FONTOS


 

Az ISM javított: hét klub a kiemeltek között
Szeged olimpiai centruma

A két ünnep között - a körülmények ismeretében - a botrányos jelzővel illettük az Ifjúsági és Sportminisztérium 112 millió forintos eredményességi célprémiumának elosztását. Az ISM munkatársai belátták tévedésüket, és elismerésre méltó gyorsasággal változtattak a legeredményesebb kajak-kenu-klubok támogatási kategóriáin. A korábbi öt egyesület helyett - a Magyar Kajak-kenu-szövetség javaslatának megfelelően - hét került a kiemeltek közé. Az új kiemelés immár a 2001-es Eb- és vb-sikerek h? visszaigazolása, elvégre a Csepel, a Démász-Szeged, a Győr, a Honvéd-Westel, a KSI, az MTK és a Tiszaújváros versenyzői szerezték a két világversenyen begy?jtött tizenhat aranyérem döntő többségét.

Duplán nyertesnek tarthatják magukat a szegediek, hiszen a sportminisztériumban a közelmúltban döntöttek a júliusi kajak-kenu Európa-bajnokságnak otthot adó Maty-éri pálya felújításáról. "Valóban győzelemként éltük meg, amikor hírt kaptunk a támogatásokról - jelentette ki Vass György, a Démász-Szeged elnöke, a kontinensbajnokság szervezőbizottságának tagja. - Jómagam nem emlékszem arra, hogy valaha ilyen jelentős segítséget kaptunk volna, úgyhogy a korábbi kritikák helyett most illendő köszönetet mondanunk. Számos klasszis, válogatott versenyző készül nálunk: a Fürdök Gábor, Hüttner Csaba, Storcz Botond, Fehérvári Vince, Heged?s Róbert és Janics Natasa alkotta elittel együtt húsz élsportolót tartunk el. Ezen értékeink megtartása nagyobb terhet ró ránk a több mint négyszáz főt számláló utánpótlásszakágunk m?ködtetésénél, úgyhogy a nekünk jutó tízmillióból főként az imént felsoroltakra költünk. Ez évben mindennél fontosabb, hogy a hazai pályán rendezett Eb-n a mieink taroljanak, ezért legjobbjainkat klubköltségen már február végén kéthetes meleg vízi edzőtáborba küldjük, méghozzá a montenegrói Kotori-öbölbe."

Szegeden a Kása Ferenc és Váradi Márton fémjelezte edzői gárdába is újabb jónev? trénert szerződtettek: Kovács Lászlót, aki korábban bolgár szövetségi kapitányként dolgozott, Sydneyben pedig a horvát nemzeti csapatot irányította. Mindnyájunk álma, hogy szakembereink egyszer egy magyarországi olimpiai versenyhelyszínen is dolgozhassanak - a kajak-kenu esetében márpedig a budapesti játékok kihelyezett regattacentruma a szegedi gróf Széchenyi István Evezős és Kajak-kenu-pálya lenne. Az ISM máris az elsőként kialakítandó kiemelt olimpiai centrumként kezeli a Maty-éri létesítményt, amelynek teljes költségvetése egymilliárd forintot tesz ki.

Az első, 307 millió forintos beruházást jelentő ütem márciusi munkakezdéssel ez év júliusáig megvalósul (a másik két fejlesztés a 2006-os világbajnoksághoz, illetve a reménybeli 2012-es olimpiai játékokhoz kapcsolódik). Vass György tájékoztatása szerint az Európa-bajnokságra új bójarendszer telepítésével felújítják magát a versenypályát, az eddigi hajószín fölött sportszállót és erősítőtermet alakítanak ki, befejezik a céltorony félkész épületszárnyát, és a 200 méteres rajthelyig meghosszabbítják a főlelátót, amelyen eztán négyezren foglalhatnak helyet. Ha további forrásra tesznek szert, a szemközti oldalon mobil tribünt húznak fel, így valóban stadionszer?vé formálhatják legeredményesebb sportágunk első számú hazai arénáját.

GG, Nemzeti Sport 2002.01.08.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK