FONTOS


 

Ezren és ötszázon is 9 egységnek szurkolhatunk a döntőkben
Zúgjon a Hajrá, magyarok!


Ne csináljon magának szombat és vasárnap délelőttre programot, aki szereti a kajak-kenut. Az Európa-bajnokság ezer és az ötszáz méteres selejtezői után ugyanis tizennyolc számban, azaz eddig mindegyikben lesz magyar egység a döntőkben.

Harminchárom ország képviselőit elkalauzolni bizony nem egyszerű feladat még a kontinens mércéivel mérve kisvárosnak számító Szegeden, illetve a Maty-éren sem. Az Európa-bajnokság szervezői ebben a kényes kérdésben is jól választottak, amikor a szegedi universitasra, valamint a Deák gimnáziumra számítottak. Bukta Katalin, a csapatvezetők koordinátora - aki a szegedi Molnár Péter junior válogatott kajakos anyukája - maximálisan elégedetten nyilatkozott a hoszteszek munkájáról. - Közel kilencven jelöltből került ki az a negyvenkilenc, akik nem csak tolmácsként segítenek az országoknak, hanem a pályán is bárhol fellelhetők. Elsősorban a szláv nyelvterületről érkeztek vendégek, de természetesen angol, német, spanyol, francia és skandináv nyelvtudásra is szükség volt. Valamennyien készségesek, az eddigi, kisebb problémákat is rugalmasan oldották meg.

A hoszteszek a válogatottakra, a rendőrök pedig az esemény biztonságára vigyáznak kiemelten. Bizonyára feltűnt az olvasóknak az egyenruhások aktív jelenléte a város területén. Lukács János, a megyei rendőrfőkapitány a rendezvény fontosságáról beszélt. - Az esemény kontinentális, így a főkapitányság presztízskérdésnek tekinti, hogy az 1998-as vb- hez hasonlóan probléma nélkül ellássuk a feladatunkat. Több tízoldalas biztonsági terv készült, és ugyan nem emelt létszámmal, de fokozottabban figyeljük és ellenőrizzük a Szabadkai és a Bajai utat, Szeged különböző területein pedig mozgó járőrök vigyáznak a közlekedési szabályok betartására - nyilatkozta a dandártábornok.

Pihenő magyarok

Serényen ténykedtek tehát a kiszolgáló személyzet tagjai, valamint a rendőrök is az Eb elmúlt két napján. A magyar válogatottból azonban az előfutamokból egyből a fináléba került versenyzők kicsit lazíthattak. Az ezer és az ötszáz méteres középfutamokban ugyanis mindössze öt egységünk volt érdekelt. Az első napon két számban is döntőbe került kettős, a Démász-Szegedi VE kenus egysége, Fürdök Gábor és Hüttner Csaba tétlenségre lett volna ítélve, ha nem profikról beszélnénk. Márpedig ők profik, így néhány órát a szabadnapjukon is a vízen töltöttek. - Délelőtt a rajtot gyakoroltuk, közel egy órán át kb. hatszor ismételtük el a kezdő mozdulatsort. Erre azért volt szükség, mert ezen a területen egy kicsit gyengébbek vagyunk. Az ebédet követően pedig külön hajóba ültünk, mert az egyéni mozgásra szintén szükség van - mondta Hüttner. Társa, Fürdök az esélyeikről beszélt: - Az ezer a jobbik számunk, de a formánk alapján ötszázon is dobogósok lehetünk. A legkeményebb riválisnak a lengyeleket, az oroszokat és a szlovákokat tartjuk, de nüánsznyi különbségek dönthetnek az elsőséget illetően.

Mindenképpen szólni kell még a szurkolókról. Az ötszázas előfutamok alatt már közel öt-hatszáz néző jött össze, majd tegnap már majdnem kétezren biztatták a magyar csapatot. Kevés hazai érdekeltség volt, mindössze öt, de ez - no meg az esőmentes, ám kissé hűvös idő - sem tudta eltántorítani ezeket az embereket attól, hogy lelkesen, hangosan, dobokkal, fúvós hangszerekkel bátorítsák a magyarokat. Még az ezres versenyre készülő, Novák, Iván, Belicza, Kozmann kenus négyes edzését, hajóberúgását is olyan üdvrivalgás fogadta, mintha már megnyerték volna az Európa-bajnokságot. Mi lesz, ha tényleg elsők lesznek?

Könnyed pótvizsgázók

A lazítók után jöjjenek a pótvizsgázók! Az első napi tizenhárom egység után ezren mindhárom, középfutamra kényszerült magyar hajó könnyedén jutott a finálékba. A Démász-Szegedi VE kajakosa, Storcz Botond kelt a legkorábban, ráadásul rá egyesben és négyesben is ráadásfutam várt. A kétszeres olimpiai első Storcz mindkét feladatot megoldotta. Előbb K1-ben startolt, és a franciák tavalyi világbajnoka, Thamasseb mögött a második helyen lapátolt a célba. A kvartett Storcz, Horváth Gábor, Kammerer Zoltán, Kökény Roland összeállításban a lengyel és a spanyol hajót megelőzve nyert. - A táv közepén kicsit gyengélkedtünk, ám a vége jó volt. Most egy hatalmas pihenés, majd a fináléra való, mentális ráhangolódás következik - elemzett Horváth.

Vereckei Ákos és Veréb Krisztián teljesen feledtette a szurkolókkal és a szakemberekkel az előző napi előfutam negyedik helyét, és K2-ben ők is elsőként kvalifikálták magukat a döntőbe. Ezer méteren kilencből kilenc számban van tehát magyar érdekeltség, és ötszázon is csak kettő hiányzott a hét mellé a száz százalékos teljesítményhez. És délután háromnegyed hatra ezeket is behúzták a magyarok! Előbb K2-ben Storcz - az Eb két napján igazán nem panaszkodhatott tétlenségre a Démász kiválósága - és Kammerer oktatta a mezőnyt, majd K4-ben a Gyökös, Borhi, Kökény, Hegedűs kvartett nyert, óriási bravúrral. A tiszteletkör és a nézőtéri köszöntés nem is maradt el. - Nem szabad elfelejteni, hogy a három legjobb már csütörtökön döntős volt - figyelmeztetett Hegedűs Róbert, a Démász-Szeged kajakosa, aki még hozzátette: - Reálisan a 3-5. hely az elérhető számunkra, de bármi megtörténhet.

Angyali mérleg

A két táv tizennyolc számából tizennyolcban lesz magyar egység. Száz százalékosan zárta tehát a selejtezőket Angyal Zoltán csapata, ám a szövetségi kapitány a szokásához híven visszafogottan értékelte a napot: - Sok futamban nem voltunk érdekeltek, ám a középdöntőket kőkemény küzdelem jellemezte. Örülök, hogy négy egység nem csak elsőként, hanem szinte valamennyi a legjobb idővel került a zárócsatákba. Vereckei és Veréb igazolta, hogy odafigyelve, nyugodt versenyzéssel az elitben a helyük. Storcz egyesben megijesztett, aztán szépen finiselt.

Kiknek szurkolhatunk?

Szombaton és vasárnap is érdemes lesz kilátogatni a Maty-érre, a kajak-kenu Európa-bajnokságra. Ugyanis minden fináléban - ez a kétszázas távokra is megjósolható! - drukkolhatunk magyar egységnek.

A mai program, július 20. (szombat):
Az 1000 méteres döntők: 9. óra: K4, nők (Paksy, Móni, Keresztesi, Viski); 9.10: C1, férfiak (Kolonics); 9.20: K1, férfiak (Storcz, Démász-Szegedi VE); 10 óra: K1, nők (Kovács); 10.10: C2, férfiak (Hüttner, Fürdök, Démász-Szegedi VE); 10.20: K2, férfiak (Vereckei, Veréb); 11.05: K2, nők (Szabó, Bóta), 11.15: C4, férfiak (Novák, Iván, Belicza, Kozmann), 11.25: K4, férfiak (Kammerer, Storcz, Kökény, Horváth).

A 200 méteres előfutamok (számonként csak az első futamok időpontját közöljük): 14 óra: K4, nők; 14.06: C1, férfiak (Malomsoki); 14.15: K1, férfiak (Fehérvári, Démász-Szegedi VE); 14.30: K1 nők (Janics, Démász-Szegedi VE); 14.36: C2, férfiak (Buzál, Végh); 14.45: K2, férfiak (Fehérvári, Hegedűs, Démász-Szegedi VE); 15. óra: K2, nők (Dékány, Janics); 15.15: K4, férfiak (Beé, Hegedűs, Horváth, Fehérvári); 16 óra: K4, nők (Bóta, Szabó, Paksy, Janics); középdöntők (számonként csak az első futamokat közöljük): 16.03: C1 férfiak; 16.09: K1, férfiak; 16.30: K1, nők 200 m; 16.33: C2 férfiak; 16.39: K2, férfiak; 17 óra: K2, nők; 17.03: K4, férfiak.

A holnapi program, július 21. (vasárnap):
Az 500 méteres döntők: 9 óra: K4 (Kovács, Szabó, Viski, Bóta); 9.10: C1, férfiak (Kolonics); 9.20: K1, férfiak (Vereckei); 10 óra: K1, nők (Kovács); 10.10: C2, férfiak (Hüttner, Fürdök, Démász-Szegedi VE); 10.20: K2, férfiak (Kammerer, Storcz, utóbbi Démász-Szegedi VE); 11.05: K2, nők (Szabó, Bóta); 11.15: C4, férfiak (Malomsoki, Kozmann, Belicza, Iván); 11.25: K4, férfiak (Hegedűs, Borhi, Gyökös, Kökény).

A 200 méteres döntők: 15 óra: K4, nők; 15.05: C1, férfiak; 15.10: K1, férfiak; 15.45: K1, nők; 15.50: K2, férfiak; 15.55: K2, férfiak; 16.40: K2, nők; 16.45: C4, férfiak (Iván, Kolonics, Kozmann, Vasali); 16.50: K4, férfiak.

Mádi József, Délmagyarország 2002.07.20.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK