Versenyzők vallomásai
A hétvégi
Mol 5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokságról mindenki
szuperlatívuszokban beszél. Nem is ok nélkül: a válogatott
fantasztikus volt, a közönség nagyszerű hangulatot teremtett
és a rendezvény lebonyolítása is gördülékenyen zajlott.
Az alábbi összeállításban három
versenyző szólalt meg: a triplán első - és ezzel az Eb
legsikeresebb sportolója címet elnyerő - Kovács
Katalin, a két első helyével szintén százszázalékos
teljesítményt nyújtó Belicza Béla, valamint mindhárom
éremből egyet-egyet begyűjtő Fehérvári Vince, a
Démász-Szegedi VE kajakosa.
- Hihetetlen, amit a
közönség produkált - áradozott a szegedi hangulatról Kovács. -
Szerintem még az 1998-as világbajnokság hangulatát is sikerült
felülmúlni. Sokan mondják, hogy a futam közben nem érzékelték
azt, ami a parton történt, de szerintem a víz sokkal inkább
felerősítette a szurkolók hangját. Olyan erős volt a buzdítás,
hogy normális körülmények között nehezen lett volna
elviselhető, de akkor hatalmas erőt adott és biztosan
hozzájárult ahhoz, hogy győzzek. Vasárnap délután már nem
kellett vízre szállnom, így én is szurkolhattam a többieknek.
Fantasztikus volt a hangulat a lelátókon, sokan odajöttek
hozzám autogramot kérni, és kaptam kisebb ajándékokat is, de
volt, aki egy nagy csokor vörös rózsát adott nekem.
Megkockáztatom, még az olimpia után sem kaptam annyi
gratulációt, mint az elmúlt néhány napban.
-
Közvetlenül a futamok után, lehet, hogy a fáradtság miatt is,
nem voltam képes igazán átérezni, hogy mennyire jó is volt ez
az Európa-bajnokság - nyilatkozta a kenus Belicza. - Hétfőn
azonban már teljesen ennek a néhány napnak a bűvöletében
voltam és azóta is folyton ez jár a fejemben. Mivel én az
1998-as szegedi világbajnokságon is részt vettem, az
ezerméteres négyes tagjaként aranyérmet nyertem, így sokat
beszéltem a fiúknak arról, hogy milyen nagyszerű érzés hazai
közönség előtt versenyezni. Azt hittem egyébként, mivel nekem
már volt részem ilyen élményben, ezért ez az Európa-bajnokság
nem lesz rám túl nagy hatással. Tévedtem, ehhez az érzéshez
nem lehet hozzászokni. Soha nem fogom elfelejteni, amikor az
ötszáz méteres döntőben az oroszok elhúztak előlünk, és a
közönség az utolsó kétszáz méteren hangosan diktálta nekünk az
ütemet. Ők húztak be minket az első helyre.
- A 200
méteres számok rajtja éppen a szurkolói tábor keménymagjának
közelében volt, így mindig hangos buzdítás fogadott, amikor
odaálltam a rajtgéphez - emlékezett vissza a szegedi
Fehérvári. - Nagyon jólesett a biztatás, de azért nem bántam,
mikor a rajt előtt elcsöndesedett a közönség, másképp ugyanis
nehezen tudtam volna az indulásra koncentrálni. Futam közben
semmit nem érzékeltem a szurkolók hangjából, de amikor
Hegedűs Róberttel elsők lettünk, az ünneplés
feledhetetlen volt. Mivel izgulós típus vagyok, ezért hiába
lett volna alkalmam arra, hogy megnézzem a többiek versenyét,
inkább még a tévét sem kapcsoltam be.
Délmagyarország 2002.07.26.
|
FONTOS
