FONTOS


 

Világelsőket kell legyőzni

Már csak alig több mint száz nap, és elkezdődik a szegedi síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság. Nem csoda, ha a magyarok, különösen a Démász-Szegedi VE-s versenyzők, az esemény gondolatával fekszenek és ébrednek.

A magyar kenus szakág élmezőnye szűknek mondható, ám borzasztóan erős, így nehéz belekerülni. A Démász-Szegedi VE kiválóságai közül a Fürdök Gábor, Hüttner Csaba duó évek óta ehhez az elithez tartozik. A Tisza-parti klubból az Eb-részvételre is ők a legesélyesebbek, ám mögöttük már ott toporog Kása Ferenc tanítványai közül a Vajda Attila, Kálmán Marcell, Joób Márton trió. Visszatérve Fürdökékhez, amióta a páros összeült, kétlaki módon él. Hol a fővárosban Ludasi Róbert, hol Szegeden Kása irányításával dolgoznak. - Ennek az életnek két oldala van: előnye, hogy változatos helyszínen edzhetnek, erős ellenfelekkel szemben, akik különböző stílusban és technikával lapátolnak - mondta a kettős felkészüléséről a szegedi mesteredző. - Hátránya, hogy sokat kell utazni, hajót pakolni, ráadásul Fürdök életében a közelmúltban komoly változás történt, megnősült.

A szakember megjegyezte, a hazai rivális egységek összetétele nem, vagy csak alig változott. A Pulai, Novák olimpiai bajnok páros az idén ötszázon próbálkozik, az ezerméteres viadalokra pedig valószínű megint összeül a Zala, Kozmann egység. - Mások nem igazán szólhatnak bele a kvalifikációért folytatott harcba - elemezte az esélyeket Kása. - Szerencsére Gabiék egyre inkább megszokják az új, negyven centivel keskenyebb hajójukat, amelyben máshogy kell elhelyezkedni, mint az előzőben. Mások a futási tulajdonságai is, éppen ezért volt fontos a montenegrói Kotorban eltöltött két hét, mert különböző, időjárási és egyéb körülmények között tesztelhették. Egyesben egyre jobb eredményeket értek el, Hüttner például felülmúlta a korábbi legjobbját. Ez azért fontos, mert ha ebben a tekintetben jók, akkor a duó is profitál belőle.

A szakember a fiatal trióról (Vajda, Kálmán, Joób) megemlítette: az idén a korábbiaknál nagyobb feladat hárul rájuk. Merthogy nemcsak a saját korosztályukban, hanem a felnőtteknél is komoly versenyeken kell helytállniuk. - A két felnőttön kívül a junioroknál szintén lesz válogatójuk - sorolta a hármas feladatait a tréner. - Bármelyikük eljuthat az Eb-re, szabályosan vissza kell fognom őket, annyira motiváltak. A munkájuk koordinálására van szükség ahhoz, nehogy felőrlődjenek a hajtásban.

Szerencsére a tehetségek már felzárkóztak közvetlenül Fürdökék mögé, így elmondható: rendkívül erős kis csapat nőtt fel Kása Ferenc kezei között. - Idő kérdése, de nem könnyű kivárni, hogy ők legyenek a favoritok. Kolonics egyesben, Pulaiék párosa olimpiai első, a négyes pedig vb-címvédő. Szóval, a világ legjobbjainak a legyőzése szükséges ahhoz, hogy a fiatalok ott legyenek az Eb-n. Az ötkarikás ciklusba kiválóan illeszkedett a felkészülés, amelynek az első állomása július 1. és 4. között Zágrábban a junior vb lesz - tette hozzá a mesteredző.

Előbb még vár rájuk április 8-ától három hét dunavarsányi edzőtábor. A juniorok a felnőttekkel készülhetnek, és ez biztos, hogy önbizalmat ad majd nekik az Eb előtti csatákhoz.

Mádi József, Délmagyarország 2002.04.05.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK