, Kurunczi (Vác) 3:14.12 - válogatón kívül, a világversenyekre a Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth egység kvalifikálta magát az első válogatón. C-1: 1. Kolonics György (Csepel) 3:56.47, 2. Belicza (Csepel) 4:00.17, 3. Iván (KSI) 4:02.37. C-2: 1. Hüttner Csaba, Fürdök Gábor (Démász-Szeged) 3:36.94, 2. Pulai, Novák (Honvéd-Westel) 3:37.48, 3. Zala, Kozmann (BSE, Atomerőm?) 3:38.64

Nők. K-1: 1. Kovács Katalin (MTK) 3:57.49, 2. Bóta (Tiszaújváros) 3:59.49, 3. Janics (Démász-Szeged) 4:04.60. K-2: 1. Fazekas Krisztina, Szabó Ágnes (MTK) 3:40.42, 2. Csay, Barócsi (Győr, Lágymányos) 4:41.01, 3. Benedek, Rácz (KSI) 3:46.12. K-4: 1. Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga (MTK, Tiszaújváros) 3:22.41, 2. Dékány, Prasztóczky, Móni, Szabó Á. (Tiszaújváros, MTK) 3:24.98, 3. Benedek, Rácz, Wohner, Barócsi (KSI, Lágymányos) 3:25.82

GG, Nemzeti Sport 2001.07.08.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK