FONTOS


 

Veréb Krisztián a vb-n mellőzte volna a szellőző zaját
Sári a jövőt tervezi

A férfi kajakos szakágat két edző tartja kézben: a csepeli Sári Nándor és a honvédos Séra Miklós. Sprinttávokon Séra uralkodói posztja sérthetetlen, az olimpiai programban is szereplő számokban viszont a Sári-csapat arat. A tavalyi év trénerének választott szakember hét versenyzőből álló együttese az öt "ötkarikás" vb-döntőben három érmet szerzett. Vereckei Ákos 500 méteren egyesben az első, a Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián alkotta páros, valamint a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Kökény Roland, Horváth Gábor összetételben versenyző négyes 1000 méteren egyaránt a második helyen végzett. Hétfő hajnalban tértek haza, ám Sári kedden a csepeli vízitelepen munkálkodott: nyilatkozatából kiderült, az ő fejében már most alakul a jövő évi csapat, s nagy vonalakban talán az athéni válogatott.

Sári és Vereckei neve összefonódott, diadalaikat - alighanem kölcsönösen - egymásnak köszönhetik. "Ákos jelenleg a világ első számú kajakosa - jelentette ki a tanítványára érthetően büszke tréner első "2002-es" munkanapján. - Példátlan, páratlan sikereket tudhat magáénak. Gert Fredrikssonék időszakáig nem lapoztam vissza a sportág krónikájában, ám az elmúlt tíz-tizenöt évben biztosan nem fordult elő, hogy K-1-ben valaki egymás után háromszor is vb-aranyérmes legyen. Még az ismétlés is kuriózum ebben az elképesztően erős mezőnyben. Az ötszázas döntőben ezúttal - a visszavonult Holmann kivételével - minden nagyágyú beállt a starthoz: Liwowski, Correa, Kolganov és Merkov. Ráadásul az utóbbi kettő csakis e szám, kizárólag versenyzőim legyőzése miatt utazott el Poznanba. A végén mégis Vereckei lapátolt elsőként a célba: méghozzá úgy, hogy az utolsó öt csapás közben már kedve szerint nézelődhetett."

Vereckei kajakozása valóban a sporttal, testkultúrával foglalkozó egytemek tananyaga lehetne. Buday Tamás, a kanadai válogatott kapitánya például egyes egyedül róla készített videofelvételt, hogy utóbb elemezhesse a mozgássort. Sári szerint a Honvéd-Westel lapátforgatója még mindig nem "kész" sztár: "Találnunk kellene neki még egy versenyszámot - magyarázta a csepeli edző -, de nem kiegészítésképp: olyan plusz erőpróbát akarok, amelyben hasonlóan kiemelkedő teljesítményre lehetne képes." Azon kérdésünkre, hogy ez az ezer egyes (amelyben az Eb-n második, a vb-n negyedik volt) vagy az olimpiai bajnoki címét hozó négyes lehetne, a tréner sejtelmesen válaszolt: "Egyelőre annyit árulok el, hogy szeretném, ha az ideihez hasonlóan még jövőre is nagy kavalkád lenne a csapatomban. További egy évig mindenki szabadon kereskedhet a lehetőségeivel, ám az olimpiai és az azt megelőző esztendőben - amikor is Gainsville-ben kvalifikációs vébére kerül sor - már csak az egységek összecsiszolására koncentrálhatunk."

Igaz, hiába törekszik a klubedző tökélyre, olykor egy szellőző zaja is lecsitíthatja az éremre vágyó magyar tábor hangját. Lengyelországban sajnos így történt: a Bártfai, Veréb páros esélyét a Polonez Hotel konyhájának üzemszerű működése csökkentette: "Nem a szövetségünk vezetőit, hanem a rendezőket hibáztatom: napi száz dollárért egy olyan szállóban laktunk, amely méltatlan válogatottunkhoz. Veréb szobája az étterem fölött volt, s a belső udvarra nézett, ahol folyvást zakatolt a szagelszívó. Krisztián napokig alig aludt, de ki tudja, miért nem szólt nekem, így az utolsó napon, a vasárnapi döntőkre elcsigázottan érkezett a pályára. Ötszázon így sanszunk sem volt az éremszerzésre... Szombaton ezren jól teljesítettek, kizárólag a meglepően, netán gyanúsan sokat fejlődő norvég kajak kettes verte meg őket."

Ha ezüstjük siker, a négyes második helyezése maga a fenomenális bravúr. Sári nem tiltakozott a minősítés hallatán, ám elárulta, a kvartett az előfutamban még pocsékul lapátolt: "Az előfutamban az Eb-n mutatott, mérsékelt formájukat sem hozták a fiúk, így hosszasan elbeszélgettem velük. Sikerült helyre tennem az önbecsülésüket, s megértetnem velük, nemcsak szakmaliag, emberileg is kudarcként élném meg, ha nem lennének képesek javítani. Eztán a második legjob idővel jutottak a középdöntőből a fináléba, ott pedig újra megmutatták a világnak, hogy az elitben is az elsők között a helyük."

Storcz Botond szerint - legalábbis a futam közben - a tökéletes technikai tudásuk segítette őket át a nehézségeken, Sári azonban általánosságban továbbra is a lelki tényezőket emelte ki. "Amíg az olimpián egy klasszisokból álló, jó együttes nyert, addig a vébén egy igazi csapatot alkotó társaság kapaszkodott vissza a dobogóra" - fejtegette.

A csepeli mester ígéri, indokolt esetben még bátrabban változtat majd az egyes hajók összetételén, sőt az edzésvezetésen is: "Kökény a kvartettel első érmét szerezte világversenyen: gyors beilleszkedése igazolja, hogy a csapatban jelentékeny tartalék rejtezik, s nem kell félni a személycseréktől. Ugyanakkor fontosabbnak tartom a felkészítési szisztémánk megváltoztatását. Ezer méteren például ma már nem kifizetődő két egyforma ötszázat produkálni, mert a külföldiek az első méterektől őrült tempót diktálnak. Egy jó hajrá részünkről ilyenkor már kevés: ráadásul az elszelelő vetélytárs látványa mellett a hullámok a szó szoros értelmében is visszavethetik a mieinket."

GG, Nemzeti Sport 2001.08.29.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK