FONTOS


 

A kajakosok csak biztató szavakat kaptak az edzőtáborban
MTK: örvényben az egyesület

Az Index című internetes hírportál adott hírt először arról, hogy az MTK indexre kerülhet. A kormány és a bajuszkapcsoló mögött ezúttal ne Várszegi Gábort keressük, ő már réges-rég tudatta, szeretett klubjából kizárólag a labdarúgók érdeklik. A 113 éves, 31 olimpiai bajnoki aranyra büszke egyesület nem került azonnal parkolópályára: az elmúlt években fennmaradásának titka az volt, hogy tucatnyi szakosztálya közül tízet önfenntartóvá tett (létüket a tagdíjak fizetésére, pályázati pénzek elnyerésére alapozta). Egyedül a kajakosok és a vívók maradtak profik, avagy inkább álhivatásosok. Az MTK évelő léte könnyen egynyárivá silányulhat - a patinás sportegylet augusztusra végveszélybe került.

Apanázsuk kézhezvételében már két hónapja nem reménykedhetnek az alkalmazottak: a klub számláján valamivel kevesebb mint 300 ezer forint maradt. "A vívószakosztály edzőinek zöme már a júniusi fizetését sem kapta meg, július végén a klub egyetlen alkalmazottja sem számíthatott juttatására. A kajak-kenu-szakosztály hat klasszis versenyzője - közte Kovács Katalin és Bártfai Krisztián - úgy kezdi meg a világbajnoki edzőtáborozást, hogy nem tudja, mikor kap legközelebb költségtérítést" - állt a töredelmes vallomás a klub által a napokban kiadott közleményben.

Szerdán épp a poznani vb-re készülő kajak-kenu válogatott dunavarsányi edzőtáborában találkoztunk Jóny Istvánnal, az MTK első emberével, aki Kis István szakosztályvezető társaságában próbálta legalább személyesen megnyugtatni az okkal aggodalmaskodó sztárokat. Jónyék legfeljebb a szakállas vicc csattanóját idézhették volna - "Hajrá, Kovács néni!" -, de a szellemeskedésre sem a helyzet, sem a fiatalon csúcsformába lendült Kovács Katalin kora (vö. néni) nem adott okott. "Nagyon súlyos a helyzet - mondta a megbeszélést követően az elnök. - Köztartozásaink ugyan nincsenek, ám a korábban felhalmozott 350 millió forintot csak úgy engedte el az állam, ha a jövőben becsülettel fizetünk. Megtennénk, de egyszerűen nincs miből, szponzoraink, támogatóink nincsenek, csak néhány eredményes, és szerintem piacképes kiválóságunk."

Már a tavaszelőn is jósolható volt, hogy a szokottnál is nehezebb év elé néz az MTK. A klub ugyanis nem tudta megtartani Sydney kétszeres bajnokát, Storcz Botondot, aki 24 év után szerzett újabb olimpiai aranya(ka)t az egyesületnek. A vívók közül Kovács Iván távozott (Mincza Ildikó és Mohamed Aida viszont maradt). Storczot kisvártatva az evezős Haller Ákos követte a Démász-Szegedhez, aki azóta összetett Világkupa-győztesnek vallhatja magát társával, Pető Tiborral. A vizesrészleg ázsiója mégsem csökkent: Újpestről ugyanis átigazolt a kétszeres olimpiai ezüstérmes Kovács Katalin, s a férfi szakágban is maradt egy világbajnok élversenyző, Bártfai Krisztián.

Utóbbi kissé megviselt ábrázattal huppant le a varsányi sportszálló egyik bőrfotelébe, s rögvest leszögezte, nem csak az edzések teszik nyúzottá: "A kemény munkába valóban belefogytam az elmúlt hetekben, ám ez rám is fért - kezdte az olimpiai bronzérmes kajakos. - A terhelés jólesik, s tudjuk, miért csináljuk: ezer méteren Veréb Krisztiánnal vissza akarunk vágni az Eb-n mindössze húsz centi különbséggel elszenvedett vereségért. Az ötszázas táv pedig afféle bónusz lesz a számunkra. Ugyanakkor lassacskán nem tudom eldönteni, egyáltalán szüksége van-e ránk a klubnak, a sportágnak... Az edzőtáborban teljes ellátást kapunk, helyben remek pálya vár minket, ám máskor Káposztásmegyerről kell Csepelre autózom, s lassam már benzinre sem futja. Hiába kötöttem hosszútávú szerződést az MTK-val, most úgy készülök a vébére, hogy azt sem tudom, miből élek majd augusztus végétől" - tárta szét a karját Bártfai, majd az étkezőbe vonult.

Elnöke nem tartott vele: Jóny úr, természetesen saját zsebből fizetve káposztás cvekedlijét és kovászos uborkáját, a büfében költötte el a délebédet. A falatozás előtt újfent hangsúlyozta, a klub betevője példátlanul szegényes: "Műhelytámogatásokból csurran-cseppen, de egy ezerkétszáz sportolót foglalkoztató klubot képtelenség kizárólag ebből fenntartani. Arra kell kérnem az MTK-t kedvelőket, hogy ha segíteni akarnak, keressék meg szakosztályainkat - eladó a nevünk, az összes reklámjogunk -, vagy egyszerűen utalják át támogató forintjaikat két alapítványunk bankszámlájára" - zárta mondandóját keserűen, majd belevágott a savanyúságba.

GG, Nemzeti Sport 2001.08.09.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK