FONTOS


 

Vivendi 4. maratoni Európa-bajnokság, Győr
Páratlan párosok: háromból három

Mosoly a Mosoni-Dunán. Mi más: a maratoni Európa-bajnokság zárónapján mindhárom számban magyar győzelem született. A férfi kajakosok mezőnyében a Salga István, Jámbor Attila páros óriási csatában gyűrte le ellenfeleit, női K-2-esünk - Csay Renáta és Szonda Kornélia -, valamint kenus duónk - Csabai Edvin és Györe Attila - szinte a rajttól vezetve nyerte a 36.6 kilométeren zajló versengést. Az első futószakaszt figyelve kis időre mégis csak lefagyott az arcunkról ama bizonyos mosoly.

A mieinkkel - ekkor még úgy hittük - minden rendben volt: a skandinávok azonban nem bírták az ideiglenesen hazánk időjárását uraló, egyenlítői klímát. A dánok férfi kajakpárosának egyik tagja épp csak kikászálódott a hajóból, és megiramodott, máris elterült a fövenyen. Hamarosan gördülő hordágy és mentőscsapat szlalomozott a partra toluló mezőnnyel szemben az elesetthez, aki a verseny feladása árán oxigénszippantással, és egy-két injekcióval megúszta az ájulásos rosszullétet.

A magyarok bezzeg végig észnél voltak, és elképesztő fizikai teljesítményük mellett okos döntéseiknek köszönhették a diadalt. Salgáék nem akartak idejekorán elhúzni, az első etap során hatos, a másodikban ötös, míg az utolsó előtti szakaszra fordulva már csupán négy tagból álló élbolyban küzdöttek - ekkor még a biztos éremszerzés tudatában. Sajnos a vezető csoporthoz sorolt egységek száma nem feltétlenül a mi elképzeléseink szerint csökkent: utószor a második számú magyar K-2-es, Szigeti Krisztián és Faludy András maradt le, ám újoncként így is remekelt, pontszerző helyen végzett.

Salga és Jámbor kettőse pedig - hiába szerepelt először együtt világvesenyen a két rutinos kajakos - itthon tartotta az Európa-bajnoki aranyérmet.

"Örülök, hogy kívülről nem tűnünk fáradtnak, pedig nagyon-nagyon kegyetlen versenyen vagyunk túl - ecsetelte Salga. - Tudatosan haladtunk végig az élbollyal, és csak az utolsó körben álltunk az élre, hogy egyértelművé tegyük, miért hajtunk. Elégedetté tesz, hogy láthattuk, a világbajnoki címvédő spanyolok nem bírják úgy, mint mi. A győzelem is azt erősíti, hogy folytatnunk kell a közös munkát, de továbbra sem hagyok fel a szólókajakozással. Ebben a mezőnyben is nagy csatát vívhatunk a vb-n Jámbival - egymás ellen."

Borsodi Géza szakágvezetőt pontosan a férfiak - kevésbé várt - győzelme tette maradéktalanul boldoggá. Értékelésében kiemelte, a vadonatúj magyar sztárpár a tavalyi világbajnokság első négy helyezettjét utasította maga mögé.

A női kajakosok mezőnyében Csay Renáta és Szonda Kornélia gyönyörű versenyzéssel, győzelme felől pillanatnyi kétseget sem hagyva alkotott maradandót. Szonda aligha felejti el ezt a napot, tudniillik eleddig még sohasem nyert aranymedált. Ezúttal viszont akár az első kör után is megállhatott volna egy rövid nyilatkozattételre, olyannyira egyesélyessé vált a vetélkedés. A befutót megelőzően háromszor siklottak el a céltorony előtt, és minden alkalommal egy-egy perccel növelték előnyüket. Ezzel együtt a maratoni közönsége a második helyen hajózókért is ugyanolyan lelkesedéssel szorított, elvégre ott Hudy Bernadett és Harkai Orsolya küzdött az ezüstéremért.

"Elmondhatatlanul boldog vagyok, nyolc évig hiába küzdöttem az aranyért, és lám, most itt van a nyakamban - mondta Szonda. - A világbajnokságig, és talán még jövőre is, kitart a lendületem párosban. Ezért a számért végképp feladom az egyesbeli gyötrődést. Persze szó sincs áldozathozatalról, ideális partnerre leltem, más célom nem is lehet, mint szeptemberben, nagysokára, megszerezni első vb-aranyérmemet." Csaynak már volt része hasonló örömben, így ezúttal inkább taktikájuk sikeréről beszélt: "Olyannyira igazolódtak az elképzeléseink, hogy végig a saját tempónkban haladtunk, és nem kellett kihajtanunk magunkból a maximumot."

Györe Attila és Csabai Edvin aranyára tehettük volna fel legnagyobb biztonsággal nyaralásra szánt pénzünket. A két csepeli fiú is biztos volt a dolgában - egészen az első futásig. Ekkor kiszakadt a térdelőhelyzetüket stabilizáló "trapni" kenujuk aljából, és a fizikai küzdelem mellett kemény idegi harc vette kezdetét. Egy körön át azért szorítottak, hogy ne kelljen feladniuk a versenyt, mígnem egy etappal később - pillanatnyi leállással - az elmozdult fadarabot szorították oda egy ékkel.

Klasszisukat igazolja, hogy ilyen körülmények közepette is növelték előnyüket. Akkor csobbantak újra vízbe, amikor a mögöttük haladók még csak kifelé húzták hajójukat a 200 méteres szárazföldi szakasznak veselkedve. Apropó, a leszakítottak ettől még nem tűntek letörtnek: a klubtárs, és ugyancsak Ludasi Róbert edzette Gajárszki Áron, Koncz István páros - a síkvizet odahagyva - első hosszú távú világversenyén küzdött becsülettel az ezüstért. Mellesleg ők is hasonló különbséggel hagyták faképnél a harmadikat.

Jelentős előnyét egyik egységünk sem apasztotta, mindahányan felettébb magabiztosan lapátoltak a célba. Györéék két vb-aranyuk mellé ez este gyűjtötték be a második Eb-elsőséget. "Alighanem ez a siker született meg a legnehezebben - fejtegette Csabai. - Lehet, hogy a szurkolók számára úgy tetszett, gond nélkül haladunk, mi közben a kínok kínját álltuk ki a kenu hibája miatt." Györe elgyötört arccal erősítette meg társa nézeteit, midőn Edvin már hozzálátott első söre elfogyasztásához: "Nagyon munkás győzelem volt. Nem tudnék hirtelen olyan izmot mondani a testemen, ami legalább egyszer ne rándult volna görcsbe."

Oldószernek - az aranyló nedű mellett - elég legyen annyi: felnőtt válogatottunk három arany- és négy ezüstéremmel zárta a kontinensbajnokságot.

Vivendi 4. felnőtt maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság, Győr

A táv: 36.6 km

Férfiak. K-2. Európa-bajnok: SALGA ISTVÁN (Magyarország, egyesülete: Győr, edzője, Borsodi Géza, nevelőedzője: Érsek László), JÁMBOR ATTILA (Magyarország, egy.: Tolnatext, e.: Barina József, ne.: Barináné Ritt Gabriella, Barina József) 2:25:40, 2. Julio Gomez Martinez, Rafael Quevedo Torrientes (Spanyolország) 2:25:50, 3. Dolph de Linde, Edwin de Nijs (Hollandia) 2:26:06, 4. M. Kolanda, B. Sramek (Csehország) 2:26:55, 5. Szigeti Krisztián, Faludy András (Magyarország) 2:31:01, 6. J. A. Gonzales, S. G. Arroyo (Spanyolország) 2:32:50. C-2. Eb: GYÖRE ATTILA (Magyarország, egy.: Csepel, e.: Ludasi Róbert, ne.: Száz Ernő), CSABAI EDVIN (Magyarország, egy.: Csepel, e.: Ludasi Róbert, ne.: Bánszky Imre) 2:50:50, 2. Koncz István, Gajárszki Áron (Magyarország) 2:53:33, 3. Gilányi Zs., H. Maigrot (Franciaország) 2:55:29, 4. P. V. Loredan, P. C. Ciprian (Románia) 3:06:29, 5. M. Pisek, D. Polak (Csehország) 3:08:56, 6. M. Trzustawski, A. Rzepinski (Lengyelország) 3:16:12

Női. K-2. Eb: CSAY RENÁTA (Magyarország, egy.: Győri VE, e.: Ludasi Róbert, ne.: Sztanity László), SZONDA KORNÉLIA (Magyarország, egy.: Tiszaújváros, e.: Jancsár László, ne.: Jancsár László) 2:39:03, 2. Hudy Bernadett, Harkai Orsolya (Magyarország) 2:45:09, 3. Barbara Przybylaka, Magdalena Sendal (Lengyelország) 2:49:18, 4. Pitz Andrea, Carolla Jacobs (Hollandia) 2:50:07, 5. M. Del Villar, M. Del Pilara (Spanyolország) 2:54:05, 6. W. Pontzen, B. Baum (Németország) 2:54:40

Újabb két elsőség

Az ifjúságiak az Eb második napján ott folytatták, ahol szombaton abbahagyták, ismét két aranyérmet szereztek. Női párosunk több mint egyperces különbséggel utasította maga mögé svéd ellenfelét, a férfiaknál pedig honfitársak vívtak az elsőségért.

- Az utolsó futószakasz előtt szóltam oda a társamnak, hogy próbáljunk meg meglépni - mondta Gál Zoltán. - A jelek szerint ez egész jól sikerült, Európa-bajnokok vagyunk, ám úgy érzem, idén a magyar bajnokságon nehezebben szereztük meg a győzelmet.

Vivendi 4. ifjúsági maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság, Győr

A táv: 21.1 km

Férfiak. K-1. Európa-bajnok: Gál Zoltán, Szabó Gergely (Magyarország, egyesület: KSI, edző: Borsodi Géza, Tóth László) 1:19:56, 2. Stér Tibor, Sasvári Gábor (Magyarország) 1:21:09, 3. Maurizio Vieira, Ricardo Oliveira (Portugália) 1:22:59, 4. E. McKeever, B. Farrell (Nagy-Britannia) 1:23:00, 5. T. Christianssen, J. P. Jacobsen (Dánia) 1:23:02, 6. D. Corrijn, L. Corrijn (Belgium) 1:23:04

Nők. K-2. Európa-bajnok: Szabó Gabriella, Benedek Linda (Magyarország, egy: KSI, e: Simon Miklós) 1:30:00, 2. Isa Eb, Frida Cruetzberg (Svédország) 1:31:18, 3. Haller Szilvia, Faragó Renáta (Magyarország) 1:32:14, 4. J. Spencer, R. Hunter (Nagy-Britannia) 1:33:12, 5. Karolina Slámová, Kristyna Slámová (Csehország) 1:34:11, 6. D. Jarczok, M. Pajak (Lengyelország) 1:34:11

GG, Nemzeti Sport 2001.07.16.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK