FONTOS


 

Gázszerelésből él a maratoni Eb-n mindkét nap remeklő Jámbor
Túlnyomás vízen és szárazon

Jámbor Attilánál valószínűleg senki sem dolgozott többet az elmúlt hétvégén. Szombaton a férfi egyesek mezőnyében szerzett ezüstérmet, vasárnap pedig Salga Istvánnal párban nyert aranyérmet a maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon. Majd negyven fokban összesen 73.2 kilométert lapátolt és futott le Győrött a Mosoni-Dunánál. A magyar válogatott legsikeresebb tagja amúgy az egyetlen, aki csupán mellékállásban űzi ezt az emberszipolyozó sportágat: civilben Szekszárdon gázvezeték-szerelő, és a szerszámok letétele után ragad lapátot, hogy teljesítse napi 25 kilométeres edzésadagját.

- Nagyon kevés alkoholt fogyasztok, ezért egy pohár pezsgő legyűrése után a barátnőmmel egy győri sétával ünnepeltük az aranyat - mondta Jámbor Attila.

- Még volt ereje mozogni?

- Nem tettünk hosszú gyalogtúrát, végül az egyik belvárosi szálloda medencéjében ejtőztem egy kicsit.

- Úgy hittem volna, két versenynap után víziszonyban szenved.

- Imádom ezt a közeget. Máskülönben nem lapátoltam volna napi negyven-negyvenöt kilométert.

- Álljunk meg egy szóra: a táv csupán harminchat kilométer.

- Így igaz, ám én az elmúlt hetekben rendre ennyit teljesítettem. A klasszikus kajakos maratoni táv ezért már nem is tűnt olyan kilátástalanul hosszúnak.

- Felfrissülés céljából, szabadidős sportként azért az emberek többsége nem ezt választaná... Az önök döntőjében például az egyik dán versenyző az első körben elájult.

- Én még életemben nem voltam rosszul. Az első döntő jobban megviselt, de a második nap sem volt álomszerű: a táv háromnegyedétől görcsölt a kezem.

- A tetemes folyadék- és ásványianyag-vesztést miként pótolja?

- Magam keverem ki az izotóniás vitaminitalomat, sok kálciummal és szőlőcukorral. Nem egy ízletes üdítő, rajtam kívül senki nem inná meg. Az én szomjamat sem oltja igazán, nem mintha szükségem lenne háromnegyed liternél többre egy-egy verseny során.

- Orvos látta már?

- Igen, de elfogadta, hogy amíg más három-négy litert benyakal, addig én beérem ennyivel.

- Egy ezüsttel azonban nem elégedett meg.

- Ha csak a technikai, taktikai elmeket nézzük, remekül kajakoztunk Istvánnal, végig a mi akaratunk érvényesült. Hogy mást nem mondjak, tudásunkhoz képest nyolcvanszázalékos produktummal a tavalyi vb első négy helyezettjét utasítottuk magunk mögé. A spanyolok legyűrése óriási siker, ők eddig verhetetlennek tartották magukat. Hazájukban szinte egész évben heti rendszerességgel vesznek részt hosszú távú viadalokon, úgyhogy ebben a műfajban nehéz őket meglepni.

- Ráadásul a vb elitjét adó K-2-esek mind pihenten versenyeztek. Jól tudom, hogy nem épp gyakori az egyesbéli sikert követően odaállni a párosok döntőjében?

- Amióta jómagam komolyabban foglalkozom ezzel a sportággal, nem fordult elő, hogy valaki mindkét nap érmet szerezzen.

- A szeptemberi angliai világbajnokságon is vállalja a duplázást?

- Erre egyedül nem válaszolhatok. Egyhetes balatoni pihenés után egyeztetek Salga Istvánnal, az edzőmmel, Barina Józseffel és Borsodi Géza szakágvezetővel.

- Idén vált külön korábbi társától, Szakály Viktortól, akivel kétszer is vb-aranyérmesek voltak. A győri diadal vajon igazolja döntését?

- Nem keresek önigazolást. A továbblépés érdekében szorgalmaztam a váltást, emberileg nincs gondunk egymással, csakis szakmai szempontokat mérlegeltem. Viktor csupán azzal lepett meg, hogy rangon alulinak minősítette a szétlövést, s új párjával nem állt ki ellenünk az Eb előtt. Én úgy gondolom, a pótválogatót még az olimpiai bajnokok is bevállalják.

- Szakály hívta már a győzelem óta?

- SMS-ben gartulált.

- Tolnán milyen elismerésben részesül mint a város, a megye legsikeresebb sportolója?

- Ezt még nem tudom, ám remélem továbbra is támogatnak. A közelmúltban megvásárolhattam egy önkormányzati lakást, igaz, akadt olyan képviselő, aki úgy gondolta, csak az értékbecslő által meghatározott ár duplájáért adják oda az ingatlant. Hiába túlpolitizáltak a döntések, a többség segítőkész. Megyei szinten amúgy ne feledkezzünk el a cselgáncsozó Kovács Antalról sem.

- Ön ugyebár nem a kajakozásból él?

- Ó, dehogy. Teljesen amatőr sportoló vagyok. Gázvezetékszerelőként dolgozom egy kft.-nél, teljesítménybérben ipari gáznyomásszabályzókat javítok szekszárdi cégeknél. Így csak egy edzésre jut időm, ám esténként belehúzok, s napi 20-25 kilométernél nem adom alább. A Balatonra kivételesen nem kajakkal megyek, sőt hajót sem viszek, de az üdülés után újra megemelem az adagot, hogy a vb-n is olyan jól bírjam a megterhelést, mint az elmúlt hét végén.

Borsodi klasszisokkal dolgozhat

Borsodi Géza szakágvezető utóbb bevallotta, legfeljebb négy érmmel számolt az Eb előtt, ehhez képest maratoni válogatottunk - a síkvízi csapat tavalyi sydneyi szerepléséhez hasonlóan - hét medállal zárta a kontinensbajnokságot (korántsem csoda hát, hogy az érmetáblázaton is az első helyen végzett).

"Hiába álltunk két ezüsttel az első nap után, én már akkor elégedett voltam - mondta Borsodi. - Noha előzetesen Salga Istvántól vártunk érmet egyesben, az e mezőnyben debütáns Jámbor Attila bravúrosan szerepelt. Hasonlóképp szólhatok a kenus Pétervári Pálról, aki egy borulás után felzárkózott az élbolyhoz, s ugyancsak ezüstérmet szerzett. A másik két ezüst meglepetés: Gajárszki Áron és Koncz István szintén újoncként remekelt, a lányoknál pedig az egyes után párosban induló Harkai Orsolya alkotott nagyot Hudy Bernadettel. A hölgyeknél aranyat vártam Csay Renátától és Szonda Kornéliától, ám ebben a sportágban sosem lehet biztosra menni. Szondáék nem ilyedtek meg a lehetőségtől, és tiszteletet parancsoló különbséggel győztek. Salga és Jámbor a világ élvonalával vívott nagy csatában szerezte meg az aranyat, míg Csabai Edvinnek és Györe Attila elsősorban a kenu hibájával kellett megküzdenie. Megoldották a problémát, s ez is azt mutatja, igazi klasszisok. A vb-n reálisan két arany megszerzésére lesz esélyünk, ám több éremben reménykedhetünk, és minden további medáliának triplán örülünk majd."

Éremtáblázat
MAGYARORSZÁG 3 4 -
Spanyolország 1 2 -
Olaszország 1 - -
Szlovákia 1 - -
Csehország - - 1
Franciaország - - 1
Hollandia - - 1
Lengyelország - - 1
Norvégia - - 1
Svédország - - 1

GG, Nemzeti Sport 2001.07.17.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK