FONTOS


 

Négyszáz körül lesz az indulók száma
Összeült az Eb szervezőbizottsága

Hogyha a versenyidőszakban a kajak-kenu fellegvárait emlegetjük, elképesztő képzavarral lepjük meg a gyanútlan olvasót, ám mostanság bocsánatos e bűn. Tudniillik két helyen is afféle csúcstalálkozókat tartottak. Kedden a Magyar Kajak-kenu-szövetségben első ülését tartotta a 2002. július 18. és 21. között sorra kerülő szegedi kajak-kenu Európa-bajnokság szervezőbizottsága, továbbá a versenyzők is folytatták az "érdemi" munkát: a Ludasi Róbert edzette férfi kenuválogatott immár második hete készül magaslaton, a mátraházi edzőtáborban.

Az MKKSZ székházában Füleky András főtitkár, a szervezőbizottság elnöke ismertette az Eb költségvetésének tervezetét, jóllehet a számok pontosítása az állami szerepvállalás mértékének és a szponzorok hajlandóságának függvényében még várat magára. Annyi bizonyos, hogy az ISM és a beruházó Sportfólió Kht. immár javarészt elkülönítette a Maty-éri Gróf Széchenyi István evezős és kajak-kenu-pálya felújítására szánt összeget. Az olimpiai edzőközpontok sorában elsőként átépítendő létesítményt információink szerint már április végére újjávarázsolja a kivitelezést lebonyolító Stadioninvest Rt.

Jósolhatóan az Európai Kajak-kenu-szövetség 41 tagországából 400--420 versenyző nevez majd a sportág 5. síkvízi Eb-jére, igaz, a jelentkezés hivatalosan csupán július 4-én zárul (várhatóan nemzeti csapatunk esetében is június második hetére tisztul a kép -- Angyal Zoltán szövetségi kapitány ugyanis a két válogató és az esetleges szétlövés után a négyesek részére idén minden szakágban külön válogatót ír ki). Sztárokat amúgy nemcsak a csapatban, a szervezőbizottságban is találunk: Vaskuti István a kontinensbajnokság versenyigazgatója, Ábrahám Attila pedig a televíziós közvetítések felelőse lesz. A híradásokba természetesen már a közeljövőben bekerülhetnek az Eb előkészületei, késlekedésre már csak a világverseny szlogenje miatt sincs lehetőség... Az ugyanis így szól: "Csapjunk bele!"

Nos, az egyik legnagyobb csillag, a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György az elsők között látott hozzá a feladatok gyakorlati megvalósításához. Sokkal egyszer?bben: már az elmúlt hetekben vízre szállt. "Én sem bírtam tovább, és amikor a jó idő átmenetileg beköszöntött, kihoztam a kenumat a hajószínből, és hosszú idő után lapátot ragadtam-- mondta a csepeli klasszis, aki mostanság legfeljebb a zuhany alatt lát vizet: -- Bizony, most újra szárazon alapozunk, bár szerencsések vagyunk, hiszen idefönt, a Kékestetőn szép napos időben futunk, kosarazunk és -- hála Ludasi Robi változatos edzéstervének -- kerékpározunk, míg odalent, a ködhatár alatt az orrunking sem látnánk. A héten sajnos azért még alászállunk, ráadásul az egyik legnehezebb túra vár ránk: lefutunk Gyöngyösig, majd onnan frissen, fiatalosan, hegynek fel visszarohanunk Mátraházára cirka 25 kilométert magunk mögött hagyva."

Kolóék ennél messzebbre is eljutnak a tavaszelőn: március 18-tól kenusaink háromhetes olaszországi edzőtáborozásra hivatalosak. A sabaudiai napok után -- ahol feltehetőleg a német, a cseh és persze az itáliai válogatott is a társbérlők közé tartozik majd -- a duisburgi Világkupán mérhetik fel tudásukat a nemzetközi mezőnyben, jóllehet Kolonics szokás szerint óvatos duhaj: "Csodálatos arra gondolni, hogy eztán újra hazai közönség előtt versenyezhetek, ám én egyelőre az Eb-részvételről sem beszélek szívesen. A válogatókon még bármi megtörténhet..."

Rövid emlékeztetőnket követően -- miszerint az elmúlt években itthon elvétve sem gyűrték le riválisai -- végül így nyilatkozott: "Nekem is tetszik, hogy a beígért trónfosztás helyett rendre kiderül, hogy sikerül tartósítani a formámat... Ezzel együtt én minden évben mindenkitől félek, amíg azt nem látom, hogy mögöttem liheg a célban."

GG, Nemzeti Sport 2002.02.06.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK