FONTOS


 

Július hónap legjobbja a Démász-Szegedi VE volt
A Maty-ér után Sevillában


Lapunk és a szegedi Botond étterem júliusban a hónap legjobbjának a Démász-Szegedi VE-t választotta.

Rendhagyó volt ez a díjátadó, hiszen ezúttal nem személyt jutalmazott lapunk és a Botond étterem, hanem egy klubot. Azonban a döntés jogosságával senki sem vitatkozhat, mert az egyesület vezetése is közreműködött a júliusban nagy sikerrel megrendezett kajak-kenu Európa-bajnokság szervezésében, a versenyzők pedig hét érmet szereztek a Démásznak a Maty-éri viadalon. A kétszáz méteres kajakpárosok versenyében a szegedi Hegedűs Róbert és Fehérvári Vince első lett, és ezen a távon Fehérvári egyesben a második, a kettős pedig a kvartett tagjaként a harmadik helyen végzett. Rajtuk kívül Storcz Botond két (K2 500 és K4 1000 m), Janics Natasa (K4 200 m) és Hegedűs (K4 500 m) egy-egy ezüstéremmel gazdagodott.

- Szegeden a kajak-kenu rendkívül eredményes, szerencsére jól megfér az olyan, hatalmas népszerűségnek örvendő sportágak, mint a kézi- és kosárlabda mellett - mondta Vass György, a klub elnöke, aki Bánfi Lászlótól, a Botond étterem ügyvezetőjétől vehette át a serleget.

A felsorolásból ugyan kimaradt, de nem szabad elfeledkezni a Fürdök Gábor, Hüttner Csaba kenupárosról sem, és ezen a ponton el is érkeztünk a jelenhez. Az említett sportolók ugyanis a hét végén a sevillai világbajnokságon vesznek részt, azon ismételhetnek, illetve Fürdökék - akik Szegeden ezren a negyedik, ötszázon a hatodik helyen értek a célba - javíthatnak is. Persze, egyikük sem gondolta azt a felkészülés alatt, hogy egyszerű lesz megközelíteni az Eb-produkciót. Ebben a sportágban is igaz: minden esemény más, mindegyiken száz százalék kell a jó eredményhez. A szakemberek csak néhány számban számítanak arra, hogy az Európán kívüli kajak-kenusok beférkőznek az öreg kontinens legjobbjai közé. Így például a nőknél a kanadai Brunet okozhat kellemetlen perceket például Kovács Katalinnak, illetve a kenusoknál a kubai duó teheti ugyanezt.

A válogatott hétfőn repülővel utazott el a spanyol városba. A huszonnyolc fős versenyzői küldöttség a szegedi rendezvény után négy hetet a dunavarsányi edzőtáborban töltött, és Angyal Zoltán szövetségi kapitány szerint a felkészülés kiválóan sikerült. A vb-n a Démász kitűnőségei kilenc számban startolnak. Vass György az Eb tapasztalatait, valamint a világ élmezőnyét figyelembe véve a következőt tippelte: - Hat-tíz magyar aranyéremre számítok, a szegediektől pedig reálisan minden medálból egy-egy elvárható.

Petrovics Kálmán, az egyesület igazgatója így vélekedett az esélyekről: - Az Eb-n a szegediek hét érmet nyertek, most kiegyeznék öttel is, de több lehetne az aranyak száma. Biztos lesz olyan, aki duplázik a mieink közül, de zömében nem azok végeznek majd az élen, mint az Eb-n. Hogy miért mondom ezt? Mert rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny.

A vb csütörtökön az ezres és az ötszázas előfutamokkal kezdődik, majd szombaton az ezres, vasárnap pedig az ötszázas és a kétszázas döntőket rendezik.

Mádi József, Délmagyarország 2002.08.27.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK