FONTOS


 

Az első napi finálékban négy magyar aranyérem született
Hibátlan lányok ezren


Az elmúlt hétvége mindkét napján a döntőket rendezték a Mol 5. kajak-kenu Európa-bajnokságon. A szombati ezres finálékban négy arany- és egy ezüstérem született, míg vasárnap az ötszázas és a kétszázas számokban további hat első, hat második és két harmadik helynek tapsolhatott a Maty-éren a harmincezer ember.

Kezdjük az események kronológiai felidézését a szombati ezres finálékkal. Na végre! - sóhajtott fel mindenki egyöntetűen ezen a reggelen. Az időjárás ugyanis - a korábbi napokkal ellentétben - a jobbik arcát mutatta: a nap, ha néha el is tűnt egy-egy felhő mögött, verőfényesen sütött. Így jó hangulatban várta az összes résztvevő a kilenc órai rajtot, ráadásul a délelőtt valamennyi számában volt magyar hajó.

Kővári Árpád, a Pick Szeged férfi kézilabdásainak elnöke optimistán tekintett a várható eredmények elé: - Egy kajak-kenus szakember mellett jöttem fel a lelátóra, aki a táv felénél kijelentette, nyernek a mieink. Igaza lett, laikusként ehhez a produkcióhoz csak azt tehetek hozzá: ma négy, összességében pedig tíz aranyéremmel zárnak a magyarok. Később kiderült: tökéletesen igaza volt.

Számtalanszor leírtuk: a kajak-kenu válogatott hölgyei angyalok. A duisburgi világkupafutamon a kilenc számból nyolcban a magyar nők nyakába akasztották az aranyérmet. Mindenki, így a szövetségi kapitány, Angyal Zoltán is, visszafogottan nyilatkozott erről, és hozzátette: az Európa-bajnokság egész más. Nos, hiábavaló volt az óvatosság.

Aranylányok

Az ezerméteres finálék női szakágában a kajak négyes kezdte az aranygyűjtést. A még junior korú fiatalokból álló egység - Paksy Tímea és Keresztesi Alexandra 19, Móni Katalin és Viksi Erzsébet 22 éves - elképesztő iramot diktált, amely kitartott a célig. Csak a teljesség kedvéért: a második románokra ezen a szinten hatalmas verést mértek, hiszen 2,4 másodperccel nyertek. - Azt hittük, hogy az erős kezdésünk ellenére jönnek utánunk a többiek, de nem így történt. Még magunkat és az edzőnket, Fábiánné Rozsnyói Katalint is megleptük a sikerrel - vélekedett Paksy. Ezután a Démász-Szegedi VE kiválósága, Storcz Botond K1-ben a hetedik helyet szerezte meg. Tud ő ennél jobbat is, ám az elő- és a középfutamok minden bizonnyal megviselték a fizikumát. - Maximálisan végigmentem, így a hetedik hely dacára nem olyan ez a csalódás, mintha nem adtam volna ki magamból mindent - nyilatkozta Storcz. Kolonics Györgynek sem ment igazán, bár hajtott és küzdött, végül ő is hetedikként zárt C1-ben.

Utolérhetetlen Kovács

Következett a sportág megkoronázott királynője, Kovács Katalin. Ő lemásolta a kvartettek teljesítményét, ráadásul az olaszok kiválóságát, Josefa Idemet verte 2,5 másodperccel. - Nem spóroltam az erőmmel, hiszen szombaton csak egyetlen számom volt. A közönség egész egyszerűen hihetetlen volt, óriási élményt nyújtottak - mondta Kovács. A Démász-Szegedi VE kettőse, Fürdök Gábor és Hüttner Csaba C2-ben nagyon kiegyenlített csatát vívott a riválisokkal. Az első hat között mindössze alig két másodperc volt a különbség. A leggyorsabbak a románok voltak. A keleti szomszédaink csapatát még az sem viselte meg különösebben, hogy Popescu az elmúlt évi sikertárs, Pricop helyett új társat kapott Simiocencu személyében. Fürdökék a szoros befutó után a negyedikek lettek. - Jól mentünk, de az ellenfelek is bírták az iramot. Ötszázon javítani szeretnénk, bár ehhez hasonlóan az is szoros lesz - tekintett előre Fürdök.

Veréb Krisztián és Vereckei Ákos K2-ben a negyedik helyen végzett, ám a második és a magyarok között mindössze milliméterek döntöttek. Az ezüstérmes szlovák kettős egyik tagjának, Juraj Kadnarnák éppen a finálé napján hunyt el az édesanyja, ám a páros kisírt szemmel is felülkerekedett a gyász okozta sokkon. - Ez volt a maximum tőlünk, a svédek nagyon jól mentek. Nem hiszem, hogy hibáztunk, mindent kihoztunk magunkból. A második szlovákok a pálya tekintetében szerencsésnek bizonyultak - értékelt Vereckei.

A nap harmadik női elsőségét az örökké nevető Bóta Kinga, Szabó Szilvia páros érte el. Már-már megalázó módon előzték meg mind a nyolc riválisukat, majd boldogan intettek vissza a közel nyolcezer nézőnek. - Duisburgban felmértem az ezerben rejlő lehetőségeket, és bevallom, az akkori tapasztalatok alapján egészen másként képzeltem el ezt a távot - utalt még a világkupafutamra Szabó, míg a társa, Bóta Kinga így vélekedett: - Jó rajtot vettünk, az elején a spanyolokat figyeltük.

A negyedik

Zala György nélkül térdelt a hajóba a kenunégyesünk. A vállsérülést szenvedett klasszist az olimpia bajnok Novák Ferenc pótolta, méghozzá elsőrangúan. És az elsőséget szó szerint kell érteni, ugyanis a címvédő oroszokat, valamint a románokat megelőzve lapátolt át az egység a célvonalon. Novák az előny birtokában még azt is megengedhette magának, hogy az utolsó öt méteren ne kenuzzon, majd a következőket mondta: - A Pulaival párosban elszenvedett vereséget már régen elfeledtem. Inkább arra koncentráltam, hogy kihajtsam magam, amit tudok, azt megcsináljam. Ez maximálisan sikerült, talán azért, mert a verseny minden egyes méterét végiggyakoroltuk, bár a hajránkra nem volt szükség.

Kajakosok: egy ezüst

Első, negyedik és hetedik. A kenusok után a férfi kajakosok majdnem megismételték ezt a sorozatot, ám a szakágnak sajnos nem sikerült aranyérmet gyűjtenie. A legközelebb hozzá a háromnegyed részben olimpiai első négyes, Storcz Botond, Kammerer Zoltán, Horváth Gábor, valamint a Vereckei helyett beülő Kökény Roland állt. A magyarokat mindössze a címvédő szlovákok győzték le, de azért a lelkes közönségtől - csakúgy, mint az összes hazai sportolónak - természetesen járt a vastaps.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány így értékelt: - A hölgyek a duisburgi világkupa után nemhogy ismételtek, de elsöprő, magabiztosabb sikereket arattak. A kenusoknál Kolonics ennyit bírt, a C2 a nap legizgalmasabb versenyét hozta, míg az Eb-elsőséget szerző négyesben Novák kiválóan helyettesítette Zalát. A férfi kajakosok mezőnye a legnépesebb, a legkiegyensúlyozottabb, ezáltal a legnehezebb is. Storcz nem tartalékolt, a K2-es párost érdemes volt kipróbálni, a négyes pedig végigküzdötte a távot.

A kétszázas elő- és középfutomakban a magyar válogatott tagjai a lehető legrövidebb úton jutottak be a vasárnapi döntőkbe.

Imre Péter, Délmagyarország 2002.07.22.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK