FONTOS


 

Füleky András: takarékos, de sikeres Eb-t

Július 18-án, 9 órakor eldördül az első startpisztoly a Szegeden rendezendő Mol 5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A szervezőbizottság elnöke, Füleky András az előkészületekről számolt be.

- Minden résztvevő emlékezetében élénken él még az 1998-as szegedi világbajnokság. Hogyan sikerült az akkori tapasztalatokat feldolgozni?

- A négy évvel ezelőtti esemény a nemzetközi kajak-kenu életben, a szervezés területén etalon volt. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a legek vb-jeként vonult be a történelembe. A szövetség nem akart újra egy olyan beruházási folyamat élére állni, amelybe annak idején majdnem belerokkant. Persze, nem tarthattuk távol magunkat a fejlesztésektől, így válhatott olimpiai centrummá a Maty-éri pálya, amely majd az elkövetkező időszak eseményeit is szolgálja. Az szintén nyilvánvaló volt, hogy az Eb költségvetése nem vállalhat a bevételeken túlmenő kiadásokat. A szervezőbizottság egyszerűbben, szerényebben, nem a maximumra törekedve, nem túlbiztosítottan készítette elő a kontinensviadalt.

- Az előzetes számítások szerint mennyibe kerülhet a Európa-bajnokság megrendezése?

- A negyedik, átdolgozott változat, a folyamatos csökkentések után az esemény költsége kb. 240 millió forint lesz. Ezt a kiadást három területről pótolhatjuk: az első a külföldiek részvételi költsége, amely mintegy 67 millió forint; a második a támogatások csoportja, elsősorban a város és az ISM révén, illetve a Széchenyi-terv pályázatai alapján, amely 95 millió; a harmadik pedig a vagyoni, illetve a szponzori jogok értékesítése, amely a maradék részt fedezi.

- A szegedi tömegközlekedés helyzete megoldódott a 40C-s és 90C-s járatokkal. Hogyan érkezhetnek Budapestről, a repülőtérről Szegedre a versenyzők?

- Ferihegyről a lehető legrövidebb úton, légkondicionált buszokkal, világszínvonalon szállítjuk a városba őket. Segítséget kapunk az autópálya-használatban is, hogy minél hamarabb érkezhessenek a helyszínre. A szurkolókkal ilyen komoly szinten nem tudtunk foglalkozni, ám éppen a várható kiadások miatt alakítottuk úgy a jegyárakat, hogy vonzó legyen a szegedi Eb megtekintése.

- Milyen kiegészítő események színesítik a kontinensviadalt?

- Július 17-én este a Dóm téren művészileg is magas színvonalú, színpompás, másfél órás megnyitóval várjuk a szegedieket, amelyre a megszokott helyi színházi pénztárakban már kaphatók a jegyek. A kajak-kenu kapcsán 1998-ban először kapcsoltuk össze a kultúrát és a sportágat. A vásárváros megteremtése nem egyszerű, talán ez a rész egy kicsit halványabb lesz. A rakparton azonban már 15-étől élvezhető az európai népek fesztiválja, ezenkívül pedig szervezünk közönségtalálkozókat és nyílt aláírásgyűjtéseket is. Minden szegedi háztartásba eljuttatjuk az Eb szórólapját, valamint egy speciális képeslapot. Már látható az esemény óriásplakátja, amelyet háromszáz helyen jelenítünk meg az országban.

- Harmincnyolc ország közel ötszáz sportolója érkezik Szegedre. Kik segítik majd a tájékozódásukat, a versenyzésüket?

- A korábbinál még nagyobb mértékben támaszkodtunk a helyi szervezetekre. Az első helyen kell említeni a mentőszolgálatot, aztán a biztonsági feladatokat ellátó céget és a szállodákat. Velük évtizedek óta kiváló kapcsolatban állunk. Az universitasra alapozva toboroztuk az alkalmilag szerződtetett önkénteseket, közel nyolcvan főt. A besorolásuk, a képzésük, a munkák elosztása folyamatosan zajlik, fontos szerep hárul rájuk hostessként, tolmácsként, csapatkísérőként.

- Négy éve a MOB akkori elnöke, Juan Antonio Samaranch is megtisztelte az eseményt. Várható hasonlóan magas szintű érdeklődés?

- Ez egy európai rendezvény, így szerényebb a híres személyiségek listája is. Az eseményre meghívjuk a magyar politikai és társadalmi élet ismert személyeit, sok minden függ azonban a nyári szabadságolásoktól. Az 1998-as vb sikere még az emberekben él, így annak emléke komoly hazai társadalmi eseménnyé teheti az Európa-bajnokságot is.

Mádi József, Délmagyarország 2002.07.03.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK