FONTOS


 

Kovács Katalinra és társaira a fiatal hazai riválisok is veszélyt jelenthetnek
A Tiszaújváros-Szeged víziút

Egy évvel ezelőtt szerzett második olimpiai ezüstérmét kiadós dunai lapátolással ünnepelte Kovács Katalin és Szabó Szilvia. A Fábiánné Rozsnyói Katalin és férje, Fábián László edzette női válogatott hétfőn, az MTK népszigeti vízitelepén kezdte meg a felkészülést a 2002-es szezonra. Szinte valamennyi kajakosunk edzésbe állt már, s az enyhébb idő miatt természetesen többségük a folyón tölti ideje nagy részét. Az elmúlt - becsülettel még szinte meg sem ünnepelt - szezonban a válogatott legeredményeseb szakágát adó női kajakosok elitcsapata nem változott.

Írhatnánk, hogy az egyesben vitézkedő Kovács Katalin köré szerveződik a csapat, csakhogy ez ellen a hölgyek ágálnának - közülük is az érintett tiltakozna legelébb - a leghevesebben. Ebben a gárdában ugyanis nincs vezér, mindenki önálló, értékes versenyző, s erősorrendet nem határoznak meg maguk között. Persze a jelzők között is csak a pozitívak fokozásával lelhetnénk rá illő kategóriát - példának okáért, jó, jobb és legjobb -, merthogy miként tegyünk különbséget az egyesben az olaszországi Eb-n a hazai színekben versenyző olimpiai bajnok Josefa Idemet legyőző Kovács Katalin, s mondjuk a tiszaújvárosi Szabó Szilvia és Viski Erzsébet között. Utóbbiak ugyebár a lengyelországi világbajnokságon holtversenyben érdemelték ki a legeredményesebb kajakos címét - három arannyal és egy bronzzal zárva az év síkvízi regattáját. És miként felejthetnénk ki a sorból Bóta Kingát, aki tavaly csak tartalékként jutott ki - a nőknél két második helyezést hozó - sydneyi játékokra. Idén bezzeg vízre szállhatott az idény nagy nemzetközi versenyein, s lám, nem tudott hibázni: közreműködésével Milánóban és Poznanban is kizárólag az első helyen siklottak célba a párosok és csapathajók. Utóbbiakban - no meg a 200 méteren startolt K-2-esben - hasonlóképp bizonyított az egy év előtt már-már leírt, majd szintúgy a Tiszaújváros képviseletében új erőre kapott Dékány Kinga.

Az említettek mögött pedig már ott kajakozik az Eb-n és a vb-n is lehetőséget kapó második vonal, az élen az immár világbajnok Fazekas Krisztinával. Rasztótzky Eszter, Móni Katalin és Szabó Ágnes pedig hiába lelkes edzőtársa a nagyoknak, ugyancsak a jelen korántsem koros sztárjainak szorongatására esküszik fel a héten közösen kezdett új idényben. A hírek szerint az egyelőre a BSE kajakjában ülő junior világ- és Európa-bajnok Paksy Tímea is megpróbál bekerülni a csoportba, ám a döntés a világverők nevelője, Rozsnyói Katalin kezében van, aki egyelőre a tavalyi kerettagoknak tartott eligazítást, s kemény edzést.

"Legutóbb 1997-ben fordult elő, hogy már az ősz folyamán vízre szálltunk - mondta utóbb a négyszeres világbajnok Kovács Katalin. - Én csak örülök ennek, különösen ilyen kellemes időben. Persze sajnos a kajakozás hamarosan háttérbe szorul, elvégre novemberben kétszer tíz napos tiszaújvárosi alapozás vár ránk. A két turnus között csupán egy hetet töltünk majd a fővárosban, jóllehet, az ingázáshoz már hozzászoktunk az elmúlt években. Amúgy is minden marad a régiben, nem változtatunk a jól bevált metóduson. Úgy hiszem, kajakot sem váltunk: maradunk a portugál Nelo hajóknál, amelyekben az elmúlt években oly sok sikert értünk el."

A jövőbeni, hitünk szerint borítékolható diadalokról, s a jövő évi szegedi Eb-n küzdő egységekről - Kovács megfogalmazásában - még korai szót ejteni. "A fejemben még a horvátországi nyaralás és a vitorlázás emlékei kavarognak, a versenyekről nehéz nyilatkoznom... Szóval, tavaszig még nagyon sok víz lefolyik a Dunán, s annyi, de annyi nálunk a klasszis teljesítményre képes kajakos, hogy rettentő nehéz most megmondani, ki ül majd a párosban vagy valamelyik kvartettben. Hogy mi lesz az egyessel?! Én összességében elégedett vagyok a szereplésemmel, bár sosem vagyok elájulva magamtól: javítani, javulni akarok, és a bizonyításra remek alkalom a hazai pályán sorra kerülő szegedi kontinensbajnokság."

Kovács amondó, a tiszaújvárosi napok idején térjünk vissza a következő szezon prognózisára. A Tisza-parti városból indulva, a sodrásirányt követve tudniillik már belátható az út Szegedig

GG, Nemzeti Sport 2001.10.02.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK