FONTOS


 

Kedden már a forró Poznanban edzett a vb-válogatott
Vereckei, Borhi: bajnokok új célokért

A férfi kajakos szakágban nem akad gyenge egység: júliusban a kilenc számból hétben érmet szereztek Eb-indulóink. Az e hét végi világbajnokságon maximalizmusra törekszik Angyal Zoltán szövetségi kapitány, így korántsem meglepő, hogy pontosan abban a két csapathajóban történtek változások, amely lemaradt a dobogóról. Más megközelítéssel előre betervezett, illetve szükségszerű cseréknek is mondhatnák ezeket: a kontinensbajnokságon lehetőséget kapó fiatal 500-as négyest egy esetleges aranyszerzés után is felváltotta volna a két válogatót nyert Jármy, Beé, Borhi, Hegedűs kvartett; és Vereckei kiválását sem elsősorban az 1000 méteren startoló, olimpiai bajnok négyes sürgető átalakítása, hanem egyesbéli esélyessége szorgalmazta.

Maradjunk csak Vereckei Ákos szólókarrierjénél. Fontos leszögezni: semmiképp sem tragédia, hogy kikerült a négyesből. Egyrészt egyesben ismét csúcsformában versenyez, másrészt Athénig még bőven eldöntheti, hogy valóban érdemes-e két K-1-es számot vállalnia. Ha igen, a közelmúltban visszavonult háromszoros olimpiai bajnok, Knut Holmann örökébe léphet: a Bakó Zoltán edzette norvég kizárólag egyesben alkotott nagyot, és szigorúan négyévenként. Vereckei persze akár sydneyi sikerszámához és a K-4-nél maradó társaihoz is visszatérhet.

"A hosszabb távú egyes verseny bevállalása után sem változtattam gyökeresen Ákos felkészülésén - mondta a Honvéd-Westel négyszeres világbajnokának edzője, Sári Nándor. - Továbbra is az ötszázas távot érzem a sajátjának, ám ezer méteren is az első háromban illik végeznie. Rengeteget dolgozott az elmúlt hetekben, rövid idő alatt hozzászokott az új, kifejezetten neki épített Plastex-hajóhoz."

Vereckei helyén Kökény Roland ül a négyesben, amely hiába teljesített rosszul az év eddigi versenyein, az elmúlt hetekben minden idők legjobb idejét érte el a dunavarsányi edzőpályán. "Semmit sem akarok elkiabálni, de ilyen eredményt még nem mértem férfi négyesnek - fejtegette Sári, de legott óvatosságra intett: - Az edzésformát persze nem mindig sikerül a versenyekre is átmenteni, úgyhogy esetükben inkább reménykedni szabad az éremszerzésben. A négyes hangulata mindenesetre sokat javult, újra igazi csapatot alkot az egység, és ennek pozitív hatást kell gyakorolnia az eredményességre."

Sári versenyzői rajthoz állnak valamennyi, az olimpiai programban is szereplő futamban: tavaly mindkét férfi párosunk éremmel tért haza Sydneyből. Idén e dupla duó egyetlen egység, tagja Bártfai Krisztián és Veréb Krisztián. Nevezettek az Eb-n 1000 méteren félsikerként, 500-on diadalként fogadták ezüstjüket. Az általunk egyaránt pompásnak vélt produkcióra ráadásul úgy voltak képesek, hogy Veréb betegeskedése, következésképp a későn kezdett felkészülés miatt aligha Milánóban lelte őket életük legjobb formája. "Immár acélosabb állapotban vannak - mondta a tréner. - Sőt, egyre érettebb párost alkotnak, és az utolsó akadály ledöntéséhez csak az hiányzik, hogy ezer méteren elsüljön a kezük, és végre nyerjenek. Ha ez sikerül, másnap nagyot alkothatnak az egyelőre ajándéknak tekintett, Storczéktól elcsent ötszázas távon is."

Fél kilométeren félelmetes négyesünk lehet, de erről mit sem sejt a világ maradéka. Erejükre esküszik Borhi Zsombor, aki legutóbb 1995-ben volt világbajnoki résztvevő (K-1 1000 méteren akkor a kilencedik helyen végzett, míg utolsó vb-aranyát 1994-ben szerezte). "Nehéz éveket hagytam magam mögött azóta, hogy Budapestről visszatértem Kaposvárra - ismerte el Borhi. - Sokszor a körülmények sem voltak adottak, azaz nehéz volt helyet kapnom az egyesületi és edzői érdekek alapján alkotott csapathajókban. Tavaly már ismét tartalék voltam az olimpián, egyesben idén is másodikként végeztem a válogatón. Mégis részben a szerencsén múlt, hogy újfent vb-re utazhatok: az ország három pontjáról verbuválódott a négyesünk, és kovácsolódott kiváló csapattá néhány nap alatt. A válogatók után már másfél hónapunk maradt a közös felkészülésre, igaz, ezúttal betegség és sérülés hátráltatta a munkát. Ezzel együtt hat év múltán hatalmas bizonyítási vágyat érzek magamban, és hasonlót tapasztalok a többiek részéről."

Kétszáz méteren Fehérvári Vince köré szerveződik a sprinterek csapata. A Démász-Szeged kajakosa egyesben 1997-ben nyert utoljára világbajnokságot, ám amikor Hegedűs Róbert is a közelében van, szinte verhetetlen. Párosban és négyesben sorozatban harmadik vb-aranyukért hajtanak. A kvartettben kettejük, valamint a régi motoros Beé István mellett Horváth Gábor kapott helyet, aki a közelmúltban visszahódított Eb-elsőséggel igazolta a társak megtisztelő választását. A gárda edzője a vígkedély? Séra Miklós, aki - bizonyítva, hogy különös szimat kell győzelemre hivatott csapathajók létrehozásához - igen jó érzékkel állította össze mindkét négyesét.

A csapat egyébiránt kedd délután négy órakor már Poznanban edzett, addigra azonban már néhány programon átesett a társaság. Az egyórányi, kellemes légiutat fáradságos akkreditáció követte: a procedúra másfél órán át tartott, jóllehet, részünkről népes - 29 versenyzőből és hét edzőből álló - küldöttség várt a sorára. A szobák elfoglalásakor sem hágott tetőfokára a hangulat - a szervezők által drágán továbbadott, légkondicionálást csak kereszthuzat idején kapó Polonez Hotel szocreál motívumokkal tarkított falai még este is ontották magukból a meleget. Válogatottunk ezért, ha teheti, a Malta-tavon tölti idejét, ahol ígéretük szerint a hét végi döntők forró légkörét zokszó nélkül viselik majd.

GG, Nemzeti Sport 2001.08.22.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK